2014. október 6., hétfő

Nemzeti Gyásznap

Szomorú nap a mai... Október 6. Az aradi vértanúkra történő emlékezés napja.

A későbbi, vértanúkká váló tábornokok a világosi fegyverletétel után kerültek orosz fogságba, akik – noha ígéretet tettek az ellenkezőjére – foglyaikat némi habozás után átadták az osztrákoknak.

Felix Schwarzenberg miniszterelnök utasítására, Ferenc József jóváhagyásával hadbíróság elé állították, felségárulás vétségében marasztaltak el, majd halálra ítélték és kivégezték a 13 magyar hőst. A hadbíróságot Karl Ernst törzshadbíró vezette. Az ítéleteket Julius Jakob Haynauhoz - bresciai hiéna -, mint Magyarország teljhatalmú kormányzójához kellett felvinni megerősítésre és aláíratásra. Valamennyi tábornokot kötél általi halálra ítélték, annak ellenére, hogy például Dessewffynek szabad elvonulást ígértek a fegyverletétele előtt. Dessewffy, Kiss Ernő, Lázár Vilmos és Schweidel József ítéletét Haynau végül „kegyelemből” golyó általi halálra változtatta. A 13-ak ítéletét október 6-án – szándékosan a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján – hajtották végre. Vécsey Károly büntetését saját apja közbenjárására(!) súlyosbítottak azzal, hogy utolsónak maradt, így végig kellett néznie a többiek kivégzését. A kivégzést követően az elítélteket elrettentésül közszemlére tették ki. A kivégzettek ruháit a hóhér kapta meg, így levetkőztetve temették el őket.

A vértanúk név szerint

* Aulich Lajos tábornok (1792–1849)

* Damjanich János tábornok (1804–1849)

* Dessewffy Arisztid tábornok (1802–1849)

* Kiss Ernő altábornagy (1800–1849)

* Knezić Károly tábornok (1808–1849), gyakran tévesen Knézitsként vagy Knezichként említik

* Láhner György tábornok (1795–1849)

* Lázár Vilmos ezredes (1815–1849)

* Leiningen-Westerburg Károly gróf tábornok (1819–1849)

* Nagysándor József tábornok (1804–1849), gyakran tévesen Nagy-Sándor Józsefként vagy Nagy Sándor Józsefként említik

* Poeltenberg Ernő tábornok (1813–1849), gyakran tévesen Pöltenbergként említik

* Schweidel József tábornok (1796–1849)

* Török Ignác (1795–1849)

* Vécsey Károly (1807–1849)

Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az Újépületben gróf Batthyány Lajos (1807–1849) volt miniszterelnökünket. Kivégzése helyén áll ma a Batthyányi-örökmécses.

El kell még itt mondani, hogy bár korábban történt, de ma emlékezünk meg arról is, hogy már augusztus 22-én felakasztották Ormai Norbert ezredest, majd október 25-én agyonlőtték Kazinczy Lajos ezredest is (őt emlegetik néha a 14. aradi vértanúként).

Lenkey János tábornokot azért nem végezték ki, mert a börtönben megtébolyodott; ő néhány hónappal később az aradi kazamatában halt meg.


Hát ezen szomorú események miatt az 1848-49-es forradalom és szabadságharcunk vérbefojtásának Nemzeti Gyásznapja, gyászünnepe október 6.


A megemlékezés margóján mondanám el, hogy mint szinte minden magyar család, a miénk is véráldozatot adott szabadságunkért 1848-49-ben. Egyik felmenőmet, Belányi Ferenc százados kapitányt a muszka dzsidások koncolták fel, mikor megmaradt emberivel inkább nekikrontott a megadás helyett.

Emlékezzünk hát tisztelettel ezen a szomorú napon a 13 aradi vértanúra és szabadságharcunk hőseire! Ha pedig valaki "sógorozza" az osztrákokat, jusson eszébe, mennyi nyomorúságot, szenvedést okoztak nekünk, magyaroknak az évszázadok során, míg rajtunk élősködtek,- a Habsburgokkal az élen! Arról nem is beszélve, hogy a "sógorok" mai is lenéznek, megvetnek minket!


2014. augusztus 20., szerda

Szent István királyunk napja

Gyönyörű napra virradtunk ma! Államalapító szent királyunk, István Úr ünnepére!



Géza fejedelem bajor papjainak egyike keresztelte meg fiát, a kicsi Vajkot, 973-ban vagy 974-ben, aki a keresztség vizében és lélekben történt szent újjászületésekor a passaui egyházmegye védőszentje után az István nevet kapta. Nagyfejedelmünk később Prágából meghívta Adalbert püspököt, hogy a megtérést elmélyítse Szép Magyarhonban, és István további képzését előmozdítsa. Adalbert volt az is, aki a fejedelmi ifjút megbérmálta, és vallási szempontból előnyösen befolyásolta. Ő közvetítette 995-ben az István és Gizella között létrejött házasságot is. Amikor az ifjú trónörökös atyja halálakor, 997-ben átvette a hatalmat, a keresztény szellem és vallásos világnézet már szilárd gyökeret vert benne

Egyelőre azonban még véres csatákat kellett vívnia az ellene fölkelt törzsfőkkel. A Veszprém melletti győzelem és Koppány halála őt legfőbb belső ellenségétől, az országot pedig a pogányságba való visszaeséstől szabadította meg. A Konstantinápolyban megkeresztelt Gyula és Ajtony leverése viszont a Bizánchoz való csatlakozás tervét hiúsította meg. Azonkívül István megszerezte magának a Tiszán és Dunán túl fekvő területeket, valamint Erdélyt, és ezáltal gyarapította országát, uralmát és birtokát.

Ezzel megteremtette messzenéző uralkodói programjának előfeltételeit, és szívós energiával, okos taktikával fogott hozzá nemzetpolitikai fő feladatához. A történelmi keresztút előtt álló országban négy nagy probléma jelentkezett: a kereszténység megkedveltetése és szívüggyé tétele, közösségben az apostoli székkel és Nyugattal; az állam önállósága, vagyis nemzeti függetlenség mind a német-római, mind a bizánci császársággal szemben; erős monarchia és politikai egység fölépítése, vagyis a törzsi önállóság és hűbéri hatalom megszüntetése központi kormányhatalom alapítása által; s végül mindamellett, amennyire csak lehetséges, a magyar népi jelleg és szokások megőrzése a Nyugat-Európába való egyidejű beilleszkedés közepette.

Diplomáciai és politikai érzéke, mellyel nemegyszer a gyakorlatban egymásnak ellentmondó célokat is el tudott érni, korának, sőt mondhatni, az egész magyar történelemnek legnagyobb államférfiává avatta. Politikai, vallási és társadalmi szempontból tulajdonképpen ő teremtette meg Magyarországot, István jelölte ki és biztosította a jövőbe vezető utat népének. A magyarságnak négy különböző szomszédos kultúra -- a török-mohamedán keleten, a görög-szláv a Balkánon, a latin-német nyugaton és a pogány-szláv északon -- feszültséggel teli területén kellett ezek ostromló befolyásával és ellentmondásaival küzdelmet folytatnia. A változást, amelyet István hozott, jól megvilágítja egy világpolitikai jelentőségű tény: trónra lépése előtt nem egészen fél századdal a magyar lovascsapatok még halálosan fenyegették Nyugatot és a kereszténységet, egészen az Augsburg melletti Lech-mezőig hatolva előre. Az István által alkotmányában, kiterjedésében, kultúrájában és történelemformáló erejében újjáalakított Magyarország ezzel szemben a keresztény Nyugat előretolt bástyája lett az előnyomuló mongol és török veszély ellen, és évszázadokon keresztül védőfal az ázsiai hódítók barbárságával szemben.
.
Nagy érdemeket szerzett az ország katolikus egyháza érdekében kifejtett munkájával is. Szerzetespapokat hívott Bajorországból, Csehországból, Olaszországból, éspedig bencéseket, kiváltképpen aclunyi reform követőit, Dél-Magyarországra pedig a görög bazilita rend férfi és női tagjait.Szent Márton hegyén (Pannonhalmán) apátságot alapított. Sok kolostort létesített, amelyek missziós központjai és gyújtópontjai lettek a vallásos s kulturális életnek. Elrendelte a vasárnap megszentelését és minden tíz falu számára templom építését. Saját költségén emelt Esztergomban, palotája közelében egy gyönyörű székesegyházat, Veszprémben egy női apátságot, és fölépítette Budán a Szent Péter és Pál templomot a székeskáptalannal együtt. Más templomokat gazdagon megajándékozott, javaikat közvetlen védelme alá vette. Ami a keresztény vallással és keresztény törvénnyel nem volt összeegyeztethető, annak hadat üzent és büntetéssel sújtotta.Ebben ő és pogány ellenlábasai egyformán koruk gyermekei voltak. Mindazonáltal nem nyúlt a régi mondákhoz és énekekhez, amelyek a pogány ősöket és hősöket dicsőítették; a pogány korból származó népszokásokat, ha az új hittel nem ellenkeztek, megőrizte vagy megtöltötte őket keresztény tartalommal. E tekintetben a bölcs alkalmazkodás módszerét követte: enyhébb, józanabb, eredményesebb volt, mint Magyarország első hithirdetői.

Az állami törvényhozásban, a kormányzásban és gazdasági vonalon sikerült szerencsésen összeolvasztania a nyugati elemeket, mindenekelőtt a frank grófság-alkotmányt a hazaiakkal.Ugyanilyen messzenéző megértéssel képviselte népe sajátosságát és érdekeit a határokon túl is.Gondolt Európa és a keresztény világ egységére. A keresztény magyar szellemet külföldön is jelenvalóvá tette: Jeruzsálemben bencés kolostort, Rómában zarándokházat, Konstantinápolyban díszes templomot építtetett.

