2015. február 11., szerda

A Becsület Napja - Budapest ostroma és a kitörés

Emlékezzünk tisztelettel a hősökre!

Napra pontosan 70 évvel ezelőtt, 1945. február 11-én a szovjet csapatok által bekerített, katlanba zárt magyar és német honvédek Budán, a királyi vár területén gyülekeztek.

A helyzet lényegében kilátástalan volt, de a katonák mégis, a mégoly reménytelennek ítélt helyzetben is az utolsó csepp vérükig való harcot választották…

A budavári kitörés mai napig szélesebb körben ismeretlen fejezete történelmünknek. Az 1945 után berendezkedett kommunista történetírás ilyen-olyan partizán sztorikkal etette a társadalmat és gondosan elhallgatta a vörös hordák ellen küzdők hősies tetteit.

Pedig lenne, pontosabban van miről mesélni.

1945 februárjára a szovjet támadó sereg már elfoglalta Pestet és a budai oldal nagyobb részét. Egyedül a vár és a Gellért-hegy egyes részei maradtak európai, azaz magyar és német kézen. A harcok házról házra, utcáról utcára folytak, s míg a németek anno beleegyeztek Sztálingrád ostroma idején a civil lakosság evakuálásába, itt sem német, sem angol kérésre, az oroszok nem voltak hajlandóak belemenni ebbe.

 szovjetek végül három, összesen 30-40 km széles gyűrűt vontak a Budai Vár köré, amit közel fél millió katona alkotott. A hadműveleteket Malinovszkíj és Tolbuhin marsallok irányították, páratlan kegyetlenséggel és saját alakulataiknak sokszor értelmetlen feláldozásával.

Az iszonyatos túlerő végzetes iramban közeledett céljához. 1945. február 11-én, a még megmaradt német és magyar csapatok tagjai, kb. negyvenezren a vár területén gyülekeztek. Itt volt többek között Vannay László, aki a trianoni békediktátum végrehajtásának megakadályozására a húszas években részt vett a Rongyos Gárda megszervezésében, valamint 1938-ban a felvidéki és a kárpátaljai harcokban. De a védők között volt a 70 éves Prónay Pál is, a trianoni gyalázatot elutasító Lajta Bánság létrehozója, az egykori Rongyos Gárda alapító, akinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy Sopron magyar terület maradt.

A korábbi felmentési kísérletek kudarcával az utánpótlási vonalak is elakadtak, így február 11-én a német parancsok, Karl Pfeffer Wildenbruch este háromnegyed nyolckor kiadta a parancsot a kitörésre.

Az akció előkészítéseként egy német kommandó magyar segítséggel lefegyverezte a Széll Kálmán téri orosz őrségét. 23.900 német (ebből 9.600 sebesült) és 20.000 magyar katona (2.000 sebesült), szinte nehézfegyverek, és páncélosok nélkül indult meg a jelre.

Egyes kutatók, és túlélők szerint több körülmény utal arra, hogy a kitörés főbb irányait, és az első hullám időpontját elárulták, mert az első méterek után minden addigit felülmúló szovjet tüzérségi pergőtűz fogadta a Bécsi kapunál a kitörőket. Az oroszok világító rakéták százait lőtték az összevonási pontok fölé, és gránátok ezreivel árasztották el a kitörési pontokat, útvonalakat.

Ezrek estek el az első órában…

A Vannay különítmény a kitörés kezdetén az Ostrom utcában gyülekezett, majd iszonyatos áldozatok árán tért nyertek a Szilágyi fasorig, ahol ismét elakadtak a II. gyűrű orosz erődrendszerében. Helmut Wolf a Feldherrhalle páncélosgránátos hadosztály alezredese ekkor parancsot adott, hogy a Vérmező-Kékgolyó utca felé kíséreljék meg az áttörést. Itt váratlanul siker koronázza a próbálkozást. Hajnalra a Budakeszi feletti magaslatokig jutottak.

Prónay, aki maga köré gyűjtötte sok vihart megélt ősz bajtársait, viszont nem jutott ki. Az öldöklő harcokban valamennyien elestek…

A kitörés lendülete, energiája sokkolta az orosz csapatokat. Különösen hatott számukra, hogy nem állt le a kitörés az első hullám teljes lemészárlása után sem. A hírek hallatán helyenként kezdett pánik kitörni a soraikban és nem egyszer előfordul az, hogy a kitörés útjába eső házak elfoglalásakor, a bajtársaik hullahegyein átjutó és kézigránátokkal utat nyitó német és magyar harcosok elől az oroszok a harmadik, negyedik emeletről is az utcára vetették magukat...

Február 12-én reggel sűrű köd ereszkedett le a budai hegyekre. A Svábhegy, Remetehegy, Hármashatárhegy körzetében 2-3 ezres csoportokban a kitörés eredményeként 15-20 ezer katona várakozott, majd indult tovább nyugat felé. Azonban közülük nem sokan érhették el a megmenekülést jelentő német vonalakat, mert az oroszok, a magyar áruló partizánok - köztük Göncz Árpáddal és Apró Antallal - helyismeretének segítségével, rendre lemészárolták őket.

A német parancsnoki törzset egy villában körbe kerítették a lövegekkel és páncéltörőkkel felszerelt szovjet csapatok. Megadták magukat. Mindeközben ezreket morzsolt fel az újabb és újabb orosz akadályokon való áthaladás. 1945. február 13-án még mindig szórványos, de igen heves harcok folytak a budai hegyekben. Az összesen negyvenezer főnyi magyar és német katonából álló védőseregből, alig 800-an érték el a német vonalakat. Többségük, mintegy 80%-uk hősi halált halt, többen hadifogolytáborba kerültek. A szerencsésebbeknek civil ruhát öltve sikerült elvegyülniük a lakosság között.

A kiürült várba óvatosan kezdtek beszivárogni az oroszok. Aztán elkezdődött a féktelen szabadrablás…

A vár kazamatáiban maradt sok ezer sebesült ügyét úgy oldották meg, hogy néhány benzines hordót legurítottak és kézigránátot dobtak utána. Sokszor vasutasokat, villamoskalauzokat mészároltak le százával, mert egyenruhájukat pártszolgálatos uniformisnak nézték. A Várban berendezett hadikórház az érkezésükkor tele volt mozgásképtelen sebesültekkel. Őket egyszerűen lángszóróval égették őket halálra. A magyar nők számára megkezdődött a rémálom, szinte nem volt olyan nő, legyen az nyolc, vagy nyolcvan éves, akit ne erőszakoltak volna meg. Amit csak lehetett kiraboltak, felgyújtottak a vörös barmok. Híres magánkönyvtárak lapjai végezték seggtörlőként, múzeumok felbecsülhetetlen kincsei kötöttek ki Szovjetunióban. Az elhúzódó ostromot azzal magyarázták a felső vezetésnek, hogy nagy létszámú a védősereg. Ennek megfelelően sok hadifoglyot követeltek, így mindenkit összeszedtek, civil, öreg, nyomorék, csak a darabszámot nézték…

Kegyetlen idők voltak, kegyetlen idők jöttek…

Évtizedek múltak el hazugsággal, de ma már tudjuk, hogy ez az ostromgyűrűt áttörő támadási kísérlet volt a háború és az európai történelem egyik legtragikusabb és leghősiesebb pillanata. Mégis, még manapság is hallgatás övezi a történteket. Arról már nem is beszélve, hogy még ma is ennek a vörös hordának emlékműve áll Budapesten, a Szabadság terén...

(Forrás: http://radicalpuzzle.blogspot.hu bejegyzése alapján)




.

.

2015. január 31., szombat

Jávor Pál

Szeretnék megemlékezni arról, hogy 1902-ben, azaz mához pontosan 113 éve, Aradon megszületett egy kedves, szeretetreméltó ember, Jávor Pál (eredeti nevén: Jermann Pál). Tehetséges színész volt, egyik első, igazi filmsztárunk, ki megannyi régi, kedves filmből köszön vissza ránk... Hippolit a lakáj, Havi 200 fix, Fizessen, nagysád!, Halálos tavasz, Egy csók és más semmi, A beszélő köntös, stb. Népszerűségét kezdetben jó megjelenésének, a filmekben eljátszott erős karakterű figuráinak köszönhette. Később azonban felismerték drámai tehetségét, mély jellemábrázoló képességét is, de ezért meg kellett küzdenie...

Élete...

Jávor Pál, Jermann Pál 53 éves városi pénztáros és Spannenberg Katalin 17 éves cselédlány szerelemgyerekeként született Aradon, a rácvárosi Kis Molnár utca 11. szám alatti házban. Szülei csak az ő születése után házasodtak össze, ezért az anyakönyvbe, édesanyja után, Spannenberger Pál Gusztáv néven jegyezték be.

A háromgyerekessé növő család nehezen élt meg, sokszor költözködtek lakbérgondok miatt, amíg édesanyjuk a Kossuth utcában fűszer- és gyümölcsboltot nyitott. A kis Jermann Palit édesanyja az Állami Főreálba íratta be, de a kisfiú iskola helyett szívesebben járt az Uránia és az Apolló mozikba.

Az első világháború alatt kiszökött a frontra és leveleket kézbesített a katonáknak. Édesanyja kerestette és hónapok múlva a tábori csendőrök szállították haza.

1918-ban az Aradi Hírlap újságíró gyakornoka lett, de kiutasíttatta magát az újdonsült Romániából és Dániában akart letelepedni. A vasúti jegyét azonban Budapesten érvénytelenítették, így ittragadt, és kisvártatva beiratkozott a Színművészeti Akadémiára. De oklevelet már az Országos Színiegyesület színiiskolában szerzett, 1922-ben. Először a Várszínházban állt a nagyérdemű elé...

