Tegnap egész éjjel védekeztünk Boldván, sikeresen, köszönet egy az Orbánnak írt levelünket olvasó Nyíregyházi polgártársunknak, aki 1000 db zsákot hozott Boldvára! Orbánéktól nem kaptunk többet, ez a szégyen! Boldva település a „Jóistennek”, nekünk és a felhívásunknak köszönhetően megúszta a nagyobb elöntést, a még nagyobb károkat. Mindössze 2 centin múlt a település sorsa. Megállt a Boldva vízszintemelkedése és nem gyengült meg sehol a gát, amíg ott voltunk. Miután elhárítottuk Boldván a települést közvetlenül fenyegető áradatot, azonnal továbbmentünk segíteni, a még nagy veszélyben lévő településeken. Jelenleg Szendrőnél, ahol beszakadt az út, nyúlgátat építünk. Szendrőn több kellemetlen tapasztalatunk volt eddig, de az újabb segélykérést nem utasítottuk vissza. Itt történt meg velünk az a eset is, hogy a rendőrök nem akarták átadni a zsákokat a gárdistáknak a töltésen addig, amíg egyik idősebb Pest megyei bajtársunk rájuk nem üvöltött következő módon, szó szerint: „Melyik az a rendőr aki nem hajlandó a zsákot tovább adni a gárdistáknak? Talán nem Magyar anya szült benneteket?” Ezek után mindjárt elindult a zsákok átadása…..
Felháborítónak tartjuk azt a helyzetet amit Orbán-Pintér páros kijelentései okoztak a helyreállítással és újjáépítéssel kapcsolatban, illetve azt, ahogyan a cigányok sajátos módon értelmezték azt. Több településről is jelentették bajtársaink, hogy abbahagyták a mentési munkákat a cigányok, mert nekik Orbán új házakat fog építeni. Boldván is az addig „nem közmunkás” dolgozó cigányok abbahagyták a védekezést és már csak azon tanakodnak, hová építtessék Orbánnal a házaikat, be akarnak költözni a faluközpontba, amit kevésbé önt el a Bódva. Tegnap már nem voltak a gátakon. Nem baj, mi védtük a falut tovább. Ez csak elszomorított bennünk, hogy pénzünkből, a befizetett adóforintjainkból ezeknek a cigányoknak bőven fog jutni megint, ismét ennek a népcsoportnak a szaporulatához járulunk „önkéntesen” hozzá, akik semmivel sem járulnak hozzá hazánk fejlődéséhez és hazánk védelméhez. Remélem képviselőink szóvá fogják tenni a parlamentben ezt a gyalázatos helyzetet és kiharcolják, hogy az élősködőket a hozzáállásuknak megfelelően segélyezzék ezek után. Szerintünk ezt várja el Orbán Viktortól és kormányától a Magyar Nemzet teljessége, azok is mind, akik a Fidesz-re szavaztak a megvett cigányok kivételével!
A gátakon védekező gárdisták
(Hunhír nyomán)

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése