Ma, ezen az idén verőfényes, de cidris téli napon van kerek 112 esztendeje, hogy az Úr 1900. évében, a Somogy megyei Göllén, január 25-én meglátta a napvilágot Vuk, Lutra, Hu, Kele, Bogáncs, Csí (- és még sorolhatnám hosszan), későbbi megálmodója, Fekete István. Egy igazlelkű magyar ember, aki csodálatos tehetségű író és vadásszá lett majdan. Aki rajongva szerette a természetet, és ezt Isten adta tehetséggel láttatni is tudta! Fekete István új műfajt teremtett irodalmunkban, amellyel a civilizáció révén a természettől eltávolodott embert újra természetközelbe tudta hozni. Úgy vélem, sokunk meghatározó élménye volt egy-egy csodálatos regényének olvasása... Életútját, munkásságát talán az alábbi, tőle származó idézettel jellemezhetnénk:" Kerestem az utat, a patakot, a nádast, a cserszagú erdőt...s közben megtaláltam a Hazámat." - Kevés, ennél szebb gondolatot ismerek...
Életrajzát nem illesztem ide, akit érdekel, sok helyen elolvashatja. Én inkább itt és most, gyönyörű-szépséges életrajzi ihletésű könyvét ajánlanám azok figyelmébe, akiket érdekel, ki is volt ez az igaz magyar ember. A könyv címe, a: Ballagó idő.
Fontos még elmondani és kevesen tudják, hogy A Királyi Magyar Egyetemi Nyomda regénypályázatának 1940-ben Fekete István lett a nyertese Zsellérek című, nemzeti sorstragédiánkat bemutató regényével, mely 1946-ban felkerült a Fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek II. számú jegyzék-ére és "természetesen" a fellelhető példányait bezúzták. Íme, három kiragadott részlet a regényből, melyek olvasatán valaki áthallásokat vélne felfedezni jelen korunkkal, az nem véletlen! Ugyanis az évszázados métely még köztünk munkál!
„Megmondom Tamás bácsinak, hogy én szívesen leszek egyforma minden emberrel, aki magyar, de nekem a cigány nem kell, miként azok sem, akik magyarul beszélnek, furcsa, idegen szavakat keverve, de – a lelkem legmélyén tisztán éreztem – nem magyarok”
„– Nem tudsz a gabonaárakról semmit, fiam?
– Ez a tőzsde dolga, édesapám. Ott irányítják…
– Tudom, fiam. Irányítják… Itt megveszi a Kaufmann, az eladja a városba a Braunnak, a Braun eladja a pesti Strasszernek, az eladja a malomnak. Sokan irányítják. Csak mi nem, akik a földet túrjuk…"
„–Azt hiszed, ezt a háborút mi vesztettük el 1918-ban? Fenét. Azt hiszed, Trianont Trianonban csinálták? Ne hidd. A kiegyezéstől csinálták a forradalomig. Kivándorló irodákat állítottak fel állami segédlettel, nemzetrontó újságokat pénzeltek verejtékes adókból, megölték a kisipart és a céheket, pedig ezekből kellett volna a kivénhedt, földje vesztett középosztály helyett egy új, gerinces középosztályt kinöveszteni. Ehelyett csináltak egy hazátlan, vallástalan, nemzetközi proletár munkásságot, mely az első alkalommal belemart az országba."
Végül még egy (nekem) fontos idézet tőle:
Életrajzát nem illesztem ide, akit érdekel, sok helyen elolvashatja. Én inkább itt és most, gyönyörű-szépséges életrajzi ihletésű könyvét ajánlanám azok figyelmébe, akiket érdekel, ki is volt ez az igaz magyar ember. A könyv címe, a: Ballagó idő.
Fontos még elmondani és kevesen tudják, hogy A Királyi Magyar Egyetemi Nyomda regénypályázatának 1940-ben Fekete István lett a nyertese Zsellérek című, nemzeti sorstragédiánkat bemutató regényével, mely 1946-ban felkerült a Fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek II. számú jegyzék-ére és "természetesen" a fellelhető példányait bezúzták. Íme, három kiragadott részlet a regényből, melyek olvasatán valaki áthallásokat vélne felfedezni jelen korunkkal, az nem véletlen! Ugyanis az évszázados métely még köztünk munkál!
