2010. szeptember 5., vasárnap

Európa pestise - A cigányok

Eredetileg az Európát sújtó cigány-attack eszkalálódásáról szerettem volna csak írni, némi magyar vonatkozással körítve, s ennek apropóján bemutatni azt a BBC által forgatott filmet, melyet a romániai, vagyis oláh cigányokról készítettek. Gondoltam, kivárok egy kicsit, hogy lássam, lesz-e Sarközy által elindított ki- illetve: hazatoloncolási hullámnak valami EU-s kritikája, meg persze, hogy mit gágognak majd a (javarészt) közel-keleti gyökerekkel bíró, liberális fajvédők. Ebben ugye, nem is csalódtunk, megvolt a prognosztizált libsi sipákolás, de - teszem hozzá - közel se olyan intenzítású, mintha erre az akcióra a mi, sokszorosan megrabolt, gyalázott és kifosztott országunkban került volna sor!... Éppen nekiálltam volna tehát megírni az ezzel foglalkozó blogbejegyzésemet, mikor megint sikerült "hazai pályán" történtekkel kiverni a biztosítékaimat! És mivel természetesen ez is kapcsolódik ehhez a világszerte üldözött kisebbséghez, a szegínyromákokhoz, kezdeném hát ezzel, s csak utána térnék vissza a nemzetközi küzdőtérre.


Tehát, a konkrét hazai történés:

Három 15 éves budapesti gimnazista lány a szerdai tanévnyitó után, egy belvárosi üzletből megpróbált lenyúlni néhány bizsut pár ezer forintos értékben, amúgy "bátorságpróbaként". A boltban viszont kiszúrták, amint egyikük épp az árcédulát szedte le egy nyakláncról, és így lekapcsolták őket melegében.

A narancskormány által nemrég hatályba lépetetett közbiztonsági csomagnak köszönhetően a fiatalkorú szabálysértőket is elzárással fenyegeti, ergo jogalapot biztosít a rendőrségnek, hogy a gyanúsítottakat ilyen kisértékű lopások esetében azonnal szabálysértési őrizetbe vegye.

Ez történt a három, még iskolai ünneplőt viselő lánnyal is: az üzletvezető értesítette a rendőrséget és a szüleiket is, de mire az utóbbiak odaértek volna, a lányokat az V. kerületi kapitányságra szállították a kékek, ahol este 9-ig egyéni zárkákban üldögélhettek, majd éjjel 3-kor a Gyorskocsi utcai fogdába fuvarozták át őket megbilincselve. Itt is maradtak aznap délutánig, mikoris végetért boldogságos pokoljárásuk.

Fontos még azt elmondani, hogy a rendezett hátterű családokból származó, kéttannyelvű gimibe járó lányokról beszélünk, akik tény, egy gyermeteg baromsággal próbálkoztak be, de le is buktak úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Eredmény: sokkos állapot, meghurcolás, szégyen.

Eddig rendben is volnánk... - mondhatná (sőt: mondja!) az elbirkásított magyarja! Azonban... az a vékonyka réteg ebben az országban, aki még képes meglátni, értelmezni a valóságot... az tökéletesen tudja, hogy Viktor király és a brancsa ezt a közbiztonságot erősítő szigorítást nem néhány, megtévedt, hülye kis tinilány miatt kényszerült meghozni, vagy éppen a már egyre több, szó szerint éhező és ezért egy-két kiflit elcsenő, szerencsétlen nyugdíjas miatt (mert ezekről gágogott bőszen a cion-média!), hanem az életforma szerint, rendszeresen lopó cigány- illetve purdébűnözés visszaszorítása végett!! Nyílt titok, hogy a cigányok túlnyomó, bűnöző, élősködő életmódot folytató rétege, akik javarésze még a nevét is szinte képtelen leírni, tökéletesen tisztában vannak (voltak) azzal, hogy 20 ezer forintos lopáskárig a rendőrség nem foglalkozott, azaz az illetékes önkormányzatok hatáskörébe utalta a tettenért kormosok ügyét, ami meg tudjuk, mennyit ért... A rafinált orkjai azzal is tisztában voltak, hogy még jobb, ha nem is ők lopnak, hanem a purdékat küldik, hisz' ők ráadásul még nem is büntethető korban vannak!... Hát EZ volt a szigorítás oka, nem más! És mégis... a cionmédiák szennycsatornáin mutatják a hülye kis fruskákat, (jól láthatóan, hogy ország-világnak egyértelmű legyen, tolvaj magyarokról van szó!) akiknek több, mint valószínű, hogy az első s egyben utolsó ilyen bűncselekményük volt az életben!... Meg mutatják a "bolti szarka" magyar kisnyugdíjast, aki szerencsétlen megpróbál elemelni 2 kiflit, mert egy végigdolgozott élet után éhezik!... És őket mutatják... hosszan, jól kivehetően: fehér emberek, magyarok. Nem a sok ingyenélő, tolvaj cigányról ejtenek szót... Nem, róluk szó se esik! Ezek mind magyarok!!... Hát EZ az aljasság! A kiforrott, sunyi és számító aljasság!!


Most viszont lássuk, mi is a helyzet EU-s szinten a szegínyromákokkal!