Egyik fő munkatársa, a 993-ban Prágából érkezett Asztrik szerzetes útján II. Szilveszter pápához fordult jogai megerősítéséért és a teljhatalom kieszközléséért. Célja az volt, hogy a keresztény királyság méltóságára emelkedjék, nemkülönben, hogy már eleve kizárjon mindenféle függőséget a német birodalomtól és a szomszédos bajor egyháztól, s országa egyházát az állammal szorosabban egybekapcsolja. Asztrik valóban kieszközölte urának a koronát, az előtte hordozott keresztet és azt az apostoli kiváltságot, hogy püspökségeket alapíthasson és egyházi főméltóságokat nevezhessen ki.

Az 1000. év karácsonyán kenték föl és koronázták királlyá Istvánt Esztergomban. Ez egyenlő volt szuverén királyi méltóságra emelésével és apostoli küldetésének elismerésével. A pápától kapott előjogra támaszkodva birodalmának szilárd egyházi szervezetet adott: tíz egyházkerületet alapított (12 volt tervbe véve), köztük két érsekséget: Esztergomban és Kalocsán, valamint nyolc püspökséget.

Két fájdalmas esemény árnyékolta be élete alkonyát, mindkettő legbensejéig érintette. Imre fiát, a rendkívül erényes ifjút rendelte és készítette elő trónörökösévé. Még halála előtt meg akarta vele osztani az uralmat. Imrét azonban közvetlenül uralkodótársává koronázása előtt, 1031-ben egy vadászat alkalmával vadkan támadta meg és sebezte halálra. István másik gyermeke már korábban meghalt. Így nem maradt közvetlen örököse. Az Árpád-nemzetség egyetlen leszármazottja Vazul volt, ő azonban ifjúkori ballépéseiért börtönben ült. A súlyosan beteg király megkegyelmezett neki, kiengedte a fogságból, sőt azon gondolkodott, hogy még életében magamellé veszi és trónra emeli. A rossz tanácsra hallgató hálátlan rokon azonban egy galád összeesküvésbe keveredett, aminek az volt a célja, hogy a királyt meggyilkolják és az országban visszaállítsák a pogányságot. Ilyen gazságot István nem hagyhatott büntetlenül, életművét nem engedhette elpusztítani. A királygyilkosság szándékáért halálbüntetés járt. István az összeesküvés három fejének kiszúratta a szemét és levágatta a kezét: ez abban az időben a súlyos gonosztevők szokásos büntetése volt, és a megérdemelt halálbüntetés esetén, mint itt, kegyelmi aktusnak számított.

Amikor halálát közeledni érezte, magához hívatta tanácsosait, s velük egyetértésben Pétert, Velencében élő nővérének fiát tette utódjává. Mindenkit arra intett, hogy maradjanak meg az igaz hitben, szeressék az igazságosságot, és főleg hűségesen ápolják a kereszténység zsenge vetését.Közel hetven éves korában -- a 11. században ritka magas korban --, 42 évi uralkodás után halt meg Mária mennybevitelének napján (augusztus 15.), akit oly bensőségesen tisztelt s akinek tiszteletére több templomot épített. Halála előtt neki ajánlotta az országot.

Istvánt az egész nemzet gyászolta. Temetésére az egész országból sereglettek az emberek Székesfehérvárra. Ott, az általa alapított gyönyörű bazilikában -- mely éppen akkor készült el, és ebből az alkalomból gyorsan fölszentelték -- helyezték ünnepélyesen nyugalomra földi maradványait.

Az általános gyász igazi és szívből jövő volt. A nép érezte: István király személyében a dinasztia megalapítója, a kimagasló uralkodó és államalapító hunyt el, az erős és igazságos király, aki a szigort szelídséggel tudta párosítani. Tudott harcolni, ha a szükség úgy kívánta; mindazonáltal békeszerető volt. Támadó hadjáratot nem kezdeményezett, harcias nemzetét a gyümölcsöző béke világába vezette, és a még túlnyomóan vándorló, nomád életet élő népet a letelepedésre szoktatta. Az ország határain kívül is nagy tiszteletnek örvendett, egyrészt történelmi szerepe miatt, másrészt azért, mert menekülteknek és más sorsüldözötteknek menedéket nyújtott, a Szentföldre, Konstantinápolyba, Ravennába vagy Rómába zarándokló idegeneknek pedig vendéglátást és kedvező átvonulást biztosított.

Mint uralkodó tudatában volt Isten előtti felelősségének. Ragyogó példája volt ennek, hogy Szent István a templomában hivatalát évente letette, annak jeléül, hogy csak kölcsön kapta Istentől, és annak bizonyságára, hogy hatalmát Istennek áldozza. Lelki arculata abban a ,,fejedelemtükörben' 'is visszatükröződik, amelyet fiának hagyott hátra latin nyelven. Talán nem ő maga írta, de mindenesetre az ő közelében, politikai s erkölcsi elvei értelmében szerkesztették. Az akkori Magyarországon mindenképpen a legjelentősebb irodalmi alkotás. Ezekben az Intelmekben (Admonitiones) többek között a következő uralkodói szabályok találhatók: .,,Uralkodjál szelíden, alázattal, békésen harag és gyűlölködés nélkül! A király koronájának legszebb ékszerei a jótettek; azért illő, hogy a király igazságossággal és irgalmassággal, valamint a többi keresztény erénnyel ékeskedjék. Minden nép saját törvényei szerint él; add meg az országnak a szabadságot, hogy aszerint éljen!'' Sajnos, napjaink cionliberál kutyái teljességgel kiforgatva mondják, használják és tanítják fiataljainknak az idegenek szeretetével kapcsolatos intelmét úgy, hogy az megfeleljen a globalista, multikulti nemzetrontásnak!

István halála után még egyszer lázadást szított a pogány visszahatás; a császári hatalom nyomása is erősödött Magyarországgal szemben. Végül azonban az itt-ott fölbukkanó zűrzavar után különösen László és Kálmán király visszavezette az országot István nyomdokaiba. Azóta István a nép szívében mindinkább legendás hőssé, népe apostolává, védelmezőjévé és Magyarország eszményévé magasztosodott föl. Benne és vele a korona, királyság és nemzet szinte misztikus egységgé olvadt össze. Sírja sokat látogatott nemzeti búcsújáró hellyé vált; számos imameghallgatás és csoda történt ott. Ünnepe nemzeti ünnep lett.

László király 1083. augusztus 20-án pápai engedéllyel, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében oltárra emeltette Istvánt, Imrével és nevelője, Gellért csanádi püspök földi maradványaival együtt. Ez akkor egyenértékű volt a szentté avatással.

István tisztelete nemsokára elterjedt az ország határain túl is. Különösen Scheyernben és Bambergben, a bajor hercegi házzal való házassági kapcsolata következtében; azután Aachenben és Kölnben, ahová egyes ereklyéi is elkerültek; Montecassinóban, főleg a bencés rendnek tett kiváltságai miatt, és a belgiumi Namurben. XI. Ince pápa 1686 novemberében -- Buda visszafoglalása alkalmából -- az egész Egyházra kiterjesztette szeptember 2-ára helyezett ünnepét. Ma a világegyház augusztus 16-án, a magyar egyház augusztus 20-án (mint Magyarország fővédőszentjét) ünnepli. Május 30-án a mai napig sértetlenül fennmaradt Szent Jobb ereklyét tiszteljük.

Végezetül kénytelen vagyok még hozzáfűzni, hogy az is napjaink szomorú tendenciája, hogy gyalázzák, mocskolják Szent István királyunk személyét és életművét. Ezen mélymagyarok pl. a következő nyomós érvekkel szokták alátámasztani gyalázkodásukat: "Kiirtota a táltos papokat! 40 ezer éves kultúránkat! Rovásirásunból alig tudtunk valamit kimenteni a karmaiból! Felnégyeltette a saját fivérét! Német ribancot vett feleségül!...stb." Akik ezen álláspontot képviselik és szájaskodnak bután, azoknak nem világos a történelmi szükségszerűség fogalma! Mert ha értenék ezt a kifejezést, s rendelkeznének mellette valós(!) történelmi ismeretekkel, tudhatnák, hogy I. (szent) István királyunk mindössze felismerte azt a kőkemény történelmi szituációt, hogy egy akkorra erőssé lett keresztény, nemzetállamokból összeálló Európában nincs, nem lehet esélye egy pogány, laza és szétesőben lévő törzsszövetségben élő, félnomád népnek a megmaradásra, legfeljebb ideig-óráig,- míg ki nem irtanak bennünket!!! Hogy csakis(!) egy erős(!), egységes(!), keresztény(!) nemzetállamnak van esélye a megmaradásra az adott történelmi és geopolitikai helyzetben!!! Hogy "véreskezű" volt? Igen, akkoriban nem szavazgattak nagyon demokratikusan a nép nyakán élősködő férgek a nemzet sorsáról, hanem (jó esetben, mint pl. Szent István) egy okos, határozott, keménykezű uralkodó tette, amit tennie kellett az országáért! Az, hogy még vagyunk, megvagyunk, ha csonkán, szétdarabolva is, szinte reménytelenül a permanens cionliberális nemzetárulás közepette, hogy létezik még Magyarország, magyarság, és nem tűntünk (még) el a történelem süllyesztőjében, azt elsősorban I. (szent) István királyunk tisztánlátásának és áldozatos munkájának köszönhetjük!


Istenünk, aki Szent István királyt, a te hitvallódat a földön országunk koronájával ékesítetted és szentjeid közé emelted, kérünk, add meg, hogy aki a hit terjesztője volt Pannóniában, hazánkat, Szép Magyarhont védelmezze tovább a Mennyben! Amen.

