2010. március 7., vasárnap

Fidesz?... Fityesz!

A minap a Fidelitas tésztaképű elnöke, Ágh Péter rágalmazta meg a Jobbikot azzal, hogy különböző antidemokratikusnak titulált országok állnak, ill. támogatják anyagilag ez egyetlen, nemnzetben gondolkodó, radikális változásokat akaró pártot. Szó szerint így fogalmazott: "Olyan országok állnak a Jobbik mögött, amelyek nem feltétlenül a demokrácia hívei, ezek támogatják". Persze később, mikor rákérdeztek nála (m1 - Ma Reggel) hogy mégis, mire alapozza ezen állítását, illetve vannak-e erre nézvést bizonyítékok?... Narancspozsgás Ágh Peti csak annyit volt képes kinyögni, hogy valami politológusok által jegyzett összeállításra hivatkozva beszélt a Jobbik állítólagos keleti pénzelése kapcsán. Ezt idézte a korábbi sajtótájékoztatóján is.

A Fidesznek és narancs színű kiscserkészeinek nem ez volt az első rágalmazó megnyilvánulása, mikor azt sejttették hamisan a potenciális jobboldali szavazókkal, hogy nemzeti radikálisok, azaz a "tőlük jobbra álló szervezetet" értsd: a Jobbikot az oroszok pénzelik ("guruló rubelek"). Persze, teszik hozzá sunyin, az "iráni kapcsolat" sem kizárható...

Ezekben az áljobboldali, populista véglényekben fel sem merül, hogy vannak olyan magyarok, van egy (egyetlen) valóban magyar párt, ahol-amiben "puszta" hazaszeretetből, a magyarság felemelkedéséért tenni akaró emberek dolgoznak! Nem pénzért, fizetésért, juttatásért, vagy bármi más anyagi előnyért,- csak hazaszeretetből.


Hosszasan tudnám taglalni, miért próbálok meggyőzni minden, a környezetemben élő-lévő, jobboldali beállítottságú emberkét, hogy miért ne szavazzon áprilisban, a Fideszre, de úgy gondolom, ha sorba állítok itt néhány olyan alapvető tényt, történést - a 20 évvel ezelőtti gengszterváltás óta - ami alátámasztja ezt, bőségesen elegendő lesz arra, hogy leszámítva az elvakult viktor-fanokat, minden józanul gondolkodó, jobboldali magyarnak elvegye a kedvét attól, hogy a Fideszre adja majd a voksát!

Hát, lássuk!

1. Trianon - Emléknap

1990. június 4-én Szabad György, az Országgyűlés MDF-es elnöke azzal fordult a képviselőkhöz, hogy „a mai napon emlékezzünk meg a számunkra oly tragikus trianoni béke 70. évfordulójáról egyperces néma felállással. Kérem képviselőtársaimat, álljunk fel!” Mire a Fidesz-frakció testületileg kivonult.

Arra is emlékszünk még, hogy Kövér László és maga Németh Zsolt is határozottan elutasította a kettős állampolgárságról szóló népszavazási kezdeményezést, hogy aztán 2004. december 5. közeledtével a pártvezetés formális döntése nélkül is felzárkozzon Orbán Viktor mellé, és támogassa azt.

Később persze, ideológiai vargabetűként a választási kampány hevében többször felvetették az emléknap ötletét, de sosem lett belőle semmi.

Tehát a a Fidesz nem kevesebb, mint 4 éves kormányzása alatt a magyarság legszörnyűbb tragédiájának, Trianonnak nem állított emléknapot! Ahogy Pörzse Sándor mondotta a közelmúltban, a világon egyetlen egy ország nincs Magyarországon kívül, amely ekkora súlyú történelmi gyásznapjának ne nyilvánítana hivatalosan emléknapot. Pedig ez csak egy szimbolikus gesztus lenne - teszem hozzá én.

Kaptunk viszont a Fidesztől és Pokornitól egy holokauszt-emléknapot bele a pofánkba! Logikailag persze érthető, hogy az áljobboldali, populista, cionista érdekeket képviselő Fidesznek, a zsidó Likud testvérpártjának a Holo-dogma a fontos, nem pedig Trianon fájdalmas emléke, ahol "csak" az ország és a magyarság 2/3 került rablónemzetek, népek kezére!