Jávor Pál harmincas-negyvenes évek magyar amorózója, aki botrányairól, lovagiasságáról és emberszeretetéről volt ismert. Híres "cigányozó", bor mellett, cigányzenére mulatozó és nótázó budapesti úr volt, és még ezzel a szokásával is növelte a személyét övező rajongást.

"Filmjeiben akár grófot, akár mezei gazdát játszott Jávor Pál, a ruhája tökéletes szabású volt, csizmája fényes, autója és bajsza elegáns, ő maga snájdig, a legszebb nőkkel csókolózott, sokat énekelt, és akár búsongva, akár szilajul, mindig példás szakértelemmel cigányozott." – írja róla Lukácsy Sándor (Filmvilág, 1987/10)

1944-ben a németek Sopronkőhidára hurcolták... 1945-ben a Magyar Színházban, 1946-ban a Művész Színházban kapott egy-egy szerepet.

1946-ban Sárossy Süle Mihály társulatával az Egyesült Államokban turnézott, 1950-ben és 1951-ben kisebb filmszerepeket kapott Hollywoodban. Az itthon ünnepelt sztár sokat szerepelt amerikai magyarok előtt nagy sikerrel, rögtönzött, szegényesen díszletezett színpadokon. Az amerikai életszakasza egészében véve azonban sikertelen volt, és honvágyát sem tudta leküzdeni sokáig. 1956-ban még Izraelben vendégszerepelt, de a következő évben hazatért.

Itthon kitörő lelkesedéssel fogadták, elhalmozták szerepekkel (Először a Petőfi Színházban, majd a Jókai Színházban játszott.), de betegsége ekkor már egyre inkább elhatalmasodott rajta. Várkonyi Zoltán Sóbálvány című filmjében a próbafelvételek után Mohai dr. szerepét kénytelen volt átadni az akkor hazatért Páger Antalnak. 1959-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, ami nagy elégtétel volt számára, hiszen a háború után az elvakult kommunista Major Tamás nem fogadta be a színházba. De betegsége miatt szerepet már nem kapott.

1959 augusztusában a János kórház kertjének egy félreeső zugában egy hófehér klinikai asztal mellett Jávor Pálnak utoljára húzták legkedvesebb nótáit a budapesti muzsikus cigányok. Az egykori filmsztár utolsó kívánsága volt, hogy halála előtt még egyszer mulathasson úgy, ahogyan azt éveken át tette a székesfőváros ezüst tükrös kávéházaiban, majd néhány esztendővel később az Egyesült Államok magyarlakta vidékein.

Jávor Pál 1959. augusztus 14-én búcsúzott el ettől a világtól. Temetésére a Farkasréti temetőben tízezrek kísérték. Igaz magyar ember volt. Nyugodjon békében.

2015. január 25., vasárnap

Ma lenne 115 éves Fekete István...


Ma, ezen az idén szürke és cidris téli napon van kerek 115 esztendeje, hogy az Úr 1900. évében, a Somogy megyei Göllén, január 25-én meglátta a napvilágot Vuk, Lutra, Hu, Kele, Bogáncs, Csí (- és még sorolhatnám hosszan), későbbi megálmodója, Fekete István. Egy igazlelkű magyar ember, aki csodálatos tehetségű író és vadásszá lett majdan. Aki rajongva szerette a természetet, és ezt Isten adta tehetséggel láttatni is tudta! Fekete István új műfajt teremtett irodalmunkban, amellyel a civilizáció révén a természettől eltávolodott embert újra természetközelbe tudta hozni. Úgy vélem, sokunk meghatározó élménye volt egy-egy csodálatos regényének olvasása... Életútját, munkásságát talán az alábbi, tőle származó idézettel jellemezhetnénk:" Kerestem az utat, a patakot, a nádast, a cserszagú erdőt...s közben megtaláltam a Hazámat." - Kevés, ennél szebb gondolatot ismerek...

Életrajzát nem illesztem ide, akit érdekel, sok helyen elolvashatja. Én inkább itt és most, gyönyörű-szépséges életrajzi ihletésű könyvét ajánlanám azok figyelmébe, akiket érdekel, ki is volt ez az igaz magyar ember. A könyv címe, a: Ballagó idő.

Fontos még elmondani és kevesen tudják, hogy A Királyi Magyar Egyetemi Nyomda regénypályázatának 1940-ben Fekete István lett a nyertese Zsellérek című, nemzeti sorstragédiánkat bemutató regényével, mely 1946-ban felkerült a Fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek II. számú jegyzék-ére és "természetesen" a fellelhető példányait bezúzták. Íme, három kiragadott részlet a regényből, melyek olvasatán valaki áthallásokat vélne felfedezni jelen korunkkal, az nem véletlen! Ugyanis az évszázados métely még köztünk munkál!

„Megmondom Tamás bácsinak, hogy én szívesen leszek egyforma minden emberrel, aki magyar, de nekem a cigány nem kell, miként azok sem, akik magyarul beszélnek, furcsa, idegen szavakat keverve, de – a lelkem legmélyén tisztán éreztem – nem magyarok”

– Nem tudsz a gabonaárakról semmit, fiam?
– Ez a tőzsde dolga, édesapám. Ott irányítják…
– Tudom, fiam. Irányítják… Itt megveszi a Kaufmann, az eladja a városba a Braunnak, a Braun eladja a pesti Strasszernek, az eladja a malomnak. Sokan irányítják. Csak mi nem, akik a földet túrjuk…"

„–Azt hiszed, ezt a háborút mi vesztettük el 1918-ban? Fenét. Azt hiszed, Trianont Trianonban csinálták? Ne hidd. A kiegyezéstől csinálták a forradalomig. Kivándorló irodákat állítottak fel állami segédlettel, nemzetrontó újságokat pénzeltek verejtékes adókból, megölték a kisipart és a céheket, pedig ezekből kellett volna a kivénhedt, földje vesztett középosztály helyett egy új, gerinces középosztályt kinöveszteni. Ehelyett csináltak egy hazátlan, vallástalan, nemzetközi proletár munkásságot, mely az első alkalommal belemart az országba."

Végül még egy (nekem) fontos idézet tőle:

"Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget.
Csak egy tűzhelyet kívánok.
Hívó lámpafényt, meleget azoknak, akiket szeretek.
Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet, és kevés embert.
De az aztán Ember legyen!"

2015. január 24., szombat

557 éve választották királlyá "Hollós" Corvin Mátyást

Egész pontosan ma van 557 éve, hogy (a legenda szerint) a befagyott Duna jegén királlyá kiáltották ki, és trónra emelték Szép Magyarhon egyik legnagyobb uralkodóját, az ifjú, alig 15 éves Hunyadi Mátyást. Nagy királyunk kormányzása alatt Magyarország megerősödött és kiteljesedett. Teret nyert a reneszánsz, és gyönyörű alkotások születtek a művészetek gyakorlatilag minden ágában. Mátyás művelt, humanista, reneszánsz ember és az akkori világ egyik legnagyobb uralkodója volt. Alakja népünk, a magyar nép emlékezetében hősként őrződött meg, tetteihez legendák fűződnek. Számos mese, monda szól a király igazságosságáról, arról, hogy uralkodása során mindig a szegény emberek pártjára állt. A valóságban a magyar jobbágyok sokkal több adót fizettek, mint bármikor korábban. Az ország népe azonban békében élt, és ellenség, különösen a török nem tudta a határokat átlépni. A későbbi korok szenvedései, háborúi tükrében úgy érezték az emberek: Mátyás uralma aranykor (és valóban az!) volt. Jól jelzi ezt a régi mondás is: „Meghalt Mátyás, oda az igazság!”

Élete röviden összefoglalva

Hunyadi Mátyás, azaz Corvin Mátyás (Matthias Corvinus), vagyis Mátyás királyunk, „az igazságos Mátyás király”, Kolozsvárott, született 1443. február 23-án., és Bécs városában, 1490. április 6-án halt meg. Nagy királyunk I. Mátyás néven uralkodott 1458 és 1490 között. 1469-től cseh (ellen-) király, 1486-tól Ausztria hercege is volt.

Kolozsvár, Mátyás királyunk szülőháza (az országrabló oláhok ocsmány zászlójával "díszítve"...)

Mátyás, Hunyadi János kisebbik fia volt. Hatéves koráig anyja és dajkája nevelte, majd tanítók felügyelete alá került. Hunyadi János nem lovagi műveltséget szánt a fiának (ő a kisebbik fiú volt), így előbb Szánoki Gergely lengyel humanista, majd Vitéz János vezette be e tudás birodalmába. Humanista szellemben Mátyást sokoldalú érdeklődő emberré nevelték, tanították egyház és államjogra, művészetekre és latinra. Vitéz János a váradi könyvtár ritkaságait adta az ifjú Mátyás kezébe, az antik írók műveit. Eredetiben olvasta Nagy Sándor bátorságát, Hannibál ravaszságáról szóló elbeszéléseket (Ez utóbbiból sokat profitált később, hadjáratai során.). Az olvasmányokat Vitéz János válogatta meg: a történelem gyakorlati hasznára igyekezett rábeszélni a fogékony gyermeket. Életének e korszakát főként Vajdahunyadon a családi fészekben töltötte.

Bátyja kivégzése után, a Hunyadi párt zászlójára Mátyás neve került, aki V. László foglyaként, az István nevű toronyban várta szabadulását. A testvérétől támogatott Szilágyi Mihály, támadásai következtében zűrzavar támadt az országban, a nagyobb bárók javainak pusztulását okozták, a király hatalma és népszerűsége egyre csökkent, ezért, hogy helyzetét és maga javát kihasználja, elhagyta az országot. Bécsbe, majd Prágába vonult, túszként magával vitte Hunyadi Mátyást. Bár V. László anarchiát hagyott maga mögött, lecsillapodván a kedélyek, a véres bosszú elmaradt. Mikor az esküvőjére készülő királyt váratlanul a halál elragadta, Mátyás esélyei megnövekedtek.