Kíváncsi lennék, hány magyar portán lengeti ma a szél?...
 

2014. augusztus 15., péntek

NAGYBOLDOGASSZONY napja – Szűz Mária Mennybevétele

Mária mennybevitele - Leopold Kupelwieser alkotása

Augusztus 15-e Mária mennybevitele, magyar nevén Nagyboldogasszony, Nagyasszony napja. E nap egyben Magyarország Mária oltalmába ajánlásának emlékünnepe (hozzáteszem, ezt "Magyarok Nagyasszonya" néven az 1896. évi millennium óta október 8-án külön ünnepként üli meg a katolikus magyarságunk). Ezért, meg azért is, mert az ünnep nyolcadába Szent István napja is beleesik – nem beszélve arról, hogy az aratás után végre a falusi nép szusszanhatott egyet –, ez Szép Magyarhon egyházi évének egyik nagy ünnepi időszaka.

A hagyomány Szent Gellért püspök érdemének tudja be, hogy Jézus anyja magyari földön a „Boldogasszony” nevet kapta. A kutatók többsége megegyezik abban, hogy a velencei Gellért képviselte idegen egyház az ősvallásunk istenasszonya (Emese) iránti hódolatot aknázta ki ezzel a gesztussal a keresztény eszmék gyorsabb elfogadtatása érdekében.

Székesfehérvárott, első Szent Királyunk és az Udvar előtt Gellért püspök egy alkalommal a Napbaöltözött Asszony nagy jeléről beszélt. Az Érdy-kódex írja, hogy Gellért tanácsának intéséből akkoron kele föl, hogy az Szüz Máriát ez Magyarországban Bódogasszonynak, avagy ez világnak Nagyasszonyának hívnák. Szent István királ es ez szegény országot Bódogasszony országának nevezé. Tehát Szent István királyunk felajánlása óta Szűz Mária lett nekünk, magyaroknak a legfőbb oltalma. A koronázó templomok, főpapi székesegyházak, számtalan monostor, búcsújáró hely és kisebb templom az ő égisze alatt állnak.

Nagyboldogasszony napjára vonatkozó népi regula: Ha a "nagyasszony" fénylik, jó bortermés van kilátásban. A két asszony köze (augusztus 15. - szeptember 8.) varázserejű időszak. Ekkor kell szedni a gyógyfüveket, ki kell szellőztetni a hombárt, a téli holmit, a ruhafélét, hogy a moly bele ne essen. Az ez időszakban ültetett tyúk összes tojását kikölti. A búzát is ekkor kell megszellőztetni, hogy ne legyen dobos, ne essen bele a zsizsik.

Az "eredeti" azaz: régi magyar himnuszunk - Boldogasszony Anyánk



RomEr - Boldogasszony Anyánk

2014. július 22., kedd

A nándorfehérvári diadal


Ma van kerek 558 éve, hogy a Hunyadi János, Kapisztrán János és Szilágyi Mihály vezette keresztény sereg 1456. július 22-én világra szóló győzelmet aratott a délvidéki, ma rác kézen lévő és Belgrádnak csúfolt Nándorfehérvár, az „Ország Kapuja” alatt (gyengébbek kedvéért: Magyarország). A diadalnak óriási szerepe volt abban, hogy a török hetven évig nem vezetett nagyobb hadjáratot Magyarhon ellen.

A vár védelmének legendás alakja, az idős katona, Dugonics Titusz, hogy megakadályozza a török lófarkas jelvény kitűzését, magával rántotta a mélybe a vár fokára kapaszkodó török katonát.

Hunyadi János – néhány héttel a győzelem után – a táborban kitört pestisjárvány áldozata lett. Még ugyanebben az évben elhunyt Kapisztrán János, az itáliai ferences barát is.

A pápa, III. Calixtus még a csata előtt rendelte el, hogy déli harangszó szólítsa imára a híveket Magyarországért szerte a keresztény világban. A pápai bulla kihirdetésének idejére azonban már a győzelem híre is megérkezett az európai városokba.

Emlékezzünk dicső eleinkre tisztelettel!

2014. július 4., péntek

Mostanság illene emlékezni rá! - A POZSONYI DIADAL

Hogy a Kárpát-medencébe visszatérő és azt ősi jogon birtokba vevő magyarokat más népek folyamatosan el akarták pusztítani, arra számtalan történelmi példát hozhatnék fel. Ezek egyikét azonban olyan sikerrel verte vissza Árpád nagyfejedelem, hogy utána száz évig nem merték háborgatni Magyarhont! A szívében is magyar ember e napokban a pozsonyi csatára emlékezik!

A pozsonyi csata 907. július 4. és 7. közé tehetően zajlott, a mai Pozsony alatt. A kora középkor egyik legjelentősebb ütközetéről van szó, ugyanis a korhoz mérten hatalmas hadseregek csaptak össze. A 2. honfoglalás,- de helyénvalóbb  Árpádi Hazatérésnek nevezni e sorsdöntő csatával fejeződött be.


Tehát 907 július havának elején egyesült európai haderő gyűlt össze a bécsi medencében (Bécs akkor még nem létezett).

A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg és az akkori német római császár rendelete szerint azzal a céllal, hogy idézem: "... decretum... Ugros eliminandos esse..." azaz " elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak".

Ezt a "nemes" célt extra adag erő koncentrálásával akarták megvalósítani mai szóval élve, "biztosra mentek". Az akkori Európa viszonyai között szinte elképzelhetetlen 100.000 fő körüli létszámban gyűlt össze a csapásmérõ erő. (Még a jóval későbbi keresztes hadjáratok idejére sem tudtak ilyen létszámú hadsereget megszervezni!)

907 júniusában tehát megindult a támadás, amely három oszlopban nyomult előre a Duna vonalán. A déli parton a "gyengébb", kb. 40 ezres szárny; a Dunán hajókon egy kb. 10-12 ezres inváziós csoport+hadtáp míg az északi parton egy jó 45 ezres fõerõ, vagyis az elit.

A pozsonyi sík (Pozsony felől nézve)

Árpád, a magyari törzsszövetség fejedelme az egész Európára kiterjedő felderítő hálózata miatt jó előre tudott a készülő pusztító háborúról. A törzsszövetség egyesült főerejét - 40.000 lovas - négy részre osztotta. Az egyenként 10ezer fős lovas egység neve tűmén azaz újmagyarul: tömény, régi sztyeppei hadszervezési szokás. Az elsőt Õ maga vezette,a többit pedig fiaira bízta: Tarhos(43), Üllő(41), Jutas(35). Emellett természetesen az egész hadműveletet irányította.

Az ellenség átkelésének és ezzel egyesülésének megakadályozására elsőként az inváziós flotta sorsa pecsételődött meg: gyújtólövedékekkel tűzijáték és viziparádé keretében szenvedett technikában 100%-os, élõerõben kb. 95%os veszteséget a hajóhad.

Másnap az elsáncolt déli szárny kapott koncentrált többirányú lovasrohamokat amelyek hatására maradéktalanul elpusztult /40.000 ember/ A csata utáni éjjel Árpád elrendelte az átkelést teljes csendben. Tehát átkelés a Dunán kb. 35.000 lovassal az ellenséges sereg orra előtt', éjszaka, tökéletes csöndben!! (A fantáziátokra bízom ez mit jelenthetett mind egyéni mind közösségi teljesítményben két napnyi öldöklő csata után!...)

Az átkelés annyira jól sikerült, hogy hajnalban az ellenség a felkelő napból záporozó több tízezres nyílfelhőre ébredt, majd túlereje ellenére ismét két nap öldöklő ütközet után, szó szerint halomra pusztult a Pozsony körüli síkságon. A néhány ezer fős túlélő csoport menekülés közben próbált rendeződni, de a magyar könnyűlovasság üldözésben is hatékony: Ennsburg váráig meglepően kevesen jutottak el. A vár alatti síkon felvonuló magyar haderõre rátört a királyi őrség és tartalék de a színlelt visszavonulással magyar részről a német üldözők csapdába futottak mert a környezõ erdőkből kitörő magyar lovasság a megforduló fõerõkkel õket is legázolta. A német király olyan gyorsan menekült, hogy minden értékét /még a trónszékét is!/ hátrahagyta, seregvezéreibõl pedig a flottavezetőn kívül mindenki meghalt (grófok, püspökök tucatjai).

A csata következménye, hogy a magyar határ az Enns folyó lett (Ober Enns - innen a meséink Óperenciás tengere) valamint hogy idegen sereg 130 évig nem mert Magyarország felé fordulni. (Szent István királyunk idején először, de akkor ugyanígy jártak csak a Vértes hegységben.)

Árpád fejedelem két (más feljegyzések szerin mind három) fiát vesztette és Õ maga is halálos sebet kapott, majd pár hét múlva meghalt - a hazáért.

Eltemették tisztességgel titkos sírba õse, Atilla közelébe - a mai Nagykevély hegy rejtett völgyébe - nyugodjék örök békében!

A 907 -es pozsonyi csata hivatalos tananyag a világrabló (valamint átlagpolgárait tekintve: síkhülye) Amerikai Egyesült Államok összhaderõnemi katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point -on. Tehát minden amerikai hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik belõle.

Magyarországon nem tanítják… Legfeljebb az általános suliban kottyintanak valamit népmesei szinten... Hát, magyarok... EZ (is) gyalázat!
Magyarhon egyik ékköve: Pozsony, a Pozsonyi Vár - ma a senkiházi tótok fővárosa
(De lesz ez még máshogy!)