A holokauszt-emléknapról a hitetlenek kedvéért pedig álljon itt Szíjjártó Péter akkori nyilatkozata:

"Pokorni Zoltán miniszteri rendeletének köszönhetően lett kötelező iskolai emléknap a holokauszt-emléknap, és az ő hathatós közreműködésével hozták létre a magyarországi zsidómentőknek emléket állító Igazak Falát."


2. Románia EU-s csatlakoz(tat)ása

Viktorka szeret Erdélyben magyarkodni, de a Fidesz 2007-ben elvtelenül, feltétel nélkül megszavazta Románia EU-csatlakozását!

Fontos tény, hogy korábban Orbán Viktor és Szájer József kijelentették, hogy pártjuk csak akkor fogja támogatni Románia kérelmét, ha az oláhok cserébe autonómiát adnak a Székelyeföldnek. Ennek ellenére az MSZP-vel közösen, nagy egyetértésben, ígéretüket megszegve és nemzettestvéreinket cserben hagyva feltétel nélkül szavazták meg Románia EU-csatlakozását!

Az oláhok csatlakoz(tat)ását követően persze voltak, akik ezen ígéretet a csuffadt narancsosok fejére olvasták, illetve számonkérték rajtuk azt. A jogos vádra a Fidesz pártkatonái a következ ellenérveket hozták fel védekezésül:

1. "A Fidesz nem ígért ilyesmit." - Buta tagadás. Dokumentált, utána lehet nézni!

2. "Magyarországnak nem volt vétójoga." - De volt. Utána lehet ennek is nézni! Sőt jobb helyeken tanítják is középiskolában, hogy az EU-ban a közös kül- és biztonságpolitika témakörében egyhangú döntés szükséges. Ezen még a Fidesz és az MSZP által nagy egyetértésben, olvasatlanul - ami önmagában felér egy hazaárulással! -, Európában elsőként általunk ratifikált reformszerződés sem változtatott meg.

Jó példa erre a két volt Jugoszláv tagköztársaság (Szlovénia - Horvátország) közötti vita. Ti. az EU-tag Szlovénia tengeri kijáratot követel a horvátoktól a csatlakozásuk támogatása fejében. Ez a követelés akadályozza a horvát csatlakozási tárgyalásokat, mert Szlovéniának, mint uniós tagországnak jogában áll megvétózni a folyamatot. Ergo Magyarországnak is lett volna vétójoga ahhoz, hogy megakadályozza az oláhok csatlakozását, míg nem teljesítik az autonómiára (vagy bármi másra) vonatkozó követeléseinket!

(Itt kell még elmondani, hogy a szerbek közelgő EU-csatlakozása ürügyén ki tudnánk kényszeríteni azt, hogy a lassan, de biztosan elemeire hulló egykori Jugoszlávia népei közül végre a délvidéki magyarjaink is - ha államot nem, de legalább - teljes körű autonómiát megkapják! Igaz, a rácok már adtak egy súlytalan, az ott élők számára szinte semmilyen érdemi változást nem jelentő ún. kulturális autonómiát. - A Fidesz pedig ezzel elégedett(!), így biztosra vehető, hogy többet nem fog követelni.)

3. "A Fidesz hiába állt volna ki a vétó mellett, az MSZP-SZDSZ úgyis eldöntötte a kérdést." - Ebben van egy morzsányi igazság, de ez miért akadályozta meg a Fideszt abban, hogy legalább szimbolikusan, magát nemzetinek valló pártként kiálljon ígérete mellett, és a csatlakozás ellen szavazzon??... Na, igen.

3. A Titkosítási Törvény megszavazása

A Fidesz együtt szavazott 2009. év végén arról, hogy a titkosítási törvények feloldását szigorítsák, mielőtt a JOBBIK bejut a parlamentbe, és fényt deríthetne az elmúlt 20 év politikai, gazdasági üzérkedéseket levezénylő jelenlegi parlamenti „elitünk" tetteire. A kétharmados törvényt 332 igennel fogadta el a 386 férőhelyes parlament és 2010. április 1-vel helyezi hatályba. A törvény elfogadásával nem csak a nemzetbiztonsági ügyekhez való hozzáférést szigorították meg, hanem a közpénzekhez kapcsolódóakat is! Kiszavazták a törvényjavaslatból azt a bővítést is, hogy a jövőben bármely állampolgár kezdeményezhesse egy titkosítás feloldását! Értitek, Magyarok?? Legfeljebb majd az unokáink, vagy azok gyermekei fognak tudni adatokat kapni arról, hogyan-kik-mit-mennyit loptak szét az országunkból 1990-től 2010-ig! Vérlázító!