A király halála után nagybátyja Szilágyi Mihály és a Hunyadi párt fegyveres erejének nyomására az összehívott országnagyok és bárók 1458. január 24-én királlyá választják az ifjú Hunyadi Mátyást,- ám a valós hatalmat öt évig Szilágyi Mihály gyakorolja, akit öt évre kormányzóvá tesznek mellé.

Díszes küldöttség indult 1458 januárjában Csehországba, hogy Budára kísérje a magyarok ifjú királyát. A követséget Vitéz János vezette, de a Hunyadiak számos híve is csatlakozott. Az előre kialkudott váltságdíj lefizetése után a fogoly Mátyás végképp megszabadult a fogságból és Buda fele vette az útját. A díszes csapat, Esztergomnál kelt át a repedező jégen, és 1458. február 15-én megérkezett a fővárosba.


1463-ban Mátyás megköti Frigyessel a bécsújhelyi megállapodást, melynek értelmében a.) 80.000 aranyforint váltságdíj ellenében visszaszerzi Frigyestől a Szentkoronát, amellyel 1464. március 29-én, Székesfehérváron meg is koronáztatja magát. Ezen kívül b.) a török elleni harc közös célként jelenik meg az egyezségben, valamint c.) ha Mátyás fiú utód nélkül halna meg, a magyar trónt Frigyes fia, Miksa örökli majd. Később a Habsburgoknak ez a kitétel szolgáltatta az első jogalapot hatalmi igényükhöz. (A megállapodás ezen része óriási, évszázadokra visszarúgó szarvashiba volt!!...)

Azonban uralkodása kezdetén Mátyás leszámolt mindkét főúri párttal. (Rokonát, Szilágyit, akinek valójában a koronáját köszönhette, be is záratta.) Központosított királyi hatalmat épített ki, amelynek alapját az első magyar állandó zsoldoshadsereg, a Fekete Sereg képezte. A főurakat, azaz a bárókat korlátozó intézkedései vetették meg az „Igazságos Mátyás„ máig élő népi legenda alapját.

Mátyás, apjával ellentétben, nem vezetett nagyobb hadjáratokat a török ellen. Az uralkodó jobban bízott a határ megerősítésében, ezért a Zsigmond által kialakított végvárvonalat újabb erődökkel egészítette ki. Elgondolását igazolta, hogy a törökök támadásait sikerrel védték ki. A legnagyobb győzelmet 1479 őszén, Kenyérmezőnél aratták. A legendás erejéről híres egykori molnár, Kinizsi Pál parancsnoksága alatt a magyar sereg az utolsó pillanatban meg tudta fordítani a csata menetét.

(Itt jegyezném meg, hogy Visegrádon a törökhöz való átpártolása miatt Mátyás tartotta fogva a hírhedt III. Vlad (Ţepeş) havasalföldi fejedelmet, akinek személye később Drakula legendájának alapjává vált,- és jelenleg módfelett büszkék fajtájuk "nagy fiára" az oláhok!...)

Első felesége, Podjebrád Katalin halála után Aragóniai Beatrixot vette feleségül, és III. Frigyes német-római császárral megállapodott, hogy amelyikük gyermektelenül hal meg, annak a másik örökli a trónját.

Uralkodása idején budai, illetve visegrádi udvara az európai reneszánsz egyik központja. Világhírűvé vált könyvtára (Corvinák), amely több mint 5000 kötetből állt, és a kódexek darabonkénti értéke meghaladta az 1000 aranyat.

1490. április 6-án Bécsben, váratlanul halt meg (ti. meggyilkolják méreggel). Az egyre növekvő török fenyegetettségre való tekintettel olyan királyra volt szükség, aki Mátyás nyugati figyelmű politikája után ezt a problémát is orvosolni tudja. Trónkövetelőként lépett fel Mátyás törvénytelen fia, Corvin János, Jagelló Ulászló cseh király, valamint János Albert lengyel királyfi. Az ország bárói ezek köré csoportosultak. Corvin János az újjáalakuló ligákkal alkudozva lemondott a trónról, Mátyás III. Frigyessel kötött megállapodását figyelmen kívül hagyták, végül a pesti országgyűlés 1490. július 15-én II. Ulászlót (1490-1516) választotta királlyá. Mátyás király hatalmának alapját, a Fekete Sereget feloszlatták, rablóbandává fajult maradékát a sereg legendás hadvezére, Kinizsi Pál és Báthory csatában szórták szét. Mátyás halála véget vetett a központosított nemzeti királyságnak. Ezzel (ill. Mátyás királyunk halálával) kezdetét vette Szép Magyarhon hanyatlása...

Emlékezzünk utolsó, szakrális nagy királyunkra, I. (Corvin) Mátyásra, azaz Mátyás királyra tisztelettel!

Nagy királyunk szobra Kolozsvárott, háttérben az "elmaradhatatlan" ocsmány oláh zászlókkal

Szeretnék még annyit hozzátenni, hogy ha van időtök, látogassatok el erre a honlapra: Visegrádmúzeum ! Hátha kedvet kaptok egy visegrádi kirándulásra is!:)

2015. január 12., hétfő

A jéghideg pokol fogságában


1943. január. 12. Ezen a napon indított támadást a 2. Magyar Hadsereg, melynek létszáma 200 ezer fő. Az időjárás kegyetlen: -40 fokos hideg, így nemcsak a vörös hadsereg, hanem a tél is a magyar hősök ellen van. A fegyverek korszerűtlenek, a ruházat alig melegít valamit, a puskák befagytak, élelem és ivóvíz szinte semmi, csak azt lehet enni amit találnak. Nyers krumpli, csalán gyökere, lóhús, ez van. A bakancsok átáztak, de nincs megállás. Előre csak előre! Szovjet harckocsik hangjától és tüzelésétől hangos a Don. Robbannak a gránátok, aknák, puskaropogásoktól zeng az egész havas táj. A havat vér borítja. Nem orosz, hanem magyar. A magyar vére, ami évszázadokon át egyfolytában folyt a Hazáért, Európáért, Családért. Kíméletlen a harc, itt az a szabály, hogy nincs szabály. A túlélésért kell küzdeni. Ha valaki annyira megsérült, hogy nem lehet rajta segíteni, azt hátrahagyják, fájó szívvel. Mert ha szomorú is, inkább 1, mintsem 150-en... A katonaorvosok szintén nehéz helyzetben vannak: a sérülteket kezelni kell, és akinek nincs súlyos sérülése, azt máris visszaviszik a frontra. Sok sebesült utoljára szeretne feleségétől, családjától, gyermekeiktől elbúcsúzni. Sokaknak e pillanat nem fog eljönni, mert várja őket az örökkévalóság.

1943. január. 17. A 2. Magyar Hadsereg teljesen megsemmisül. Aki túlélte a harcot, egy másik ellenséggel kell szembenéznie: a téllel. Messze van a haza. Rengetegen odavesznek visszatéréskor, mert elviszi őket a hideg, az éhség, szomjúság, és a súlyos betegségek. Vannak olyanok kik szovjet hadifogolytáborokba kerülnek. Szenvedések sokaságát kell elviselniük, már ha el lehet. A szovjet katonák sok foglyot lelőnek, ki tudja miért: barbárságért, bosszúért, vagy csak azért hogy a betegség ne terjedjen annyira, hogy akiknek még van esélyük a túlélésre, azoknak ne kelljen meghalniuk. Voltak olyanok kik megszöktek és úgy tértek haza, Magyarországra. Aki hazatért, az vagy tovább harcolt de már itthon, vagy az összeszedett betegségben elhunyt. 125 ezren vesztek oda a jéghideg pokolban, és több tízezren kerültek fogságba és tűntek el, kiket ma sem találtak meg. Akik hazatértek és ma is élnek, tudják, ha eljön újra az a dátum, újra felelevenedik a múlt: maguk előtt látják halott bajtársaikat, a frontot, és a vérrel borított havas tájat. Mert soha sem felejtenek, hiszen magyarok, magyar hősök, kik sohase feledik el a szenvedést, a pokolt, a vörös rém kíméletlen csapását, az elképesztő hideget, a fegyverek zaját, sebesült bajtársaik haldokló hangjait.

Napjainkban sajnos sokan nem tudják mit is jelent ez a szó: Don-kanyar. A televíziócsatornák nem számolnak be róla, a rádióadások szintén nem, újságok sem, internetes oldalakon ellenben lehet látni. De csak az olyan helyeken ahol nem veszett el a nemzeti öntudat, ahol le merik az igazságot írni és azt nem félnek kimondani. Szerencsére sok zenekar írt dalt e tragikus eseményről (Kárpátia, Vádló Bitófák stb), ez tán némi vigaszt jelent. Gyújtsunk egy gyertyát a hősi halált halt katonák emlékére, kik lehettek vagy apáink, vagy nagyapáink, vagy valamely családtagunk, rokonunk. Mert legalább ennyit megérdemelnek!

Tisztelet a hősöknek!


.

2015. január 8., csütörtök

Ma 107 éve született író-költőfejedelmünk, Wass Albert


Wass Albert 107. születésnapját ünnepeljük ma, január 8-án.

Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert író-költőfejedelmünk Erdélyországban, Mezőség szívében, a Kolozs megyei Válaszúton született 1908. január 8-án, és a floridai (USA) Astor-ban, 1998. február 17-én lépett az öröklét végtelenségébe.