2014. június 4., szerda

Trianon 94

Június 4-én, vagyis ma van az évfordulója Európa Szégyenének, a gyalázatos trianoni rablásnak, mikoris az I. Világháború után a győztes ANTANT hatalmak úgy határoztak, felosztják Szép Magyarhon nagyobb részét különböző sehonnai és senkiházi rablónépek-nemzetségek (rácok, tótok, oláhok, stb.) között!
A Párizs melletti un. Nagy Trianon-kastély, ahol a gyalázatos szerződést aláírták.

Ha már gyalázatot emlegettem fentebb, hát gyalázat volt ez saját magunkra nézve is! Gyalázat a rendszerváltás óta regnáló kormányokra nézve (mindegy, hogy az urizáló Antall-rezsim, a vörös-kapitalista, EU-libsi Horn-Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kúrmányt, de akár a korábbi, ill. most ismét regnáló Likud-Orbán Viktor vezette áljobboldali FIDESZ érát nézzük), szégyen azon agymosott magyarokra nézve is, akik kikeredett szemmel kérdezik: "Miért? Mi van június 4-én?", és azokra is, akik lemondóan legyintenek, hogy: "Ugyan, mit számít már?"

Egész egyszerűen szégyenletes és gyalázatos, hogy olyan fokon próbálták kiíratni belőlünk (belőlünk = az agymosásnak ellenálló, még lelkükben is MAGYAR emberek) azt, hogy szétrabolták az országunkat, mitöbb: ahhoz már nekünk semmi közünk, felejtsük el! - hogy 20 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ha nem is nemzeti gyásznappá, de legalább emléknappá és a Nemzeti Összetartozás napjává legyen nyilvánítva a Magyarhonra tragikus következményekkel járó, 1920 június 4-én aláírt békediktátum évfordulója!

Hozzáteszem, én nem tartom a Nemzeti Összetartozás napját egyenrangúnak egy nemzeti gyásznappal! Miért? Lássuk csak, mit is mond a törvény ezzel kapcsolatban?

"A nemzeti gyász a társadalom jelentős részét érintő megrendülés, a kormány 237/2001. számú december 10-én hozott rendeletének értelmében. A nemzeti gyásznap nem munkaszüneti nap, a szórakozó helyeken a zene- és egyéb szolgáltatások korlátozhatóak, az iskolákban méltó megemlékezést kell tartani, a középületeken a nemzeti lobogó mellé fekete zászlót kell kitűzni."

Jelenlegi gyásznapjaink:

# 1989. június 16. - A nemzeti gyász és a megemlékezés napján Nagy Imrére és mártírtársaira, valamint az 1956-ot követő megtorlás áldozataira emlékezett az ország.

# 1993. december 18. - Antall József miniszterelnök temetésének napját országos gyásznappá nyilvánította az Országgyűlés. (317 szavazattal 1 ellenében

# 1999. január 31. - Orbán Viktor miniszterelnök határozatában nemzeti gyásznappá nyilvánította a 18 halálos áldozatot követelő deutschlandsbergi busztragédia napját.

# 2002. május 17. - A móri bankrablás áldozatainak emlékére a kormány nemzeti gyásznappá nyilvánította ezt a napot.

# 2002. október 6. - Magyarországon első alkalommal emlékeztek meg nemzeti gyásznapon az aradi vértanúkról.

# 2005. április 8. - A kormány gyásznappá nyilvánította II. János Pál pápa temetésének napját.

Tehát, még a sok szempontból támadható Antall József halála is lehet a nemzet hivatalos gyásznapja, de a trianoni országrablás nem, csak emléknap! Pedig, lehet-e gyászosabb, sötétebb nap, mint június 4.? Az az 1920. június 4-i nap, mikor a magyar nép elveszítette anyaföldjének ölelését, és ezzel elválasztották több mint 3 millió testvérétől is?... Trianon a legsötétebb szimbólum a magyar történelemben! Szimbóluma az igazságtalanságnak, mellyel az I. világháborús győztes hatalmak sújtották az országunkat. Elítéltek egy népet, elítéltek minket anélkül, hogy figyelembe vették volna világháborús szerepvállalásunk okait! Számbavették-e kötelezettségünket a Habsburgok felé (és miatt!), amely következményeként az Osztrák-Magyar Monarchia oldalán kellett teljesítenünk? Nem! Csak ítélkeztek vakon, kegyetlenül és igazságtalanul!... EZ a dátum lett hát - Muhi és Mohács mellett - történelmünk legsötétebb napja!


És most tekintsünk vissza, mi is történt, mi vezetett kerek 93 esztendővel ezelőtt, ott, a Párizs melletti (Versailles-hez tartozó) Nagy-Trianon kastélyban lezajlott vérlázító eseményig! (Kell ez, mert bár szégyen, de sokaknak csak halovány, történelem órai emlékfoszlány, vagy az se!)
Szép Magyarhon évszázadokon keresztül volt Európa Bástyája, megfékezve előbb a tatár hordákat, később az oszmán Török Birodalom terjeszkedését, amelynek győzelme az egész európai kultúra végét jelenthette volna!... A magyarság akkor sem hátrált meg, mikor az ország három darabra szakadt és emberéletek ezreivel fizetett a pusztító háborúskodásért. A magyar nép végül ismét egy országba egyesült 150 év után, mikoris európai összefogással (!) legyőzte a törököket, igaz, Habsburgok "áldásos segítségének” következménye újfent, osztrák rabigát eredményezett. Magyarországnak, Európa Bástyájának a köszönet az elnyomás lett. Az új elnyomás azonban új ellenszegülést szült. Kétszer kelt fel a féreg német ellen a magyar! Kétszer mutattuk meg a Habsburgoknak, a Rákóczi-szabadságharc, illetve az 1848-1849-es szabadságharc alkalmával, hogy sohasem fogjuk elfogadni az alávetettséget! Európa nagyhatalmai azonban mind a kétszer megtagadták a magyar néptől a segítséget, hogy kivívhassa függetlenségét, és bár a harc elveszett így, a hit sosem!

Az Első Világháborúba Magyarország nem mint szuverén ország lépett fel agresszorként, hanem mint a Habsburg császári trón alattvalója. Nem a magyar nép választotta a háborús utat, de nem volt más választása, mint hogy ezen az úton, fegyverben meneteljen előre.

Lehetne vitatkozni azon, hogy pontosan milyen okok vezettek az I. Világháború kirobbanásig, hogy milyen célok és törekvések határozták meg az egyes oldalak háborús erőfeszítéseit, miközben Európa lángba borult. De az vitathatatlan tény, hogy Magyarországot sújtotta a legtragikusabban ennek a háborúnak a lezárása, anélkül, hogy a kirobbantásához bármi érdek fűzte volna.

Az Első Világháború befejeződése után, 1920. június 4-én azoknak az európai nagyhatalmaknak az örökösei mondták ki felettünk a verdiktet, akik szemet hunytak afelett, hogy a magyarság az elmúlt századokban milyen erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy ők (A rohadék franciák és a többi "fejlett, modern és polgárosodott" európai ország) nyugodtan épülhessen-szépülhessen! Nem érdekelte őket, mi, magyarok mekkora véráldozatot adtunk érákon át az ő nyugalmukért! Azt se vették figyelmbe, mennyit véreztünk azért, hogy megszabaduljunk a Habsburgoktól! Hagyták kivérezni a magyar népet tatár ellen, török ellen, forradalmaiban, szabadságharcaiban, mégis az I. világháború lezárásaként cinikusan rótták fel Magyarországnak a németek és a Habsburgok mellet való háborús szereplést, amelyet nem tagadhattunk meg a Habsburg-ház regnálása alatt!

Trianon tehát nem egy békeszerződés helyszíne volt, hanem egy nép igazságtalan meghurcolásának, megbüntetésének, megcsonkításának koncepciós pere, ahol anélkül született ítélet, hogy a magyarság érdemben képviselhette volna védekező álláspontját.

A szerzõdés következtében Magyarország területi elcsatolása az alábbiak szerint történt:

- Romániához: 103. 093 km2 (31, 8%),- 5. 256. 451 fõ (25, 2%)

- Horvátország (Jugoszláviához): 42. 541 km2 (13, 1%), 2. 621. 954 fõ (12, 6%)

- Jugoszláviához: 20. 551 km2 (6, 3%), 1. 510. 897 fõ (7, 2%)

- Csehszlovákiához: 61. 633 km2 (18, 9%), 3. 515. 351 fõ (16, 8%)

- Ausztriához: 4. 026 km2 (1, 2%), 292. 031 fõ (1, 4%)

- Lengyelországhoz: 589 km2 (0, 2%), 24. 880 fõ (0, 1%)

- Olaszországhoz: 21 km2 (0%), 49. 806 fõ (0, 8%)

Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232. 448 km2 (71, 5%), 13. 271. 370 fő (63, 5%)

Elcsatolás után megmaradt terület és lakosság: 92. 963 km2 (28, 6%), 7. 615. 117 fõ (36, 5%)


Az elcsatolásokon túl, további súlyos veszteségeink voltak:

- az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája,
- a szénbányák 80 %-a,
- az erdõk 90 %-a,
- vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények,
- a felbecsülhetetlen értékû mûkincsek,
- Fiume, az egyetlen tengeri kikötõ elvétele,
- az összes tengeri és folyami hajók.


A XX. század történelme a magyarság számára Trianonnal kezdődött, amely meghatározta az elkövetkező évtizedekre az egész nemzet sorsát és a mai napig érezteti hatását. Trianont, Szép Magyarhon megcsonkítását és elbitorlását nem lehet kitörölni a magyar történelemből! Nem felejthetünk, és le sem mondhatunk (!) elcsatolt országrészeinkről! Őrvidék, Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék... mindig magyar föld volt, és az is marad!