Három sarkalatos tényt soroltam, ami minden józan magyart el kell gondolkoztasson arról, hogy ismét bizalmat szavazzon egy parlamenti ciklusra a Fidesznek. Persze, aki nyitott szemmel jár-kel-él e sokszorosan megrabolt kis országunkban, az tudja, hogy a jelenlegi parlamenti pártok, (függetlenül a jobb- vagy baloldali politikai besorolásuktól) cionista-globalista érdekeket képviselnek, és eltekintve a fehér hollóhoz hasonló kivételektől, korrupt, senkiházi gazemberek egytől-egyig! Csakígy Orbán Viktor és narancsszínben pompázó pártja is!

És hogy Orbán Viktor is?? Igen, személy szerint ő is!

Orbán Viktor és pártja az izraeli-USA érdekekért bármikor és azonnal síkra száll, ha a helyzet úgy hozza! Még akkor is, ha ezzel hazájának, népének kárt okoz! Ugyanakkor a magyarságért csak névlegesen, vagy csak addig áll ki, míg az kaftános gazdáinak törekvését nem keresztezi!


Ennyit a Fideszről. A megoldást, a posványból kivezető utat egyetlen eszme tudja kikövezni: a NEMZETI RADIKALIZMUS! Adjon az Isten szebb jövőt!


(Ezen írásomhoz felhasználtam a Kuruc.info, a HUNHIR, ill. a "Amiért nem szavazok a Fideszre" blog egyes híreit, gondolatait.)

2010. március 3., szerda

Az alma nem esik messze a fájától!

Sose felejtsük azt a kaftános szemét állatot, aki a II. Világháború idején, a 2. magyar hadseregnek eladta a papírtalpú bakancsokat és a vágóhídra szánt gebéket! Ezt a mocskot Stein Jakab-nak hívták, és történetesen a mai honvédelmi miniszterünknek, Szekeres (Stein) Imrének a nagyapja volt, a bakonyalji Guttamásiból!

Szekeres (Stein) Imre

2010-et írunk, és még mindig országrabló, mocskos zsidók és judeóbolsi neokapitalisták markában vergődik az ország! Közeledik a választás! Talán az utolsó lehetőségünk, hogy megmentsük a Hazánkat! Hogy ne jussunk a palesztinok sorsára! GONDOLKODJ, MAGYAR!

Adjon az Isten szebb jövőt!

„Parasztgyerek, mit ugatsz?” - avagy egy hír a sok közül, amiről kussol a cionmédia!

Sarkadon a Sarkadkeresztúri úton a saját portája előtt verte agyba-főbe a 49 esztendős Karácsonyi Bélát egy többfős társaság vasárnap délután. A férfi elmondása szerint négy-öt, fiatal roma férfi bántalmazta. Az „utcai harcot” követően a férfit a mentők a szállították a gyulai kórház traumatológiájára.

Az ügyben a Sarkadi Rendőrkapitányság — egyelőre — csoportos garázdaság bűntette miatt nyomoz.

A sértett beszámolója:

Vasárnap délután a párommal a tévét néztük. Egyszer csak éktelen ugatásba kezdett a nem egészen egy éves tacskónk. Szóltam a páromnak s kimentem megnézni, hogy miért ugat a kutya. Kinyitottam az utcaajtót, de közben a lábam mellett oldalt a földet néztem, nehogy kiszökjön. Amint felemeltem a tekintetem, közvetlen az utcaajtó vonalából, legnagyobb meglepetésemre négy-öt, huszonéves roma fiatal nézett velem farkasszemet.
— Na mi van? — vetették oda.
— Kinéztem, hogy miért ugat a kutya — válaszoltam.
— Takarodj innen! — hangzott a válasz.
— Mondtam, hogy én itt lakom, de ezt már meg sem várták, kirángattak a portámról, hárman-négyen a nyakamba ugrottak, egyikük fojtott, a többiek ütlegelni kezdtek. Beestünk az árokba a ricsajra és a puffanásra jött ki a párom és a kisebbik fiú, ők szabadítottak ki a karmaik közül.