*

Elég szégyenletes módon, az erdélyi magyar irodalomunk e kiemelkedő alakja (csonka) Magyarországon csak halála után lett "felfedezve". Talán leghíresebb könyve a Kard és kasza (1974), amely több generációs családi életrajz formájában áttekinti a történelmünket 1050-től egészen a mai korig.

1944-től Németországba volt kénytelen távozni, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt.

Az oláh féreg, Nicolae Ceauşescu uralmának éveiben Romániában könyveit betiltották. Műveit Magyarországon is csak a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban itt szinte ismeretlen volt. Népszerűsége azóta - az erdélyi olvasók mellett - folyamatosan növekszik a magyarországi olvasóközönség körében is. 2005-ben A Nagy Könyv című magyarországi felmérésben az egyik legkedveltebb magyar írónak bizonyult: A funtineli boszorkány című művét az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, az 50 legnépszerűbb magyar regény között pedig további két műve is szerepel: az Adjátok vissza a hegyeimet! és a Kard és kasza.

Fontos itt elmondani, hogy Wass Albert gróf számára az irodalmi sikert az 1934-ben megjelent A farkasverem című regénye hozta meg, aminek köszönhetően Baumgarten-díjban részesült és több irodalmi társaság is tagjává fogadta. Molter Károly az 1941-ben megjelent Erdélyi elbeszélők című antológiában így méltatta:

"Természetérzéke, tájmegidéző képessége csodálatos. Művei szélesen hömpölygő, robbanó erejű, nagyvonalú alkotások. A fiatal erdélyi prózaírók közül kiválik egyéni hangjával, látásmódjával; izgalmas történetei úgy áradnak belénk, mint egy forró vérhullám."

**

Írófejedelmünk, hat gyermek apja, akik közül egy korán meghalt. Fiai közül Wass Huba jelentős karriert futott be az amerikai hadseregben. Dandártábornoki rangot ért el, és részt vett egyebek között az 1991-es Sivatagi vihar hadművelet harcászati terveinek kidolgozásában.

Wass Albert tanulmányait Debrecenben, a németországi Hohenheimban és Párizsban végezte. Erdélybe apja betegsége miatt 1932-ben tért vissza, egy ideig azonban nem tudott még a családi ügyekkel foglalkozni, mert a román hadseregben a kötelező sorkatonai szolgálati idejét töltötte. Nagyapja halála után, 1936-ban átvette az egyházi tisztségét, így az erdélyi magyar református egyház kerületének főgondnoka lett.

A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) alapján Erdély északi része visszakerült Magyarországhoz. A következő év elején Wass Albertet a magyar Mezőgazdasági Minisztérium erdészfelügyelőnek nevezte ki Dés településre. Két hónappal később pedig a kolozsvári Ellenzék című lap irodalmi szerkesztője lett.

Mint tartalékos tiszthelyettes 1942 májusától három hónapos katonai kiképzésen vett részt, melynek végeztével a Magyar Királyi Lovasság zászlósi rangját kapta meg. A következő év márciusában a lap főszerkesztőjét behívták a hadseregbe, Wass megbízott helyettes lett. Wass Albert saját életrajzában meséli el, hogy alig három hónap után „két német a Gestapótól behatolt a szerkesztőségbe, felmutatva a parancsot, hogy a német hadsereg megbízásából »felügyelniük« kell a lapot, egyszerűen kisétáltam az irodámból, és felmentem a hegyekbe. Két hét múlva édesapám régi barátja, Veress Lajos tábornok üzent, hogy a németek »keresnek« engem. Hogy elkerülje a kellemetlenségeket, Veress tábornok, aki az Erdélyben állomásozó magyar hadsereg parancsnoka volt, egyenruhát adott nekem, s mint alhadnagyot Ukrajnába küldött a 9. Magyar Királyi Lovassággal, ahonnan csak karácsonykor tértem vissza." Ezt a feladatot olyan jól látta el, hogy kétszer is megkapta a vaskeresztet.

Wass különböző beosztásokat látott el a hadseregben, majd 1944 áprilisától Veress Lajos tábornok szárnysegédje lett. A háború vége felé közeledvén a szovjet csapatok (majd később a románok is) egyre beljebb nyomultak. 1944 decemberében mutatták volna be egy drámáját a Nemzeti Színházban, de a bemutató a szovjet megszállás miatt elmaradt.

A II. világháború utolsó szakaszát katonatisztként élte át. Nem várta meg Észak-Erdély újbóli román elfoglalását, 1945 húsvétján lépte át a nyugati határt, az emigrációt választotta. Először Sopronba utazott, majd 1952-ig Németországban élt, majd onnan 1951. szeptember 21-én az Egyesült Államokba utazott, ahol nyugdíjaztatásáig, a floridai egyetemen a nyelvi laborban dolgozott, mint technikai segédszemélyzet (ő kezelte a magnószalagokat).

A román Néptörvényszék 1946 tavaszán Wass Albertet távollétében halálra ítélte háborús bűnökért és gyilkosságért. Azzal vádolták, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatoknak parancsba adta egy ortodox pap családjának és néhány románnak, a helyi zsidó kereskedőnek és családjának, valamint az ortodox román pópának és annak magyar szolgálójának a kivégzését.

A román hatóságok többször is kérték kiadatását, 1979-ben az USA Igazságügyi Minisztériuma többszöri átvizsgálás után, nem kellő megalapozottságára hivatkozva elutasította a kérelmet. Ez történt akkor is, amikor a Wiesenthal alapítvány tett feljelentést ellene, mivel azok között az emberek között, akiknek kivégzésére állítólag parancsot adott, két zsidó is volt. Az USA az ügy átvizsgálása után ejtette a vádakat.

Nagy írónk, saját vadászpuskájával végzett magával... szájába vette a puska csövét, s elsütötte a fegyvert. Ez a floridai Astorban történt 1998-ban. Az öngyilkosságba nehéz anyagi helyzete kergette. Szélhámosok kiforgatták a vagyonából (ami leginkább temérdek könyvének szerzői joga volt). Kívánsága teljesült azzal, hogy hamvainak egy része Erdélyben, a marosvécsi (az egykori Kemény-) kastély kertjében, Kemény János mellett nyugszanak. A hamvak egy másik része Floridában maradt, és – fiának elmondása szerint - az erdélyi Istenszéke ormán szórták szét a harmadik részt.

***

Wass Albert:
Ébredj magyar!

Nemzetemet dúlta már tatár,
harácsolta török,
uralkodott fölötte osztrák,
lopta oláh, rabolta cseh.

Minden szomszédja irigyelte mégis,
mert keserű sorsa
istenfélő nemzetté kovácsolta.

Becsület, tisztesség, emberszeretet
példaképe volt egy céda
Európa közepén!

Mivé lett most?
Koldussá vált felszabadult honában,
züllött idegen eszmék napszámosa!

Megtagadva dicső őseit,
idegen rongyokba öltözve
árulja magát minden utcasarkon
dollárért, frankért, márkáért,
amit idegen gazdái odalöknek neki!

Hát magyar földön már nem maradt magyar
ki ráncba szedné
ezt az ősi portán tobzódó
sok-száz idegent?

Ébredj magyar!
Termőfölded másoknak terem!
Gonosz irányba sodor
ez a megveszekedett új történelem!

Gróf Czegei Wass Albert igazszívű magyar ember volt és tisztánlátó, nagyszerű író. Én csak egyetlen citátumát illeszteném most ide, megfontolásul: "Aki nem tud országáért küzdeni, az nem érdemel országot." Szíveljétek meg. És... olvassatok minél többet Wass Alberttől!

.

2014. december 31., szerda

szilveszter

Adjon Isten füvet, fát,
tele pincét, kamarát,
sok örömet a házban,
boldogulást, boldogságot széles Kárpát-hazánkban,
minden magyarnak ebben az új évben!:)


És még egy újévi köszöntő álljon itt, mely irodalmi gyöngyszemünk. Nem ma született, s nem túl vidám, de sajnos, bizonyos értelemben ma is aktuális. Akinek van füle hallásra, megérti!

Wass Albert: Pogány újévi köszöntő

Hej emberek! Markomban sűrű
fekete vérrel telt kupa!
Ezzel köszönt rátok egy rongyos,
világgá űzött árva kobzos
utolsó Koppány-unoka!
Borra nem telt. Így hát kupámat
megtöltöttem bús magyar vérrel.
Hozzátok szólok emberek!
Héj, testvéreim, emberek
öt világrészen szerte-széjjel!
Ím alvadt vérrel telt kupámat
e rút világon végigöntöm
s magyar vér mellett, ahogy illik,
az újesztendőt ősi módra
zord táltos-szóval fölköszöntöm!
Babonát mondok, szörnyű átkot!
Vad mágiát, mely megfogan:
megátkozom azt, aki vigad!
Ki bort iszik, asszonyt ölel,
békében él és boldogan!
Mert jaj, véres nép ma az én népem!
Ordas vadak tépik a testét!
S kik elfordulnak tőle, hogy ne lássák:
átok marja ki két szemük világát
s pusztuljanak, ha gyászát elfeledték!
Méreggé változzék a bor minden pohárban
és tébolyult sikollyá a kacaj!
És szörnyű vész és halálhörgés légyen
és minden földi otthon porrá égjen
és minden céda ember benne égjen,
ki tudni arról semmit nem akar:
hogy miként pusztul börtönben, kínban, vérben,
egy részvétlen világ közepében,
magára hagyott népem, a magyar!

(Új Hungária, 1949. december 30.)