Magyarország a Török Birodalom hódítása alatt 150 évre szakadt szét három részre, majd újra egyesült. Trianon gyalázata 93 éve történt. Emlékezni kell Trianonra, mert nem lehet elfelejteni, hogy azt a földet, amit évszázadokon át gondozott a magyarság, amelyre épített, ha kellett, harcolt és a vérével áztatta, igazságtalanul, egy tollvonással szakították el tőle. Nem lehet elfelejteni, hogy a magyarság egy része a trianoni határokon kívül rekedt, kitéve megaláztatásnak és politikai, kulturális elnyomásnak azon a földön, amely egykoron az övé volt.

Az állampolgárság immár minden magyart megillet, de nem állhatunk meg itt! Kötelességünk hogy emlékezzünk, de ugyanakkor tüntessünk a trianoni határok valósága ellen, hogy harcoljunk a teljes(!) területi revízióért! És kötelességünk az is, hogy továbbadjuk az eljövendő generációinknak ezt a hagyományt, ezt a feladatot, addig a pillanatig, amíg egy nap újra nem egyesülhet a magyarság a Kárpát-Hazában!


Kérek minden igaz magyar embert, hogy emlékezzen 1920. június 4-re, a dátumra, amikor igazságtalanul szétszakították Magyarországot! Aki teheti, jelenjen meg a sok közül valamelyik megemlékezésen, tüntetésen, koncerten vagy tiltakozáson! Legyen ez a szomorú emlékű nap a vezérlőcsillagunk, hogy újfent kivívjuk, hogy Szép Magyarhon újra egy és egész legyen!

Adjon az Isten nekünk szebb jövőt! PAX HUNGARICA!

2014. május 4., vasárnap

Anyák Napja

Anyámnak nem gyújtottam gyertyát. A fényt nem lehet megvilágítani.
(Szabó Magda)

Aki még teheti, ne merje felejteni!

2014. április 21., hétfő

Húsvét másnapja,- HÚSVÉT HÉTFŐ

Locsolkodás Hollókőn

Húsvéthétfő, egyes vidékeken vízbevető hétfő, másként húsvét másnapja már a profán emberi örömnek, elsősorban a fiatalságnak ünnepe.

A világias jellegű öntözés, locsolkodás tulajdonképpen egyfajta termékenységfokozó varázsrítus. Az öntözés tehát kétségtelenül a tavaszi lustratio egyik erotikus, termékenységre utaló változata, amelynek eredete még nem egészen tisztázott. Mindenesetre keresztény hagyományok is szövődnek bele, hiszen hajdan a vízbemerítéssel, leöntéssel történő keresztelés húsvét táján volt. Amikor az egyház már az esztendő bármelyik napján keresztelt, az ősi gyakorlatot a nép tartotta fönn, alkalmazván a maga sajátos szemlélete és igényei szerint.

Az erdélyi Nyárád mentén a múlt század végén minden valamirevaló székely legény kötelességének tartotta, hogy húsvét napjára virradóra kedvesének kapujára vagy más feltűnő helyre szép fenyőágat tűzzön. Ha a falunak nem volt fenyvese, elmentek érte a negyedik, ötödik határba is. Ha pénzért vagy szép szóért nem kaphatták meg, ellopták. Két-három fenyőágat szépen összekötöttek, és papírszalagokkal, tojásokkal díszítették föl. A legjobb táncosoknak vőfély volt a neve, az ő feladatuk volt húsvéthétfőn a hajnalozás. Minden házba, ahol fenyőágat találtak, bementek a legények, és a lányokat derekasan megöntözték. Azt mondogatták, hogy ez azért történt, hogy a ház virágszála el ne hervadjon.

Álljon még itt egy háromszéki beköszöntő, azaz: "locsolóvers", de nem egy amolyan, manapság divatos, bugyuta. Íme:

Feltámadt a Jézus, mondják az írások,
Vízöntő hétfűre buzognak források.
Eljöttem hezzátok ifiú létemre,
Hogy harmatot öntsek egy szép növendékre,
Mert ha meg nem öntöm ezen esztendőben,
Nem virágzik szépet nekünk jövendőben.
Virágozzék szépet, ékes virágokat,
Nyerjen az egekben fényes koronákat.

Locsolkodni induló sóvidéki (Parajd) székely kisfiú

2014. április 20., vasárnap

Christos aneste! Alethos aneste! - Feltámadott!

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!


Szombat elmúltával, a hét első napján pirkadatkor Mária Magdolna és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. És íme, nagy földrengés támadt: Az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Olyan volt a tekintete, mint a villám, a ruhája pedig fehér, mint a hó. Az őrök reszketni kezdtek félelmükben, és szinte halálra váltak. Ekkor megszólalt az angyal, és ezt mondta az asszonyoknak: „Ne féljetek! Tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek Ő nincs itt, mert feltámadt, amint megígérte. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt! És siessetek, mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába. Ott viszontláthatjátok őt! Íme, én megmondtam nektek!” Erre elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre csak Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!” Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.” (Mt 28, 1–10)

2014. április 19., szombat

Nagyszombat

Az ősegyházban a nagyhét három utolsó napján Krisztus halálának emlékezetére eloltották a gyertyákat és csak a föltámadás ünnepére gyújtották meg újra.

Az újtűz nagyszombati kultuszát előmozdította a pogány szakralizmus hagyatéka is. A germánok isteneik tiszteletére tavaszi tüzet gyújtottak, hogy elégessék a tél, sötétség, pusztulás démonait, és így földjeiknek termékenységét biztosítsák. Bonifác, a németek apostola, ezt az ősi szokást a nagyszombati tűzszenteléssel, és annak egyházias értelmezésével helyettesítette. Az egyházi szimbolikában a kialvó, majd újra fellángoló tűz jelképezi Krisztust. Más magyarázat szerint a kovakő, amelyből tüzet csiholnak: Krisztus, a tűz pedig: a Szentlélek, amelynek útját, kiáradását a Megváltó előkészítette.

A liturgikus gyakorlat ma is él: a gyertyát, a feltámadó Krisztus jelképét megszentelt tűz lángjánál gyújtják meg. Ez általában úgy történik, hogy a tavaly szentelt barkára tüzet csiholnak, és ennél gyújtják meg a gyertyákat, illetőleg az örökmécset. A templomi hagyománynak sajátos népi fejleményeként az istensegítsi asszonyok pimpóval, vagyis virágvasárnap szentelt ággal gyújtanak tüzet az elkészítendő húsvéti eledelek alá.

Nagyszombaton a keresztény hitben élő ember lélekben Krisztus sírjánál időzik el. A Megváltó szenvedéséről és haláláról, a Halálról elmélkedik. A templomok oltára ilyenkor minden díszétől megfosztva áll. Nincs szentmise, az Eucharisztiát is csak a haldoklóknak viszik el.

Csend van. A lélek csendje. Ilyenkor értheted meg, hogy kell a hit! És minden a hiten múlik! De ne feledd, ahogy a hitet lehet választani, úgy el is lehet veszíteni! Elveszítheti egy ember, egy angyal... de még maga, az Úrjézus is! ("Éli, éli, lama sabaktani?!")

De ne gondold, hogy a hit azt jelenti, hogy megértjük Isten tervét! Nem... De talán, ha csak egy kicsit megértünk belőle, a mi részünket, akkor ráébredünk, hogy van lelkünk. És talán mindennek a végén, ettől leszünk emberek.

Hitben élő, keresztény embernél ez a nap a csend napja.

2014. április 18., péntek

Nagypéntek

Nagypéntek van, Krisztus Urunk Pilátus általi halálra ítélésének, megostorozásának és kereszthalálának az emléknapja.

Elvitték Jézust az úgynevezett Koponyahegyre (amelyet héberül Golgotának neveznek), hogy megfeszítsék. Megfeszítették őt, és vele együtt két gonosztevőt, az egyiket jobbról, a másikat balról. Jézus pedig így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek!” Elosztották ruháit, és sorsot vetettek rá. Az ítélet okát is felírták: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” Akik arra jártak, csúfolták őt. Hasonlóképpen a főpapok és az írástudók is ezt mondták: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni.”

A megfeszített gonosztevők egyike is szidalmazta őt: „Ugye te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is!” Megszólalt a másik, és ezt mondta: „Nem féled az Istent? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy! És mi jogosan szenvedünk, de ő semmi rosszat nem tett.” Ezt is mondta: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor bemész országodba!” Jézus így válaszolt neki: „Bizony mondom néked: ma velem leszel a Paradicsomban.”

A keresztfa mellett ott állt Jézus anyja és az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Amikor Jézus meglátta őt, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” A tanítványnak pedig ezt mondta: „Íme, a te anyád!” És ettől az órától magához fogadta anyját az a tanítvány. Hat órától kezdve sötétség lett az egész földön kilenc óráig. Kilenc óra tájban felkiáltott Jézus: „Éli, Éli, lámmá sabaktáni!” Ez azt jelenti: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Jézus pedig tudván, hogy minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjúhozom!” Ekkor a körülötte állók közül egy valaki odafutott, szivacsot töltött meg ecettel, nádszálra tűzte, és inni adott neki. Amikor Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Elvégeztetett.” És hangos szóval felkiáltott: „Atyám, kezedbe teszem lelkemet!” És lehajtotta fejét, és kilehelte lelkét.