A jelenleg eszkalálódó cigányhelyzet Európában nagyszerűen rámutat az EU sunyi képmutató kisebbségi politikájára! Amíg nem lett átjárható a határ az EU-s tagállamokon belül, a főként romániai és bulgáriai cigányok számára, nagyon toleránsan, liberális fensőbbséggel kezelték ezt a kérdést az érintett országok kormányai, és visszakézből, harsányan rasszistáztak le minket a legcsekélyebb tiltakozás hírére is, ami a már-már elviselhetetlen cigányterror váltott ki az elgyötört magyar lakosságból. Most viszont, hogy a primitív ork hordák lerohanták és megszállták gyakorlatilag e toleranciabajnok országokat, most az ő polgáraikat terrorizálják, fosztogatják és lopják meg, most hogy már az ő rendfenntartó erőiknek kell a nekivadult cigányokkal utcai harcokat vívniuk... máris tovatűnt a liberális, multi-kulti szellem, máris oda a tolarencia, az egyenlő jogok, a határtalan szabadság!... Van helyette rendőrattack, telepfelszámolás és hazatoloncolás...

Hát, igen. Európa, vagyis annak nyugati, felvilágosult, toleráns és liberális fele most sutba vetve a hangzatos elveket, kemény kézzel próbálja útját állni ennek az emberi pestisnek, a pusztító, élősködő, agresszív cigányhordáknak! A cigányhordáknak, ami Európa primitív keleti szegletéből terjedve veszélyezteti az ő kiforrott, liberális országaikat!

Hm. Gyűlölöm a cigányokat zsigerileg (nem előítéletből,- tapasztalatból!), de mégis némi kárörömmel néztem dúlásukat a tolarenciabajnok franciáknál, olaszoknál!... Megérdemlik! Üröm az örömben, hogy bár kiebrudalják most a korcsokat, s tesznek is majd róla különböző, mondvacsinált jogszabályok megalkotásával, hogy azok vissza se tudjanak térni egyhamar... Ezek a derék cigányok mégis ismét fel fognak kerekedni, s ha nem tovább, de Magyarhonig biztos, hogy csont nélkül eljutnak majd! És jórészük itt is marad! Ez borítékolható. Már így is rengeteg oláh cigány szivárgott be az országba, de erről nem ildomos beszélni, legfeljebb a magamfajta rasszistafasisztanácik merik ezt kimondani vagy leírni.


Primitívek, igénytelenek, henye élősködők és csak szaporodnak!

A pozitív hozadéka viszont a Nyugat-Európát lerohanó cigányhordáknak, hogy így már a tolarenciabajnokok is kénytelenek szót ejteni e kényes témáról! A BBC "Ez a Világ" c. sorozat forgatócsoportja egyenesen Romániába utazott, hogy fészkükben vegye filmre, dokumentálja Európa pestisét! Kitűnő film, ajánlom mindenkinek! A címe: Tolvaj cigánygyerekek. Azon túl, hogy bemutatja a cigányokat a maguk valójában, úgy, ahogy élnek a maguk primitív, belterjes és agresszív világában, - nem teljesen mellőzve a bevett liberális, fajvédő torzításokat és csúsztatásokat -, felhívja figyelmünket azokra az élethelyzetekre, mikor ezek a mindig résen lévő, emberi farkasok lehetőséget láthatnak a meglopásunkra, kirablásunkra- rosszabb esetben: életünk kioltására is!

A film letölthető ITT

Itt pedig online tekinthető meg



2010. szeptember 4., szombat

Viktor, a (majdnem) Nagy

Viktor király udvari történészei már dolgoznak az utókor számára hagyományozandó életrajzon XXI. sz.-i Magyarország nagy uralkodójáról... Az Orbán Viktor kiválóságának 20 pontba szedett ismérveit már ki is szivárogtatták! Íme:

1.Amikor Orbán Viktor megszületett, egy vörös csillag hullt alá a felcsúti tanácsházáról.

2. Orbán Viktor 4 másodperc alatt rakja ki a Rubik kockát a szemhéjával, úgy, hogy közben nem is pislog!

3. Orbán Viktort nem a gravitáció tartja a földön, csak szeret néha gyalog járni.

4. Chuck Norris nem fél Orbán Viktortól, de azért a biztonság kedvéért ő is rá szavazott.

5. Orbán Viktornak nincs szüksége szövetségesekre. Ő maga a Szövetség!

6. Orbán Viktor csak a magasságához képest alacsony.

7. 5 gyerekéből 3-at maga Orbán Viktor szült.

8. Orbán Viktor a felcsúti pályán egyszer leszúrt egy szögletzászlót, és amikor kihúzták, nagy sugárban tört fel a tej, a méz és a kánaán.

9. Orbán Viktor egyszer mosolyt fakasztott Áder Jánosból.

10. Orbán Viktor képes járni a tejbegrízen.

11. Orbán Viktor soha nem néz kérdőn, csak felkiáltón.

12. Orbán Viktor 2 000 000 magyar szót ismer fejből, de ennél jóval többet használ.

13. Orbán Viktor egyszer szembe találta magát egy vérengző kárpáti hegyi-jetivel! Szavahihető fideszes szemtanúk igazolták, hogy két napig folyamatosan küzdöttek, mire Viktornak sikerült betörnie a fenevadat! A jeti később Kövér László néven vált ismertté.

14. Orbán Viktornak nincs órája, mert Ő mondja meg, mennyi az idő!

15. Orbán Viktor nem épít hidat. Orbán Viktor egyesíti a két oldalt!

16. Orbán Viktor nem kap napszúrást... viszont a nap rosszul lesz, ha sokáig nézi.

17. Az emberek csak agyuk 10%-át használják. A maradék 90%-ot Orbán Viktor használja helyettünk!

18. Orbán Viktor nem csupán vallásos. Ő maga a vallás!

19. Orbán Viktor nem tanulni járt iskolába. Felmérte a terepet, hogy hol fognak róla tanítani!

20. Isten magára hagyta a földet, mert bölcsen belátta, hogy Orbán Viktor mellett nincs már dolga!