2014. november 30., vasárnap

ADVENT


Az advent ideje az Úr 2014. esztendejében: november 30.-án, azaz, ma veszi kezdetét...

Advent, Advent van... mondogatjuk ezekben a napokban, hetekben. Sok család asztalán ott a koszorú, gyújtják a gyertyákat, egyiket a másik után, vasárnaponként, és lassan karácsonyi hangulat lopakodik a szívekbe. Érdemes kicsit többet beszélni erről a bensőségesen szép, ünnepi időszakról, úgy vélem!

Adventus- latin eredetű szó, jelentése eljövetel, megérkezés. Ez az advent szó száraz, lexikonális definíciója...

Maga az Advent, az ünnep eredete az V-VI. századra nyúlik vissza, Jézus születésének ünnepére (Karácsony) való felkészülés időszaka. Adventus Domini,- az Úr eljövetele. Tágabb értelemben a reményteli várakozás, a lelki készülődés ideje. Az Advent (annak első vasárnapja) egyben a keresztény Egyházi Év kezdete is.

Az advent 4 hétig tart, a december 25-e előtti negyedik vasárnappal kezdődik. Eredetileg 40 napig tartott (Jézus negyven napig böjtölt a pusztában), ám a Gergely pápa-féle naptárreform 4 hétre rövidítette. A keleti, ortodox keresztények ma is január 6-án ünneplik karácsonyt.

Régen a keresztények advent idején szigorú böjtöt tartottak, hajnalonként pedig szent misére jártak. Ezeket a hagyományosan napfelkelte előtt tartott miséket aranymisének nevezték. Az advent első napjától vízkeresztig terjedő időszakban tiltották a zajos népünnepélyeket, lakodalmakat.


Ádvent első vasárnapja

Időpontja évről évre változik, Szent András napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük. Színe a lila: a templomi terítő lila, a szertartáson a pap lila miseruhát vagy stólát visel, illetve az adventi koszorún elsőnek meggyulladó gyertya színe is lila.

Az első vasárnap angyala kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.

Ádvent második vasárnapja

Színe hasonlóképpen a lila. Az ádvent mellett a nagyböjti időszaknak is lila az ünnepi színe az egyházi liturgiában. Számos helyen a karácsonyt megelőző hetekben a lilát kékkel helyettesítik, hogy a két ünnepet megkülönböztessék egymástól.

A második vasárnap angyala piros palástba öltözve száll alá a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra.

Ádvent harmadik vasárnapja

Gaudete (örvendjetek!) vasárnap kiemelkedik a többi közül, ádvent második felének kezdetét jelzi. Színe a rózsaszín, amely az örömöt szimbolizálja.

A harmadik vasárnap angyala fehér ragyogó palástba öltözötten jön le a Földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése.

Ádvent negyedik vasárnapja

Színe a bűnbánatot kifejező lila. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég ezen a napon.

A negyedik vasárnap angyala egy nagy, lila lepelben jelenik meg a mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, és azt pengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.

*

Engedjetek meg, hogy szóljak még pár szót az Adventi Koszorúról... Készítése a XIX. században jött divatba, de a hagyomány gyökerei a pogány korba nyúlnak vissza, amikor örökzöld ágakkal, fagyönggyel, magyallal ünnepelték a téli napéjegyenlőség idejét. (A fagyöngy egyébként a kelták szent növénye volt. A téli napéjegyenlőség a kelta hitvilág szerint a fény újjászületésének ünnepe. A kerék jelentésű Yule- a fény visszatérésének ünnepe- szó az élet örök körforgására, az örök újjászületésre utal. Ilyentájt a kelták az ajtókra örökzöld ágakat aggattak, fagyönggyel, magyalággal díszítették azt. (Tulajdonképpen erre az ősi pogány ünnepre "építette rá" az Egyház a Karácsonyt, és nevezte ki Jézus születésének napjává...)

Ma hagyományosan fenyőgallyakból készül a koszorú négy gyertyával, melyek advent 4 hetét jelképezik. Uralkodó színei a zöld (örökzöld), a piros és az arany, melyek a karácsonyi ünnepkör domináns színei. Az ajtóra erősített, gyertya nélküli koszorú a szíves vendégvárást jelzi...

Áldott, Békés Adventet kívánok minden keresztény hitben élő magyar testvéremnek!

Kodály Zoltán - Adventi Ének

2014. november 2., vasárnap

Halottak napjára


Valahol szeretem a késő őszt is... Szeretem a fakuló fényeit. Szeretem a rozsdálló színeit. Valahol szeretem a nyirkos föld, az avar illatát is. Lehet furcsa, de szeretem Mindenszentek Ünnepét, és várom a Halottak Napját. Rágondolva szomorú emlékek, érzés ölel, de mégis várom azon este hangulatát. A halandó lét, az elmúlás röpke átélését, megtapasztalását. A temető hűvösödő estéjének nyugalmát. A megértés békéjét. A gyertyák fényét, melyek, mint apró, imbolygó lelkek táncolnak a lassan-lassan az est homályába burkolózó hantokon. Érezni a virágoknak gyertyamécsek édes-kormos szagával keveredő illatát, melyben ott lengedezik éppen csak érzékelhetően a temetők hűvös, halott fonnyadása... Nézni a gyertyák pirinyó ragyogásába meredő, csillogó szemeket. Az arcokon táncoló fényeket... Igen, ez az a nap, ezek azok pillanatok, mikor az ember ráébred, megtapasztalja az Élet végtelenségét és a Létezés apró kis szikráját a közömbösen múló Időben. És emlékezik... mert része az ünnepnek. Mert akkor hal meg valaki igazán, ha már nincs, ki emlékezzen rá... Különösen szeretem ilyenkor elnézni a sírok körül tébláboló gyerekek arcát. Ahogy nyiladozó elméjük a gyertyagyújtás mókáján túl, lassan megérti az emlékezés csöndes ünnepét, az elmúlás valóját. Hogy az Élet része a Halál. Hogy egyszer meghalunk, mert megszülettünk. És hogy azok is meghalnak, kiket szeretünk. De míg van, ki ezen a hűvös, elmúlásillatú őszestén csendesen meggyújtson értük egy gyertyát, kicsit itt élnek köztünk, velünk, bennünk.

Le jour des morts... Álljunk meg ma este egy csendes pillanatra, gyújtsunk meg egy szál gyertyát és emlékezzünk eltávozott szeretteinkre.


(szegvári temető...)

2014. november 1., szombat

Mindenszentek és Halottak Napja vagy Halloween??

Azért szeretném, ha erre a nem túl hosszú írásomra időt szentelnétek minél többen, mert permanens a nemzetrontás és fokról-fokra rombolják (elsősorban gyermekeinkben!) a nemzettudatot! Többek között próbálják 1000 éves kereszténységünket is semmissé tenni! Elhalloweenisíteni a Mindenszentek és Halottak Napját, vagy elhanukásítani a Karácsonyt! Ne hagyjuk! Most, e szomorú-szép őszi napok halottaink emlékének csendes ünnepe! Szeretném rövid történetüket, s jelenüket elétek tárni!


Mindenszentek és halottak napja november 1-2-a, a halottakra való emlékezés ünnepe. Az I.századtól kezdődően november elsejét szentelte az egyház a halottak emlékére. Az egész magyar nyelvterületen szokás volt ekkor a sírok megtisztítása, virággal díszítése. A római katolikusok a halottak lelki üdvéért régóta gyertyát gyújtottak a sírokon. Mindkét napot a néphagyományban számos hiedelem övezi. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak.

A kettős ünnep rövid története:

A Mindenszentek a katolikus és ortodox keresztény egyház ünnepe. A katolikus egyház november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja.

Az ünnep, és az azt követő halottak napja - egyházi jellegén túl- fokozatosan általános népi megemlékezéssé is vált. Ilyenkor mindenki kilátogat a temetőbe, meglátogatja elhunyt hozzátartozóit. Megtelnek a sírok őszirózsával, krizantémmal, az elmúlás jelképes virágaival. Az emberek gyertyát gyújtanak, és elveszített szeretteikre emlékeznek .

A hajdani rómaiak őseiket és hőseiket istenként és félistenként tisztelték. Szobrot emeltek, szentélyt állítottak számukra. Marcus Agrippa Kr.e. 27-ben építtetett egy hatalmas templomot, amit Pantheonnak neveztek el. Itt az összes isten tiszteletére mutatták be a papok az áldozatot.

A Pantheont aztán Rómában 610 (egyes források szerint 609) május 13-án keresztény templommá alakították. Ez adott alkalmat az ünnep bevezetésére: hiszen ezen a napon IV. Bonifác pápa a templomot az összes vértanú tiszteletére szentelte.

A 4. századból is maradtak fent adatok Mindenszentek ünnepéről. Szent Efrém szíriai egyházatya és Aranyszájú Szent János például már tudott az ünnepről, melyet május 13-án, illetve pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. / E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja. /

Az ünnep történetében újabb lépést jelentett III. Gergely pápa (731-745), aki a Szent Péter Bazilika egyik mellék-kápolnáját nemcsak minden vértanúnak, hanem "minden tökéletes igaznak" a tiszteletére szentelte.

Az ünnep még a VIII. században május 13-ról november 1-jére tevődött át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék. /A kelták november első napjaiban emlékezetek az elhunytakra különböző halotti áldozatok bemutatásával. Náluk már a VIII. században is közünnep volt november első napja - ami az év kezdetét is jelentette./ (Innen ered a ma folyamatosan sulykolt HALLOWEEN ünnepe! Ami egy zajos, hangoskodó angolszász gyereknappá silányult! (Nevezhetnénk a cukorka-ipar a maszkárusok és a fogorvosok örömünnepének is!)