Ma, Nagypénteken az Anyaszentegyház templomaiban nincs mise, mert ezen a napon maga Jézus, az örök főpap mutatja be az áldozatot. Téves és kerülendő kifejezés a csonka mise. Nagypénteken csak igeliturgia van, áldoztatással. A pap a szertartást piros öltözékben végzi – a piros a vértanúság liturgikus színe. A papság és a segítők teljes csendben vonulnak be a templomba, s az üres oltárszekrény (tabernákulum) előtt arcra borulnak. Ezt követi az igeliturgia: az olvasmány Isten szenvedő szolgájáról szól, majd a szentlecke után János evangéliumából olvassák fel Jézus szenvedéstörténetét, a passiót. Ezután következnek ünnepélyes formában az egyetemes könyörgések. Majd körmenetben behozzák a keresztet, amely előtt tisztelegve minden hívő kifejezheti háláját és imádatát a megfeszített Krisztus iránt. Az igeliturgiát áldoztatás követi, a nagycsütörtöki misén konszekrált kenyérrel. A szertartást egyszerű könyörgés zárja, nincs áldás, nincs elbocsátás.
.

2014. április 17., csütörtök

Nagycsütörtök

Nagycsütörtök (zöldcsütörtök) van, mikoris Krisztust Urunkat elfogták az Olajfák-hegyén. Ezek már az elcsendesülés napjai...


Giotto - Júdás csókja

"...Jézus kiment tanítványaival a Kidron-patakon túlra. Ott volt egy kert. Odament tanítványaival. Ezt a helyet Júdás is ismerte, aki elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott egy csapat katonát, és a főpapoktól és a farizeusoktól pedig szolgákat, és kiment velük, lámpákkal, fáklyákkal és fegyverekkel fölszerelve. Jézus tudta, mi vár rá. Eléjük ment hát, és megszólította őket: "Kit kerestek?" "A názáreti Jézust" - felelték. Jézus megmondta nekik: "Én vagyok." Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Amikor azt mondta: "Én vagyok", meghátráltak, és földre rogytak. Jézus ezért újra megkérdezte: "Kit kerestek?" "A názáreti Jézust" - felelték. Erre Jézus így folytatta: "Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el." Így beteljesedett, amit mondott: "Senkit sem vesztettem el azok közül, akiket nekem adtál.” Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, a főpap szolgájára sújtott, s levágta a jobb fülét. A szolgát Malkusnak hívták. Jézus rászólt Péterre: "Tedd hüvelyedbe kardodat! Ne ürítsem ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?" (János evangéliuma)



Az Olajfák hegye, a Gecsemáne kertben a (képközép) Népek temploma -jobbra, szélen a Szt. Mária Magdolna templom

2014. április 13., vasárnap

Virágvasárnap

Elérkezett hát Virágvasárnap! Virágvasárnap, mely a keresztényeknek a húsvét előtti vasárnapon köszönt be, s a nagyhét kezdete a kereszténység legnagyobb ünnepének körében.


Virágvasárnap ünnepli az Anyaszentegyház Jézus Urunk szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Az előttejáró és utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Mt 21, 8). Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa tájain pedig a barkás körmenet.

Magyariak földjén, széles Kárpát-Hazában rengeteg népszokás, varázs járja ilyenkor. A "varázspálca" az e naphoz köthető tavaszi szokásokban a zöld ág, ami a villőzés, a virágvasárnapi zöldág-hordás, májusfa állítás, pünkösdölés elengedhetetlen kelléke.



Sok helyt, virágvasárnap, litánia után jártak villőzni a lányok. Egyikük színes pántlikákkal ékesített fűzfaágat visz ilyenkor. Házról-házra mennek. Estefelé készítenek egy szalmabábot, felöltöztetik rossz kabátba, régi kalap is akad rá. Ez a ,kicevice' (kice: zsupszalma). Néhányan felkapják, megkerülik a falut, kert megől is, utcán is. Azután kiviszik a határba. A többi lány velük, közben folyton énekelnek. Kint elégetik a bábot, imádkoznak egy Miatyánkot és Üdvözlégyet, majd persze, egy varázséneket is.

Ez ki háza? Jámbor Gál János háza.
Kireleiszom.
Vár' meg kereszt, vár' meg mind ruzsás pallagon.
Kireleiszom.
Hagy fonjam be sárhajam, hagy vegyem rám gyócsingem.
Kireleiszom.
Kicevice villő,
gyüjjön rád a himlő.
Behoztuk a zöld ágat,
Kivisszük a kicevicét.
Kicevice villő,
gyüjjön rád a himlő.
Határainkat a jégeső el ne verje!
Kicevice villő,
gyüjjön rád a himlő!

Palócainknál is való szokás (volt) ez, de náluk a leányok egy szalmabábut menyecskeruhába öltöztettek, és azt vitték énekelve végig a falun. Aztán a bábot levetkőztették, majd vízbe dobták vagy elégették. A szalmabábut kisze, kiszi, kicevice, villő, banya stb. névvel illették, a szokást kiszehajtásnak mondták. A kisze szláv eredetű szó, a jellegzetes böjti ételnek, a savanyúlevesnek, a korpaciberének a neve. A kiszebábu magát a böjtöt szimbolizálta, „kihajtása” pedig a böjt örömteli kiűzését, ami együtt jár a visszatérő húsos napok köszöntésével:

„Haj kisze, kiszéce,
gyöjj be sódar, gömböce!”




A kiszehajtás a farsangtemetés tükörképe, korai húsvét esetén téltemetés is (jó példa erre a tavalyi év, mikor nagyon korán köszöntött ránk Húsvét), hiszen virágvasárnap lehető legkorábbi időpontja, március idusa, még a csillagászati tél idejére esik. A szokás északi szláv és német párhuzama a „halálkihordás”. A halál jelképi szinten, az éves körben mindig a télhez kapcsolódott.

A kiszebábu másik neve, a banya ugyancsak a telet asszociálja. Banya, vagyis öregasszony volt a földistennő téli alakja, aki tavasszal újította meg önmagát, nyerte vissza ifjúságát és szüzességét. Az antik mitológiában az istennők az élet forrásában vett fürdővel újultak meg, meséinkben a hős segítőtársa adja vissza a tündérhősnő télen elvesztett szépségét.

Töltse mindenki szíve, hite, kedve szerint ezt a verőfényes, szép vasárnapot, Virágvasárnapot!:)

2014. március 15., szombat

ÉLJEN MÁRCIUS 15.-e!


Wass Albert üzenete március 15-re

Fiatal véreim, határokon innen és túl, idegen föld elhagyatottságában, az otthoni kényszerűségek sivárságában, rabságban, elnyomatásban, ahol csak vagytok: hozzátok szólok. Súlyos idők nyomása nehezedik lelkemre s mondanivalómat hosszú esztendők gondja s tudása érlelte. Ti vagytok a nemzet jövendője. Veletek él vagy pusztul a magyar. Amit ehhez az egyszerű történelmi tényhez hozzáfűzni kívánok, azt fogadjátok szeretettel, mint ahogy szeretettel csordul a szivemből.

Életrevalók vagytok. Életrevalóbbak, mint mi voltunk a ti korotokban. Okosabbak is vagytok, óvatosabbak és mérsékletesebbek. Megértőbbek egymással és idegenajkú embertársaitokkal szemben. Az élet tanított meg erre. Látókörötök szélesebbre tágult a történelem viharverése folytán. Minden lehetőségtek megvan ahhoz, hogy egy okosabb, emberiebb és talán szebb világot építsetek föl magatok köré, mint amilyen a mienk volt. Adja az Úristen, hogy így legyen. Mindaz azonban azon múlik, hogy megtudjátok-e őrizni és hajlandók vagytok-e vállalni azt a magyar lelki és szellemi örökséget, amit mi vért izzadva átmentettünk valahogy a különböző "izmusok" özönvizén a ti számotokra, hogy ne legyetek lelki koldusok egy özönvíz-utáni új világban. Ez az örökség a tietek egyedül és senki másé nem lehet ezen a földön. Ha ti eldobjátok magatoktól, örökre elvész. És nem csak önmagatokat fosztjátok meg valamitől, ami pótolhatatlan, de nélküle szegényebb lesz az emberiség is.

Nekünk magyaroknak az Úristen különösen gazdag és színes nemzeti örökséget adott. Az egész világon egyedül ez a mienk. Senki nem veheti el tőlünk, mint ahogy mi sem vehetjük át senkitől azt, ami nem illet meg minket. Hiába beszélünk angolul, franciául, spanyolul, németül, attól még nem leszünk sem angolok, sem franciák, sem spanyolok, sem németek. Az ő örökségük nem a mienk s ha majmolni próbálnánk őket, könyökkel betörni közéjük, mindössze a magunk egyéniségét, a magunk örökségét veszíthetjük el, az övéket soha sem vehetjük át. Gyökértelen idegenek leszünk az emberi világban s lelkileg elpusztulunk benne, mint a gyökerét vesztett fa.

Véreim, fiatal magyarok, jól-rosszul, de valahogy átmentettük számotokra azt a nemzeti örökséget, ami Isten rendelése folytán a tietek. Átmentettük azt földrengésen, világégésen, nemzetpusztító, lélekgyilkoló nemzetköziség mesterséges tanainak szennyes özönvizén keresztül. Ha egyebet nem tudtunk értetek tenni, de ezt megtettük s becsülettel őrködünk fölötte, ameddig élünk. De a többi már a ti dolgotok és a ti felelősségetek. Egyet ne feledjetek el: amig magyarok vagytok s az ősi kultur-örökség erkölcsi alapján álltok, addig Isten által kijelölt helyetek és szerepetek van a világban. De ha eldobjátok magatoktól ezt az örökséget, ha magyarságotokból kivetkőztök, akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide-oda sodor a szél, míg végül is elmerültök a semmiben.

Én bízom bennetek. Áldjon meg mindannyiatokat az egy igaz Isten, kőszikla-örökségünk magyar Istene!



Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!


(Pest, 1848. március 13.)

2014. március 8., szombat

"Nőnap"



Kedves Hölgyeim, Magyar Lányok és Asszonyok!