„Megmondom Tamás bácsinak, hogy én szívesen leszek egyforma minden emberrel, aki magyar, de nekem a cigány nem kell, miként azok sem, akik magyarul beszélnek, furcsa, idegen szavakat keverve, de – a lelkem legmélyén tisztán éreztem – nem magyarok”
„– Nem tudsz a gabonaárakról semmit, fiam?
– Ez a tőzsde dolga, édesapám. Ott irányítják…
– Tudom, fiam. Irányítják… Itt megveszi a Kaufmann, az eladja a városba a Braunnak, a Braun eladja a pesti Strasszernek, az eladja a malomnak. Sokan irányítják. Csak mi nem, akik a földet túrjuk…"
„–Azt hiszed, ezt a háborút mi vesztettük el 1918-ban? Fenét. Azt hiszed, Trianont Trianonban csinálták? Ne hidd. A kiegyezéstől csinálták a forradalomig. Kivándorló irodákat állítottak fel állami segédlettel, nemzetrontó újságokat pénzeltek verejtékes adókból, megölték a kisipart és a céheket, pedig ezekből kellett volna a kivénhedt, földje vesztett középosztály helyett egy új, gerinces középosztályt kinöveszteni. Ehelyett csináltak egy hazátlan, vallástalan, nemzetközi proletár munkásságot, mely az első alkalommal belemart az országba."
Végül még egy (nekem) fontos idézet tőle:
"Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget.
Csak egy tűzhelyet kívánok.
Hívó lámpafényt, meleget azoknak, akiket szeretek.
Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet, és kevés embert.
De az aztán Ember legyen!"
Csak egy tűzhelyet kívánok.
Hívó lámpafényt, meleget azoknak, akiket szeretek.
Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet, és kevés embert.
De az aztán Ember legyen!"
" http://jobbik.net/index.php?q=node/4273 "
VálaszTörlés" Köszönöm, hogy megemlékezel Fekete Istvánról itt.
yence, cs, 2007-03-22 13:15
Az általad említett Zsellérek című regénye miatt bevitték az Andrássy út 60-ba, és örök életre elintézték. Nemcsak, hogy nem írhatott utána - legfeljebb "ártatlannak számító" állatregényeket - de kevesen tudják/tudták róla: Az egyik szeme és a fél veséje ment rá arra a vörös terror ávós vallatásra. Fogyatékkal élte le további életét. És milyen szívhez szólóan alkotott akkor is. Az az EMBER beletett valamit a könyveibe, írásaiba, ami sokunkat fölnevelt. Engem biztosan és amíg gyerekkorban áhítattal ittam a szavait, sorait, ma felnőtt fejjel meghatódom újra és újra ha kézbe kerül egy-egy könyve, vagy szóba hozza Őt valaki.
2004. nyarán hazakerülhetett végre a sajátjai közé, a göllei temetőbe. A leszármazottak - nagyon helyesen - elhozták a farkasréti vörösgazemberek dísztemetőjéből, ahova nem hinném, hogy életében vágyott majd megpihenni. Ezek a nyomorultak azt hitték evvel elégtételt kaphat a tönkretett életéért, a "munkásmozgalmi vörös panteonos díszsírhellyel". Mintha Damjanichot Bogár Imre hóhér mellé temették volna Haynauék, a Radetzky mars zenés pompájával.
Engem akkor mélyen meghatott az a "hazakerülés", és egy versben is "elsírtam". Nagy meglepetésemre lehozta a posztbolsis megyei lap - igaz csak sms-rovatban és szokásukhoz híven kicsit belepiszkálva(!). Letenném ide nektek azt a kis verset, in memorian Fekete István.
Jobb szem
(Gölle, 2004. 08. 14.)
Pista, ma megérkezel.
Hátra hagyod a bal-szem temetőt,
- az ordasok rétje cinkosok cintermét.
Ma hazamégy, s meglásd
köszön Neked a Kács.
Az Idő szeme fátyolos lesz,
de az Emléké megcsillan újra,
és a Harang is szemérmesen szólal.
Puska Péter, Walter Karcsi már vár.
(És én nem tudok rímeket sírni.)
2004. aug. 14. bj
--------------
L' meridionalo uomo no dimenticare!
» A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges | email this page
"
Nekem is egyik kedvenc írom.Már gyerekkorban a Tüskevárral kezdődött.Alig vártam,hogy megkapjam a Téli berek-et.Most éppen az Erdei utakon-t olvasom.Szerintem Őt is méltatlanul el van felejtve.
VálaszTörlés