835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan elismerte az új ünnepet, és attól kezdve a Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett.


November 1. - A mindenszentek napja (latinul: Festum omnium sanctorum) az összes szent ünnepe

A tél rámutató napja november elseje. Délután megtisztítják, estére pedig gyertyákkal kivilágítják a sírokat. Odahaza annyi gyertyát gyújtanak, ahány halottja van a családnak. A szokás szerint éjjelre kenyeret és bort, vagy más, jelképes ennivalót tettek az asztalra, mert ilyenkor a hagyomány szerint a holtak hazalátogatnak. A halottak napja, vagyis másodika a tisztítótűzben szenvedő lelkek ünnepe. Ez a nap a „lelkek emlékezete”. A két napra vonatkozó szokások az idők során összekeveredtek. A napra vonatkozó tiltások egész hétre érvényesek.

A gyertyagyújtás...

A gyertyák a halottakért égtek, a tűz megtisztulást hoz. Mindenszentek ünnepén, a halottak napja előestéjén a sírok néhány órára fénybe öltöznek. A katolikus hit az üdvözültek, a szentek emlékének szenteli november 1-jét, s a mai napot mindazoknak, akik már eltávoztak a földi világból. A gyertyaláng Krisztus jelképe, aki meghalt az emberekért, hogy elhozza a megváltás fényét.

November 2. Halottak napja

A harang szól...

Sokfelé úgy tartották, hogy mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott. Nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozhat a ház népére. E hiedelmek ma már kiveszőben vannak, de mindkét nap városon és falun ma is egyaránt a halottakra való emlékezés ünnepe. Ilyenkor benépesülnek a temetők, s a virággal borított hantokat körülállják a távolra szakadt hozzátartozók is. Hazahívja őket a szülőföld, az ősök, a családtagok sírja, s a sápadt kis gyertyafények körül ima és énekfoszlányok szállnak.


Az ünneplés és a gyász napjai ezek, amikor a néma könnyektől a hangos zokogásig utat törhet magának az emlékezés, a fájdalom. A novemberi hideg csendben mintha csak megelevenednének Ady Endre fájóan szép sorai:

Ó hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk,
Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk.

/Ady: Halottak napján /

2014. október 6., hétfő

Nemzeti Gyásznap

Szomorú nap a mai... Október 6. Az aradi vértanúkra történő emlékezés napja.

A későbbi, vértanúkká váló tábornokok a világosi fegyverletétel után kerültek orosz fogságba, akik – noha ígéretet tettek az ellenkezőjére – foglyaikat némi habozás után átadták az osztrákoknak.

Felix Schwarzenberg miniszterelnök utasítására, Ferenc József jóváhagyásával hadbíróság elé állították, felségárulás vétségében marasztaltak el, majd halálra ítélték és kivégezték a 13 magyar hőst. A hadbíróságot Karl Ernst törzshadbíró vezette. Az ítéleteket Julius Jakob Haynauhoz - bresciai hiéna -, mint Magyarország teljhatalmú kormányzójához kellett felvinni megerősítésre és aláíratásra. Valamennyi tábornokot kötél általi halálra ítélték, annak ellenére, hogy például Dessewffynek szabad elvonulást ígértek a fegyverletétele előtt. Dessewffy, Kiss Ernő, Lázár Vilmos és Schweidel József ítéletét Haynau végül „kegyelemből” golyó általi halálra változtatta. A 13-ak ítéletét október 6-án – szándékosan a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján – hajtották végre. Vécsey Károly büntetését saját apja közbenjárására(!) súlyosbítottak azzal, hogy utolsónak maradt, így végig kellett néznie a többiek kivégzését. A kivégzést követően az elítélteket elrettentésül közszemlére tették ki. A kivégzettek ruháit a hóhér kapta meg, így levetkőztetve temették el őket.

A vértanúk név szerint

* Aulich Lajos tábornok (1792–1849)

* Damjanich János tábornok (1804–1849)

* Dessewffy Arisztid tábornok (1802–1849)

* Kiss Ernő altábornagy (1800–1849)

* Knezić Károly tábornok (1808–1849), gyakran tévesen Knézitsként vagy Knezichként említik

* Láhner György tábornok (1795–1849)

* Lázár Vilmos ezredes (1815–1849)

* Leiningen-Westerburg Károly gróf tábornok (1819–1849)

* Nagysándor József tábornok (1804–1849), gyakran tévesen Nagy-Sándor Józsefként vagy Nagy Sándor Józsefként említik

* Poeltenberg Ernő tábornok (1813–1849), gyakran tévesen Pöltenbergként említik

* Schweidel József tábornok (1796–1849)

* Török Ignác (1795–1849)

* Vécsey Károly (1807–1849)

Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az Újépületben gróf Batthyány Lajos (1807–1849) volt miniszterelnökünket. Kivégzése helyén áll ma a Batthyányi-örökmécses.

El kell még itt mondani, hogy bár korábban történt, de ma emlékezünk meg arról is, hogy már augusztus 22-én felakasztották Ormai Norbert ezredest, majd október 25-én agyonlőtték Kazinczy Lajos ezredest is (őt emlegetik néha a 14. aradi vértanúként).

Lenkey János tábornokot azért nem végezték ki, mert a börtönben megtébolyodott; ő néhány hónappal később az aradi kazamatában halt meg.


Hát ezen szomorú események miatt az 1848-49-es forradalom és szabadságharcunk vérbefojtásának Nemzeti Gyásznapja, gyászünnepe október 6.


A megemlékezés margóján mondanám el, hogy mint szinte minden magyar család, a miénk is véráldozatot adott szabadságunkért 1848-49-ben. Egyik felmenőmet, Belányi Ferenc százados kapitányt a muszka dzsidások koncolták fel, mikor megmaradt emberivel inkább nekikrontott a megadás helyett.

Emlékezzünk hát tisztelettel ezen a szomorú napon a 13 aradi vértanúra és szabadságharcunk hőseire! Ha pedig valaki "sógorozza" az osztrákokat, jusson eszébe, mennyi nyomorúságot, szenvedést okoztak nekünk, magyaroknak az évszázadok során, míg rajtunk élősködtek,- a Habsburgokkal az élen! Arról nem is beszélve, hogy a "sógorok" mai is lenéznek, megvetnek minket!


2014. augusztus 20., szerda

Szent István királyunk napja

Gyönyörű napra virradtunk ma! Államalapító szent királyunk, István Úr ünnepére!



Géza fejedelem bajor papjainak egyike keresztelte meg fiát, a kicsi Vajkot, 973-ban vagy 974-ben, aki a keresztség vizében és lélekben történt szent újjászületésekor a passaui egyházmegye védőszentje után az István nevet kapta. Nagyfejedelmünk később Prágából meghívta Adalbert püspököt, hogy a megtérést elmélyítse Szép Magyarhonban, és István további képzését előmozdítsa. Adalbert volt az is, aki a fejedelmi ifjút megbérmálta, és vallási szempontból előnyösen befolyásolta. Ő közvetítette 995-ben az István és Gizella között létrejött házasságot is. Amikor az ifjú trónörökös atyja halálakor, 997-ben átvette a hatalmat, a keresztény szellem és vallásos világnézet már szilárd gyökeret vert benne

Egyelőre azonban még véres csatákat kellett vívnia az ellene fölkelt törzsfőkkel. A Veszprém melletti győzelem és Koppány halála őt legfőbb belső ellenségétől, az országot pedig a pogányságba való visszaeséstől szabadította meg. A Konstantinápolyban megkeresztelt Gyula és Ajtony leverése viszont a Bizánchoz való csatlakozás tervét hiúsította meg. Azonkívül István megszerezte magának a Tiszán és Dunán túl fekvő területeket, valamint Erdélyt, és ezáltal gyarapította országát, uralmát és birtokát.

Ezzel megteremtette messzenéző uralkodói programjának előfeltételeit, és szívós energiával, okos taktikával fogott hozzá nemzetpolitikai fő feladatához. A történelmi keresztút előtt álló országban négy nagy probléma jelentkezett: a kereszténység megkedveltetése és szívüggyé tétele, közösségben az apostoli székkel és Nyugattal; az állam önállósága, vagyis nemzeti függetlenség mind a német-római, mind a bizánci császársággal szemben; erős monarchia és politikai egység fölépítése, vagyis a törzsi önállóság és hűbéri hatalom megszüntetése központi kormányhatalom alapítása által; s végül mindamellett, amennyire csak lehetséges, a magyar népi jelleg és szokások megőrzése a Nyugat-Európába való egyidejű beilleszkedés közepette.

