Trianon

Régen írtam már a blogomba... No nem, mintha nem lenne téma, hiszen az országrontás permanens folyamat. Kezdve a fehérgalléros szoclib gazemberektől, a zsidó és cionista bitangokon keresztül egészen "polgártársaink", ezeknek az ember alatti véglények, a cigányok terrorjáig bezárólag! S akkor még a gúnyhatárokon túl pöffeszkedő, országbitorló és folyton ránkvicsorgó, fenekedő férgekről, tótokról, oláhokról, rácokról nem is beszéltem! Illetve... közvetve most róluk szólnék. Közvetlenül pedig Trianon gyalázatáról, szép Magyarhon megcsonkításáról, annak gyászos évfordulájáról. Immár a 89.-ről.

89 év... Rengeteg keserűség, megaláztatás, személyes, családi tragédiák sora és el nem múló gyász. Mégis voltunk, vagyunk és leszünk! És nem adjuk fel! Nem adjuk, nem adhatjuk fel 1920. június 4-én galád módon elrabolt, megcsonkított Szép Magyarhont! Nem hagyhatjuk oda országunkat rabló népségek kezén, ahogy nem engedhetjük el gúnyhatárainkon túl élő nemzettestvéreink kezét sem! Az ő révükön kell megemlítenem a mi, csonkahonbeli magyarokszégyenét, 2004. december 5-ének gyalázatát is, mert azzal a trianoni rablás másnapján tett eskünket szegtük meg, köptük szemen magunkat! Az eskü így szólt:

,,Mától fogva csak egyet gondolhatunk, csak egy gondolatra lehet agysejtünk és vérhullámunk: azt a drótsövényt, amelyet körénk bogoztak, szét kell tépnünk, ha kell: a fogainkkal... Kivetünk magunk közül mindenkit, aki szótlanul is nem rátok gondol, nem értetek dolgozik... Tudjátok meg ezt, testvéreink, és gyötrelmeitek utcáin, üldöztetésetek kamaráiban, magánosságotok szomorú mécse mellett emeljétek föl fejeteket a mi esküvésünkre, amely mint egy örök vihar, áramlik és zúg felétek: a mi egész nemzedékünk föltette életét az értetek való munkára, harcra, és köztünk minden férfi, minden asszony és minden gyermek egy-egy elszánt Simeon, aki megesküdött, hogy addig nem lesz öröme és addig nem engedi elmúlni az életet szeme elől, amíg nem látott titeket dicsőségben, vigadozásban, karjaink köré borulásban.'' (Új Nemzedék, 1920. június 5.)

Mi maradt ebből 2004. december 5-ére, mi maradt a trianoni gyásznap 89. évfordulójára?!... Ideje emlékezni, s felébredni, Magyarok!! Felébredni, talpra állni, véget vetni Csonkahonban az országrablásnak és minden erőnket latba vetve kűzdeni Magyarhon területi integritásának visszaállításáért! Ezredéves történelmünkre, eleinkre, véreinkre és saját fejünkre hozunk eltörölhetetlen szégyent, ha nem így teszünk! A Szent Korona Magyarországa a mienk, magyaroké! Aki nem így gondolja, s nem tesz érte meg mindent erejéhez, lehetőségeihez mérten, ne merje magát magyarnak nevezni!