Ezúton szeretnék Boldog-szép Nőnapot kívánni Nektek!:) Isten tartson Mindannyiótokat szépségben, boldogságban!

- mondanám, de mégse teszem, mert bár minden tiszteletem a nőké, akik gyakran erőn felül vállalnak és tartják össze a családot (persze, nem az ultralibsi, karrierhajhász, emancipanci, pumpált szájú, botoxolt nőstényekre gondolok), de ez, az un. "nemzetközi nőnap" egy kommunista zsidó nő, Clara Zetkin (Eissner) "találmánya" és így erősen kötődik a civilizációnknak legnagyobb károkat és emberveszteséget okozó kommunista-szocialista világrendhez és eszmeiséghez, mely mint egy rákos daganat áttételei, még manapság is jelenlevő és hol itt, hol ott üti fel a fejét a világban!... Másrészt pedig úgy vélem, a nők tisztelete evidencia kell hogy legyen, minden, a hagyományos értékrendet követő férfiemberben, ami nem korlátozódik az év egyetlen napjára!
Végezetül hozzátenném, hogy aki mégis kedveskedni akar hölgyének e napon, mondjuk egy csokor hóvirággal, az kertészetben, vagy virágüzletben szerezze be ezt a szerény, de magyar szívnek kedves növénykét, mert a mindent fölélő, elpusztító és letaroló, agresszív és élősködő kisebbségünk (értsd: a mocskos cigányállatok) gyakorlatilag letarolta és kipusztította azt erdeinkből! NE VEGYÉL HÓVIRÁGOT (meg semmit se!) CIGÁNYTÓL!!

2014. január 31., péntek

Jávor Pál

Szeretnék megemlékezni arról, hogy 1902-ben, azaz mához pontosan 113 éve, Aradon megszületett egy kedves, szeretetreméltó ember, Jávor Pál (eredeti nevén: Jermann Pál). Tehetséges színész volt, egyik első, igazi filmsztárunk, ki megannyi régi, kedves filmből köszön vissza ránk... Hippolit a lakáj, Havi 200 fix, Fizessen, nagysád!, Halálos tavasz, Egy csók és más semmi, A beszélő köntös, stb. Népszerűségét kezdetben jó megjelenésének, a filmekben eljátszott erős karakterű figuráinak köszönhette. Később azonban felismerték drámai tehetségét, mély jellemábrázoló képességét is, de ezért meg kellett küzdenie...

Élete...

Jávor Pál, Jermann Pál 53 éves városi pénztáros és Spannenberg Katalin 17 éves cselédlány szerelemgyerekeként született Aradon, a rácvárosi Kis Molnár utca 11. szám alatti házban. Szülei csak az ő születése után házasodtak össze, ezért az anyakönyvbe, édesanyja után, Spannenberger Pál Gusztáv néven jegyezték be.

A háromgyerekessé növő család nehezen élt meg, sokszor költözködtek lakbérgondok miatt, amíg édesanyjuk a Kossuth utcában fűszer- és gyümölcsboltot nyitott. A kis Jermann Palit édesanyja az Állami Főreálba íratta be, de a kisfiú iskola helyett szívesebben járt az Uránia és az Apolló mozikba.

Az első világháború alatt kiszökött a frontra és leveleket kézbesített a katonáknak. Édesanyja kerestette és hónapok múlva a tábori csendőrök szállították haza.

1918-ban az Aradi Hírlap újságíró gyakornoka lett, de kiutasíttatta magát az újdonsült Romániából és Dániában akart letelepedni. A vasúti jegyét azonban Budapesten érvénytelenítették, így ittragadt, és kisvártatva beiratkozott a Színművészeti Akadémiára. De oklevelet már az Országos Színiegyesület színiiskolában szerzett, 1922-ben. Először a Várszínházban állt a nagyérdemű elé...

Jávor Pál harmincas-negyvenes évek magyar amorózója, aki botrányairól, lovagiasságáról és emberszeretetéről volt ismert. Híres "cigányozó", bor mellett, cigányzenére mulatozó és nótázó budapesti úr volt, és még ezzel a szokásával is növelte a személyét övező rajongást.

"Filmjeiben akár grófot, akár mezei gazdát játszott Jávor Pál, a ruhája tökéletes szabású volt, csizmája fényes, autója és bajsza elegáns, ő maga snájdig, a legszebb nőkkel csókolózott, sokat énekelt, és akár búsongva, akár szilajul, mindig példás szakértelemmel cigányozott." – írja róla Lukácsy Sándor (Filmvilág, 1987/10)

1944-ben a németek Sopronkőhidára hurcolták... 1945-ben a Magyar Színházban, 1946-ban a Művész Színházban kapott egy-egy szerepet.

1946-ban Sárossy Süle Mihály társulatával az Egyesült Államokban turnézott, 1950-ben és 1951-ben kisebb filmszerepeket kapott Hollywoodban. Az itthon ünnepelt sztár sokat szerepelt amerikai magyarok előtt nagy sikerrel, rögtönzött, szegényesen díszletezett színpadokon. Az amerikai életszakasza egészében véve azonban sikertelen volt, és honvágyát sem tudta leküzdeni sokáig. 1956-ban még Izraelben vendégszerepelt, de a következő évben hazatért.

Itthon kitörő lelkesedéssel fogadták, elhalmozták szerepekkel (Először a Petőfi Színházban, majd a Jókai Színházban játszott.), de betegsége ekkor már egyre inkább elhatalmasodott rajta. Várkonyi Zoltán Sóbálvány című filmjében a próbafelvételek után Mohai dr. szerepét kénytelen volt átadni az akkor hazatért Páger Antalnak. 1959-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, ami nagy elégtétel volt számára, hiszen a háború után az elvakult kommunista Major Tamás nem fogadta be a színházba. De betegsége miatt szerepet már nem kapott.

1959 augusztusában a János kórház kertjének egy félreeső zugában egy hófehér klinikai asztal mellett Jávor Pálnak utoljára húzták legkedvesebb nótáit a budapesti muzsikus cigányok. Az egykori filmsztár utolsó kívánsága volt, hogy halála előtt még egyszer mulathasson úgy, ahogyan azt éveken át tette a székesfőváros ezüst tükrös kávéházaiban, majd néhány esztendővel később az Egyesült Államok magyarlakta vidékein.

Jávor Pál 1959. augusztus 14-én búcsúzott el ettől a világtól. Temetésére a Farkasréti temetőben tízezrek kísérték. Igaz magyar ember volt. Nyugodjon békében.

(Zárójelben pedig még egyetlen gondolat, mely elsősorban a sok, magát magyarnak tartó, de valójában idegenszívű féregnek és persze, a hazánkban ajvékoló, Jordán-pozitív tetűhintásoknak szól, akik ontják rám, ill. blogomra a mocskolódó, rasszistafasisztanácizó fröcsögésüket: Igenis volt már néhány - és remélhetőleg akad még - olyan, magyar földön élő zsidó származású ember, aki szívében magyarként élt és kivívta a magyarok tiszteletét, sőt megbecsülését! Ők a Nemzet testének részei! De a többi, élősködő, kaftános magyargyűlölő tetűhintásnak nincs helye magyaroknak földjén!)

2014. január 25., szombat

Ma lenne 114 éves Fekete István...


Ma, ezen az idén szürke és cidris téli napon van kerek 114 esztendeje, hogy az Úr 1900. évében, a Somogy megyei Göllén, január 25-én meglátta a napvilágot Vuk, Lutra, Hu, Kele, Bogáncs, Csí (- és még sorolhatnám hosszan), későbbi megálmodója, Fekete István. Egy igazlelkű magyar ember, aki csodálatos tehetségű író és vadásszá lett majdan. Aki rajongva szerette a természetet, és ezt Isten adta tehetséggel láttatni is tudta! Fekete István új műfajt teremtett irodalmunkban, amellyel a civilizáció révén a természettől eltávolodott embert újra természetközelbe tudta hozni. Úgy vélem, sokunk meghatározó élménye volt egy-egy csodálatos regényének olvasása... Életútját, munkásságát talán az alábbi, tőle származó idézettel jellemezhetnénk:" Kerestem az utat, a patakot, a nádast, a cserszagú erdőt...s közben megtaláltam a Hazámat." - Kevés, ennél szebb gondolatot ismerek...

Életrajzát nem illesztem ide, akit érdekel, sok helyen elolvashatja. Én inkább itt és most, gyönyörű-szépséges életrajzi ihletésű könyvét ajánlanám azok figyelmébe, akiket érdekel, ki is volt ez az igaz magyar ember. A könyv címe, a: Ballagó idő.

Fontos még elmondani és kevesen tudják, hogy A Királyi Magyar Egyetemi Nyomda regénypályázatának 1940-ben Fekete István lett a nyertese Zsellérek című, nemzeti sorstragédiánkat bemutató regényével, mely 1946-ban felkerült a Fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek II. számú jegyzék-ére és "természetesen" a fellelhető példányait bezúzták. Íme, három kiragadott részlet a regényből, melyek olvasatán valaki áthallásokat vélne felfedezni jelen korunkkal, az nem véletlen! Ugyanis az évszázados métely még köztünk munkál!