Diplomáciai és politikai érzéke, mellyel nemegyszer a gyakorlatban egymásnak ellentmondó célokat is el tudott érni, korának, sőt mondhatni, az egész magyar történelemnek legnagyobb államférfiává avatta. Politikai, vallási és társadalmi szempontból tulajdonképpen ő teremtette meg Magyarországot, István jelölte ki és biztosította a jövőbe vezető utat népének. A magyarságnak négy különböző szomszédos kultúra -- a török-mohamedán keleten, a görög-szláv a Balkánon, a latin-német nyugaton és a pogány-szláv északon -- feszültséggel teli területén kellett ezek ostromló befolyásával és ellentmondásaival küzdelmet folytatnia. A változást, amelyet István hozott, jól megvilágítja egy világpolitikai jelentőségű tény: trónra lépése előtt nem egészen fél századdal a magyar lovascsapatok még halálosan fenyegették Nyugatot és a kereszténységet, egészen az Augsburg melletti Lech-mezőig hatolva előre. Az István által alkotmányában, kiterjedésében, kultúrájában és történelemformáló erejében újjáalakított Magyarország ezzel szemben a keresztény Nyugat előretolt bástyája lett az előnyomuló mongol és török veszély ellen, és évszázadokon keresztül védőfal az ázsiai hódítók barbárságával szemben.
.
Nagy érdemeket szerzett az ország katolikus egyháza érdekében kifejtett munkájával is. Szerzetespapokat hívott Bajorországból, Csehországból, Olaszországból, éspedig bencéseket, kiváltképpen aclunyi reform követőit, Dél-Magyarországra pedig a görög bazilita rend férfi és női tagjait.Szent Márton hegyén (Pannonhalmán) apátságot alapított. Sok kolostort létesített, amelyek missziós központjai és gyújtópontjai lettek a vallásos s kulturális életnek. Elrendelte a vasárnap megszentelését és minden tíz falu számára templom építését. Saját költségén emelt Esztergomban, palotája közelében egy gyönyörű székesegyházat, Veszprémben egy női apátságot, és fölépítette Budán a Szent Péter és Pál templomot a székeskáptalannal együtt. Más templomokat gazdagon megajándékozott, javaikat közvetlen védelme alá vette. Ami a keresztény vallással és keresztény törvénnyel nem volt összeegyeztethető, annak hadat üzent és büntetéssel sújtotta.Ebben ő és pogány ellenlábasai egyformán koruk gyermekei voltak. Mindazonáltal nem nyúlt a régi mondákhoz és énekekhez, amelyek a pogány ősöket és hősöket dicsőítették; a pogány korból származó népszokásokat, ha az új hittel nem ellenkeztek, megőrizte vagy megtöltötte őket keresztény tartalommal. E tekintetben a bölcs alkalmazkodás módszerét követte: enyhébb, józanabb, eredményesebb volt, mint Magyarország első hithirdetői.

Az állami törvényhozásban, a kormányzásban és gazdasági vonalon sikerült szerencsésen összeolvasztania a nyugati elemeket, mindenekelőtt a frank grófság-alkotmányt a hazaiakkal.Ugyanilyen messzenéző megértéssel képviselte népe sajátosságát és érdekeit a határokon túl is.Gondolt Európa és a keresztény világ egységére. A keresztény magyar szellemet külföldön is jelenvalóvá tette: Jeruzsálemben bencés kolostort, Rómában zarándokházat, Konstantinápolyban díszes templomot építtetett.

Egyik fő munkatársa, a 993-ban Prágából érkezett Asztrik szerzetes útján II. Szilveszter pápához fordult jogai megerősítéséért és a teljhatalom kieszközléséért. Célja az volt, hogy a keresztény királyság méltóságára emelkedjék, nemkülönben, hogy már eleve kizárjon mindenféle függőséget a német birodalomtól és a szomszédos bajor egyháztól, s országa egyházát az állammal szorosabban egybekapcsolja. Asztrik valóban kieszközölte urának a koronát, az előtte hordozott keresztet és azt az apostoli kiváltságot, hogy püspökségeket alapíthasson és egyházi főméltóságokat nevezhessen ki.

Az 1000. év karácsonyán kenték föl és koronázták királlyá Istvánt Esztergomban. Ez egyenlő volt szuverén királyi méltóságra emelésével és apostoli küldetésének elismerésével. A pápától kapott előjogra támaszkodva birodalmának szilárd egyházi szervezetet adott: tíz egyházkerületet alapított (12 volt tervbe véve), köztük két érsekséget: Esztergomban és Kalocsán, valamint nyolc püspökséget.

Két fájdalmas esemény árnyékolta be élete alkonyát, mindkettő legbensejéig érintette. Imre fiát, a rendkívül erényes ifjút rendelte és készítette elő trónörökösévé. Még halála előtt meg akarta vele osztani az uralmat. Imrét azonban közvetlenül uralkodótársává koronázása előtt, 1031-ben egy vadászat alkalmával vadkan támadta meg és sebezte halálra. István másik gyermeke már korábban meghalt. Így nem maradt közvetlen örököse. Az Árpád-nemzetség egyetlen leszármazottja Vazul volt, ő azonban ifjúkori ballépéseiért börtönben ült. A súlyosan beteg király megkegyelmezett neki, kiengedte a fogságból, sőt azon gondolkodott, hogy még életében magamellé veszi és trónra emeli. A rossz tanácsra hallgató hálátlan rokon azonban egy galád összeesküvésbe keveredett, aminek az volt a célja, hogy a királyt meggyilkolják és az országban visszaállítsák a pogányságot. Ilyen gazságot István nem hagyhatott büntetlenül, életművét nem engedhette elpusztítani. A királygyilkosság szándékáért halálbüntetés járt. István az összeesküvés három fejének kiszúratta a szemét és levágatta a kezét: ez abban az időben a súlyos gonosztevők szokásos büntetése volt, és a megérdemelt halálbüntetés esetén, mint itt, kegyelmi aktusnak számított.

Amikor halálát közeledni érezte, magához hívatta tanácsosait, s velük egyetértésben Pétert, Velencében élő nővérének fiát tette utódjává. Mindenkit arra intett, hogy maradjanak meg az igaz hitben, szeressék az igazságosságot, és főleg hűségesen ápolják a kereszténység zsenge vetését.Közel hetven éves korában -- a 11. században ritka magas korban --, 42 évi uralkodás után halt meg Mária mennybevitelének napján (augusztus 15.), akit oly bensőségesen tisztelt s akinek tiszteletére több templomot épített. Halála előtt neki ajánlotta az országot.

Istvánt az egész nemzet gyászolta. Temetésére az egész országból sereglettek az emberek Székesfehérvárra. Ott, az általa alapított gyönyörű bazilikában -- mely éppen akkor készült el, és ebből az alkalomból gyorsan fölszentelték -- helyezték ünnepélyesen nyugalomra földi maradványait.

Az általános gyász igazi és szívből jövő volt. A nép érezte: István király személyében a dinasztia megalapítója, a kimagasló uralkodó és államalapító hunyt el, az erős és igazságos király, aki a szigort szelídséggel tudta párosítani. Tudott harcolni, ha a szükség úgy kívánta; mindazonáltal békeszerető volt. Támadó hadjáratot nem kezdeményezett, harcias nemzetét a gyümölcsöző béke világába vezette, és a még túlnyomóan vándorló, nomád életet élő népet a letelepedésre szoktatta. Az ország határain kívül is nagy tiszteletnek örvendett, egyrészt történelmi szerepe miatt, másrészt azért, mert menekülteknek és más sorsüldözötteknek menedéket nyújtott, a Szentföldre, Konstantinápolyba, Ravennába vagy Rómába zarándokló idegeneknek pedig vendéglátást és kedvező átvonulást biztosított.

Mint uralkodó tudatában volt Isten előtti felelősségének. Ragyogó példája volt ennek, hogy Szent István a templomában hivatalát évente letette, annak jeléül, hogy csak kölcsön kapta Istentől, és annak bizonyságára, hogy hatalmát Istennek áldozza. Lelki arculata abban a ,,fejedelemtükörben' 'is visszatükröződik, amelyet fiának hagyott hátra latin nyelven. Talán nem ő maga írta, de mindenesetre az ő közelében, politikai s erkölcsi elvei értelmében szerkesztették. Az akkori Magyarországon mindenképpen a legjelentősebb irodalmi alkotás. Ezekben az Intelmekben (Admonitiones) többek között a következő uralkodói szabályok találhatók: .,,Uralkodjál szelíden, alázattal, békésen harag és gyűlölködés nélkül! A király koronájának legszebb ékszerei a jótettek; azért illő, hogy a király igazságossággal és irgalmassággal, valamint a többi keresztény erénnyel ékeskedjék. Minden nép saját törvényei szerint él; add meg az országnak a szabadságot, hogy aszerint éljen!'' Sajnos, napjaink cionliberál kutyái teljességgel kiforgatva mondják, használják és tanítják fiataljainknak az idegenek szeretetével kapcsolatos intelmét úgy, hogy az megfeleljen a globalista, multikulti nemzetrontásnak!

István halála után még egyszer lázadást szított a pogány visszahatás; a császári hatalom nyomása is erősödött Magyarországgal szemben. Végül azonban az itt-ott fölbukkanó zűrzavar után különösen László és Kálmán király visszavezette az országot István nyomdokaiba. Azóta István a nép szívében mindinkább legendás hőssé, népe apostolává, védelmezőjévé és Magyarország eszményévé magasztosodott föl. Benne és vele a korona, királyság és nemzet szinte misztikus egységgé olvadt össze. Sírja sokat látogatott nemzeti búcsújáró hellyé vált; számos imameghallgatás és csoda történt ott. Ünnepe nemzeti ünnep lett.

László király 1083. augusztus 20-án pápai engedéllyel, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében oltárra emeltette Istvánt, Imrével és nevelője, Gellért csanádi püspök földi maradványaival együtt. Ez akkor egyenértékű volt a szentté avatással.

István tisztelete nemsokára elterjedt az ország határain túl is. Különösen Scheyernben és Bambergben, a bajor hercegi házzal való házassági kapcsolata következtében; azután Aachenben és Kölnben, ahová egyes ereklyéi is elkerültek; Montecassinóban, főleg a bencés rendnek tett kiváltságai miatt, és a belgiumi Namurben. XI. Ince pápa 1686 novemberében -- Buda visszafoglalása alkalmából -- az egész Egyházra kiterjesztette szeptember 2-ára helyezett ünnepét. Ma a világegyház augusztus 16-án, a magyar egyház augusztus 20-án (mint Magyarország fővédőszentjét) ünnepli. Május 30-án a mai napig sértetlenül fennmaradt Szent Jobb ereklyét tiszteljük.