Az amúgy a Gyulai Polgárőr Egyesületben is aktívan tevékenykedő Karácsonyi Béla azt is elmesélte, hogy korábban már többször szólt a szomszédban lakó hölgynek, hiszen többször a kerékpárúton parkolt, illetve közlekedett kocsijával. Azt is nehezményezte, hogy hétköznap éjszaka még három órakor is bömbölt, dübörgött a szomszédban a zene. Legutóbb — elmondása szerint udvarias hangnemben megfogalmazott — kérésére azt a választ kapta, hogy: „Parasztgyerek, mit ugatsz?”

Oláh Károlyné. A Sarkadi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke szerint, aki később megjelent a helyszínen, ezt nyilatkozta az újságíróknak: "Gondolom, nem bírja a romákat, ezért kezdődött a verekedés.”

Az esetet követően Jobbikhoz fordult még melegében a cigányok által Sarkadon megtámadott ember fia. Íme a levele:

Karácsonyi Béla vagyok, sarkadi lakos. A Nemzetvédelmi Egyetemen tanulok.

A mai napon Sarkadon az édesapámat olyannyira megverték roma kisebbségiek a saját házunk előtt, hogy bekerült az intenzív osztályra. Sajnos nem voltam otthon, mikor az esemény történt, de ennek ellenére nagyjából tudom vázolni a történteket:

Édesapám bent tartózkodott a lakásban, amikor felfigyelt arra, hogy a kutyánk hevesen ugat. Gondolta, megnézi, hogy mit. Kinyitotta az utcai ajtót, és 4-5 a fent említett kisebbségi csoporthoz tartozó egyént látott, akik, mikor meglátták az édesapámat, valami ilyesmit mondtak neki: "Takarodjál vissza!".

Édesapám erre válaszolta, hogy ez az ő háza és azt csinál, amit szeretne. Ekkor megtámadták őt, és kirángatták a saját utca ajtajából, és olyannyira megverték, hogy vérrög keletkezett az agyában, az egyik szemére nem lát, a másikra meg homályosan. Ráadásul még a háza előtt húzódó esővíz elvezető árokban is elkezdték fojtogatni. A testvérem a segítségére sietett, és talán ennek köszönhetjük, hogy nem lett nagyobb baj.


Karácsonyi Béla a cigányattackot követően

Időközben kiderült, hogy a sértett magyar férfi arckoponyája oly mértékben eltört, hogy elmozdult a szemgolyója. Ráadásul levált a retinája, és még a szemlencséje is lötyög. Komoly zúzódások érték a bordáit is, valamint a bokáját.

(beol.hu - MNO - Kuruc.info)

Eddig a hír... Amit hozzátennék, hogy pofázhatnak bármit a libsi fajvédők a cionmédiákban, szörnyülködhetnek a cigányvezetők, vagy jajonghatnak a kamerákba az érintett cigányok hogy szegíny romákok így meg úgy... vagy rásszistázhatnák, gárdistákozhatnak álló nap, a tény, az tény: Cigányterror dúl Magyarhonban! Az ilyen- és hasonló esetek mindennaposak(!) falvainkban, sőt városainkban is! Ha nem vetünk véget ennek törvényes, parlamentáris úton - igen rövid időn belül! - a helyzet eszkalálódik a végsőkig, és polgárháborúba fog torkolni!

A Jobbik Magyarországért Mozgalom azért dolgozik, hogy ezt elkerüljük! Bekerülve az Ország Házába, véget akarunk vetni TÖRVÉNYES ÚTON - többek között - a javarészt ingyenélő, agresszív és magyargyűlölő kisebbség terrorjának is! Hogyan? Egyértelmű, szigorú törvények meghozásával és betartatásával! A pozitív diszkrimináció megszüntetésével! Erős, a tisztességes, dolgozó lakosságot védő rendőrség, valamint - vidéken - csendőrség felállításával!

Közelednek a választások... Kérek minden józan magyar embert, ne dőljön be a cionmédiák által súlykolt hazugságoknak, torzításoknak és csúsztatásoknak a Jobbik Magyarországért Mozgalommal kapcsolatban! Kérek mindenkit, TÁJÉKOZÓDJON hiteles forrásokból a Jobbikkal kapcsolatban! Olvassa el a Jobbik programját, olvassa az online nemzeti sajtót! NE dőljön be az országrabló- és áruló csürhe fröcsögésének, vagy a javarészt henye és magyargyűlölő (még) kisebbség hazugságainak! És ha eljön az idő... jó helyre tiszta szívvel és meggyőződéssel tegye azt a bizonyos X-et!

Adjon az Isten szebb jövőt!