„Megmondom Tamás bácsinak, hogy én szívesen leszek egyforma minden emberrel, aki magyar, de nekem a cigány nem kell, miként azok sem, akik magyarul beszélnek, furcsa, idegen szavakat keverve, de – a lelkem legmélyén tisztán éreztem – nem magyarok”

– Nem tudsz a gabonaárakról semmit, fiam?
– Ez a tőzsde dolga, édesapám. Ott irányítják…
– Tudom, fiam. Irányítják… Itt megveszi a Kaufmann, az eladja a városba a Braunnak, a Braun eladja a pesti Strasszernek, az eladja a malomnak. Sokan irányítják. Csak mi nem, akik a földet túrjuk…"

„–Azt hiszed, ezt a háborút mi vesztettük el 1918-ban? Fenét. Azt hiszed, Trianont Trianonban csinálták? Ne hidd. A kiegyezéstől csinálták a forradalomig. Kivándorló irodákat állítottak fel állami segédlettel, nemzetrontó újságokat pénzeltek verejtékes adókból, megölték a kisipart és a céheket, pedig ezekből kellett volna a kivénhedt, földje vesztett középosztály helyett egy új, gerinces középosztályt kinöveszteni. Ehelyett csináltak egy hazátlan, vallástalan, nemzetközi proletár munkásságot, mely az első alkalommal belemart az országba."

Végül még egy (nekem) fontos idézet tőle:

"Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget.
Csak egy tűzhelyet kívánok.
Hívó lámpafényt, meleget azoknak, akiket szeretek.
Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet, és kevés embert.
De az aztán Ember legyen!"

2014. január 24., péntek

554 éve választották királlyá "Hollós" Corvin Mátyást

Egész pontosan ma van 556 éve, hogy a befagyott Duna jegén királlyá kiáltották ki, és trónra emelték Szép Magyarhon egyik legnagyobb uralkodóját, az ifjú, alig 15 éves Hunyadi Mátyást. Nagy királyunk kormányzása alatt Magyarország megerősödött és kiteljesedett. Teret nyert a reneszánsz, és gyönyörű alkotások születtek a művészetek gyakorlatilag minden ágában. Mátyás művelt, humanista, reneszánsz ember és az akkori világ egyik legnagyobb uralkodója volt. Alakja népünk, a magyar nép emlékezetében hősként őrződött meg, tetteihez legendák fűződnek. Számos mese, monda szól a király igazságosságáról, arról, hogy uralkodása során mindig a szegény emberek pártjára állt. A valóságban a magyar jobbágyok sokkal több adót fizettek, mint bármikor korábban. Az ország népe azonban békében élt, és ellenség, különösen a török nem tudta a határokat átlépni. A későbbi korok szenvedései, háborúi tükrében úgy érezték az emberek: Mátyás uralma aranykor (és valóban az!) volt. Jól jelzi ezt a régi mondás is: „Meghalt Mátyás, oda az igazság!”

Élete röviden összefoglalva

Hunyadi Mátyás, azaz Corvin Mátyás (Matthias Corvinus), vagyis Mátyás királyunk, „az igazságos Mátyás király”, Kolozsvárott, született 1443. február 23-án., és Bécs városában, 1490. április 6-án halt meg. Nagy királyunk I. Mátyás néven uralkodott 1458 és 1490 között. 1469-től cseh (ellen-) király, 1486-tól Ausztria hercege is volt.

Kolozsvár, Mátyás királyunk szülőháza (az országrabló oláhok ocsmány zászlójával "díszítve"...)

Mátyás, Hunyadi János kisebbik fia volt. Hatéves koráig anyja és dajkája nevelte, majd tanítók felügyelete alá került. Hunyadi János nem lovagi műveltséget szánt a fiának (ő a kisebbik fiú volt), így előbb Szánoki Gergely lengyel humanista, majd Vitéz János vezette be e tudás birodalmába. Humanista szellemben Mátyást sokoldalú érdeklődő emberré nevelték, tanították egyház és államjogra, művészetekre és latinra. Vitéz János a váradi könyvtár ritkaságait adta az ifjú Mátyás kezébe, az antik írók műveit. Eredetiben olvasta Nagy Sándor bátorságát, Hannibál ravaszságáról szóló elbeszéléseket (Ez utóbbiból sokat profitált később, hadjáratai során.). Az olvasmányokat Vitéz János válogatta meg: a történelem gyakorlati hasznára igyekezett rábeszélni a fogékony gyermeket. Életének e korszakát főként Vajdahunyadon a családi fészekben töltötte.

Bátyja kivégzése után, a Hunyadi párt zászlójára Mátyás neve került, aki V. László foglyaként, az István nevű toronyban várta szabadulását. A testvérétől támogatott Szilágyi Mihály, támadásai következtében zűrzavar támadt az országban, a nagyobb bárók javainak pusztulását okozták, a király hatalma és népszerűsége egyre csökkent, ezért, hogy helyzetét és maga javát kihasználja, elhagyta az országot. Bécsbe, majd Prágába vonult, túszként magával vitte Hunyadi Mátyást. Bár V. László anarchiát hagyott maga mögött, lecsillapodván a kedélyek, a véres bosszú elmaradt. Mikor az esküvőjére készülő királyt váratlanul a halál elragadta, Mátyás esélyei megnövekedtek.

A király halála után nagybátyja Szilágyi Mihály és a Hunyadi párt fegyveres erejének nyomására az összehívott országnagyok és bárók 1458. január 24-én királlyá választják az ifjú Hunyadi Mátyást,- ám a valós hatalmat öt évig Szilágyi Mihály gyakorolja, akit öt évre kormányzóvá tesznek mellé.

Díszes küldöttség indult 1458 januárjában Csehországba, hogy Budára kísérje a magyarok ifjú királyát. A követséget Vitéz János vezette, de a Hunyadiak számos híve is csatlakozott. Az előre kialkudott váltságdíj lefizetése után a fogoly Mátyás végképp megszabadult a fogságból és Buda fele vette az útját. A díszes csapat, Esztergomnál kelt át a repedező jégen, és 1458. február 15-én megérkezett a fővárosba.


1463-ban Mátyás megköti Frigyessel a bécsújhelyi megállapodást, melynek értelmében a.) 80.000 aranyforint váltságdíj ellenében visszaszerzi Frigyestől a Szentkoronát, amellyel 1464. március 29-én, Székesfehérváron meg is koronáztatja magát. Ezen kívül b.) a török elleni harc közös célként jelenik meg az egyezségben, valamint c.) ha Mátyás fiú utód nélkül halna meg, a magyar trónt Frigyes fia, Miksa örökli majd. Később a Habsburgoknak ez a kitétel szolgáltatta az első jogalapot hatalmi igényükhöz. (A megállapodás ezen része óriási, évszázadokra visszarúgó szarvashiba volt!!...)

Azonban uralkodása kezdetén Mátyás leszámolt mindkét főúri párttal. (Rokonát, Szilágyit, akinek valójában a koronáját köszönhette, be is záratta.) Központosított királyi hatalmat épített ki, amelynek alapját az első magyar állandó zsoldoshadsereg, a Fekete Sereg képezte. A főurakat, azaz a bárókat korlátozó intézkedései vetették meg az „Igazságos Mátyás„ máig élő népi legenda alapját.

Mátyás, apjával ellentétben, nem vezetett nagyobb hadjáratokat a török ellen. Az uralkodó jobban bízott a határ megerősítésében, ezért a Zsigmond által kialakított végvárvonalat újabb erődökkel egészítette ki. Elgondolását igazolta, hogy a törökök támadásait sikerrel védték ki. A legnagyobb győzelmet 1479 őszén, Kenyérmezőnél aratták. A legendás erejéről híres egykori molnár, Kinizsi Pál parancsnoksága alatt a magyar sereg az utolsó pillanatban meg tudta fordítani a csata menetét.

(Itt jegyezném meg, hogy Visegrádon a törökhöz való átpártolása miatt Mátyás tartotta fogva a hírhedt III. Vlad (Ţepeş) havasalföldi fejedelmet, akinek személye később Drakula legendájának alapjává vált,- és jelenleg módfelett büszkék fajtájuk "nagy fiára" az oláhok!...)

Első felesége, Podjebrád Katalin halála után Aragóniai Beatrixot vette feleségül, és III. Frigyes német-római császárral megállapodott, hogy amelyikük gyermektelenül hal meg, annak a másik örökli a trónját.

Uralkodása idején budai, illetve visegrádi udvara az európai reneszánsz egyik központja. Világhírűvé vált könyvtára (Corvinák), amely több mint 5000 kötetből állt, és a kódexek darabonkénti értéke meghaladta az 1000 aranyat.

1490. április 6-án Bécsben, váratlanul halt meg (ti. meggyilkolják méreggel). Az egyre növekvő török fenyegetettségre való tekintettel olyan királyra volt szükség, aki Mátyás nyugati figyelmű politikája után ezt a problémát is orvosolni tudja. Trónkövetelőként lépett fel Mátyás törvénytelen fia, Corvin János, Jagelló Ulászló cseh király, valamint János Albert lengyel királyfi. Az ország bárói ezek köré csoportosultak. Corvin János az újjáalakuló ligákkal alkudozva lemondott a trónról, Mátyás III. Frigyessel kötött megállapodását figyelmen kívül hagyták, végül a pesti országgyűlés 1490. július 15-én II. Ulászlót (1490-1516) választotta királlyá. Mátyás király hatalmának alapját, a Fekete Sereget feloszlatták, rablóbandává fajult maradékát a sereg legendás hadvezére, Kinizsi Pál és Báthory csatában szórták szét. Mátyás halála véget vetett a központosított nemzeti királyságnak. Ezzel (ill. Mátyás királyunk halálával) kezdetét vette Szép Magyarhon hanyatlása...

Emlékezzünk utolsó, szakrális nagy királyunkra, I. (Corvin) Mátyásra, azaz Mátyás királyra tisztelettel!

Nagy királyunk szobra Kolozsvárott, háttérben az "elmaradhatatlan" ocsmány oláh zászlókkal

Szeretnék még annyit hozzátenni, hogy ha van időtök, látogassatok el erre a honlapra: Visegrádmúzeum ! Hátha kedvet kaptok egy visegrádi kirándulásra is!:)