Végezetül kénytelen vagyok még hozzáfűzni, hogy az is napjaink szomorú tendenciája, hogy gyalázzák, mocskolják Szent István királyunk személyét és életművét. Ezen mélymagyarok pl. a következő nyomós érvekkel szokták alátámasztani gyalázkodásukat: "Kiirtota a táltos papokat! 40 ezer éves kultúránkat! Rovásirásunból alig tudtunk valamit kimenteni a karmaiból! Felnégyeltette a saját fivérét! Német ribancot vett feleségül!...stb." Akik ezen álláspontot képviselik és szájaskodnak bután, azoknak nem világos a történelmi szükségszerűség fogalma! Mert ha értenék ezt a kifejezést, s rendelkeznének mellette valós(!) történelmi ismeretekkel, tudhatnák, hogy I. (szent) István királyunk mindössze felismerte azt a kőkemény történelmi szituációt, hogy egy akkorra erőssé lett keresztény, nemzetállamokból összeálló Európában nincs, nem lehet esélye egy pogány, laza és szétesőben lévő törzsszövetségben élő, félnomád népnek a megmaradásra, legfeljebb ideig-óráig,- míg ki nem irtanak bennünket!!! Hogy csakis(!) egy erős(!), egységes(!), keresztény(!) nemzetállamnak van esélye a megmaradásra az adott történelmi és geopolitikai helyzetben!!! Hogy "véreskezű" volt? Igen, akkoriban nem szavazgattak nagyon demokratikusan a nép nyakán élősködő férgek a nemzet sorsáról, hanem (jó esetben, mint pl. Szent István) egy okos, határozott, keménykezű uralkodó tette, amit tennie kellett az országáért! Az, hogy még vagyunk, megvagyunk, ha csonkán, szétdarabolva is, szinte reménytelenül a permanens cionliberális nemzetárulás közepette, hogy létezik még Magyarország, magyarság, és nem tűntünk (még) el a történelem süllyesztőjében, azt elsősorban I. (szent) István királyunk tisztánlátásának és áldozatos munkájának köszönhetjük!


Istenünk, aki Szent István királyt, a te hitvallódat a földön országunk koronájával ékesítetted és szentjeid közé emelted, kérünk, add meg, hogy aki a hit terjesztője volt Pannóniában, hazánkat, Szép Magyarhont védelmezze tovább a Mennyben! Amen.

Kíváncsi lennék, hány magyar portán lengeti ma a szél?...
 

2014. augusztus 15., péntek

NAGYBOLDOGASSZONY napja – Szűz Mária Mennybevétele

Mária mennybevitele - Leopold Kupelwieser alkotása

Augusztus 15-e Mária mennybevitele, magyar nevén Nagyboldogasszony, Nagyasszony napja. E nap egyben Magyarország Mária oltalmába ajánlásának emlékünnepe (hozzáteszem, ezt "Magyarok Nagyasszonya" néven az 1896. évi millennium óta október 8-án külön ünnepként üli meg a katolikus magyarságunk). Ezért, meg azért is, mert az ünnep nyolcadába Szent István napja is beleesik – nem beszélve arról, hogy az aratás után végre a falusi nép szusszanhatott egyet –, ez Szép Magyarhon egyházi évének egyik nagy ünnepi időszaka.

A hagyomány Szent Gellért püspök érdemének tudja be, hogy Jézus anyja magyari földön a „Boldogasszony” nevet kapta. A kutatók többsége megegyezik abban, hogy a velencei Gellért képviselte idegen egyház az ősvallásunk istenasszonya (Emese) iránti hódolatot aknázta ki ezzel a gesztussal a keresztény eszmék gyorsabb elfogadtatása érdekében.

Székesfehérvárott, első Szent Királyunk és az Udvar előtt Gellért püspök egy alkalommal a Napbaöltözött Asszony nagy jeléről beszélt. Az Érdy-kódex írja, hogy Gellért tanácsának intéséből akkoron kele föl, hogy az Szüz Máriát ez Magyarországban Bódogasszonynak, avagy ez világnak Nagyasszonyának hívnák. Szent István királ es ez szegény országot Bódogasszony országának nevezé. Tehát Szent István királyunk felajánlása óta Szűz Mária lett nekünk, magyaroknak a legfőbb oltalma. A koronázó templomok, főpapi székesegyházak, számtalan monostor, búcsújáró hely és kisebb templom az ő égisze alatt állnak.

Nagyboldogasszony napjára vonatkozó népi regula: Ha a "nagyasszony" fénylik, jó bortermés van kilátásban. A két asszony köze (augusztus 15. - szeptember 8.) varázserejű időszak. Ekkor kell szedni a gyógyfüveket, ki kell szellőztetni a hombárt, a téli holmit, a ruhafélét, hogy a moly bele ne essen. Az ez időszakban ültetett tyúk összes tojását kikölti. A búzát is ekkor kell megszellőztetni, hogy ne legyen dobos, ne essen bele a zsizsik.

Az "eredeti" azaz: régi magyar himnuszunk - Boldogasszony Anyánk



RomEr - Boldogasszony Anyánk

2014. július 22., kedd

A nándorfehérvári diadal


Ma van kerek 558 éve, hogy a Hunyadi János, Kapisztrán János és Szilágyi Mihály vezette keresztény sereg 1456. július 22-én világra szóló győzelmet aratott a délvidéki, ma rác kézen lévő és Belgrádnak csúfolt Nándorfehérvár, az „Ország Kapuja” alatt (gyengébbek kedvéért: Magyarország). A diadalnak óriási szerepe volt abban, hogy a török hetven évig nem vezetett nagyobb hadjáratot Magyarhon ellen.

A vár védelmének legendás alakja, az idős katona, Dugonics Titusz, hogy megakadályozza a török lófarkas jelvény kitűzését, magával rántotta a mélybe a vár fokára kapaszkodó török katonát.

Hunyadi János – néhány héttel a győzelem után – a táborban kitört pestisjárvány áldozata lett. Még ugyanebben az évben elhunyt Kapisztrán János, az itáliai ferences barát is.

A pápa, III. Calixtus még a csata előtt rendelte el, hogy déli harangszó szólítsa imára a híveket Magyarországért szerte a keresztény világban. A pápai bulla kihirdetésének idejére azonban már a győzelem híre is megérkezett az európai városokba.

Emlékezzünk dicső eleinkre tisztelettel!

2014. július 4., péntek

Mostanság illene emlékezni rá! - A POZSONYI DIADAL

Hogy a Kárpát-medencébe visszatérő és azt ősi jogon birtokba vevő magyarokat más népek folyamatosan el akarták pusztítani, arra számtalan történelmi példát hozhatnék fel. Ezek egyikét azonban olyan sikerrel verte vissza Árpád nagyfejedelem, hogy utána száz évig nem merték háborgatni Magyarhont! A szívében is magyar ember e napokban a pozsonyi csatára emlékezik!

A pozsonyi csata 907. július 4. és 7. közé tehetően zajlott, a mai Pozsony alatt. A kora középkor egyik legjelentősebb ütközetéről van szó, ugyanis a korhoz mérten hatalmas hadseregek csaptak össze. A 2. honfoglalás,- de helyénvalóbb  Árpádi Hazatérésnek nevezni e sorsdöntő csatával fejeződött be.


Tehát 907 július havának elején egyesült európai haderő gyűlt össze a bécsi medencében (Bécs akkor még nem létezett).

A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg és az akkori német római császár rendelete szerint azzal a céllal, hogy idézem: "... decretum... Ugros eliminandos esse..." azaz " elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak".

Ezt a "nemes" célt extra adag erő koncentrálásával akarták megvalósítani mai szóval élve, "biztosra mentek". Az akkori Európa viszonyai között szinte elképzelhetetlen 100.000 fő körüli létszámban gyűlt össze a csapásmérõ erő. (Még a jóval későbbi keresztes hadjáratok idejére sem tudtak ilyen létszámú hadsereget megszervezni!)

907 júniusában tehát megindult a támadás, amely három oszlopban nyomult előre a Duna vonalán. A déli parton a "gyengébb", kb. 40 ezres szárny; a Dunán hajókon egy kb. 10-12 ezres inváziós csoport+hadtáp míg az északi parton egy jó 45 ezres fõerõ, vagyis az elit.

A pozsonyi sík (Pozsony felől nézve)

Árpád, a magyari törzsszövetség fejedelme az egész Európára kiterjedő felderítő hálózata miatt jó előre tudott a készülő pusztító háborúról. A törzsszövetség egyesült főerejét - 40.000 lovas - négy részre osztotta. Az egyenként 10ezer fős lovas egység neve tűmén azaz újmagyarul: tömény, régi sztyeppei hadszervezési szokás. Az elsőt Õ maga vezette,a többit pedig fiaira bízta: Tarhos(43), Üllő(41), Jutas(35). Emellett természetesen az egész hadműveletet irányította.

Az ellenség átkelésének és ezzel egyesülésének megakadályozására elsőként az inváziós flotta sorsa pecsételődött meg: gyújtólövedékekkel tűzijáték és viziparádé keretében szenvedett technikában 100%-os, élõerõben kb. 95%os veszteséget a hajóhad.

Másnap az elsáncolt déli szárny kapott koncentrált többirányú lovasrohamokat amelyek hatására maradéktalanul elpusztult /40.000 ember/ A csata utáni éjjel Árpád elrendelte az átkelést teljes csendben. Tehát átkelés a Dunán kb. 35.000 lovassal az ellenséges sereg orra előtt', éjszaka, tökéletes csöndben!! (A fantáziátokra bízom ez mit jelenthetett mind egyéni mind közösségi teljesítményben két napnyi öldöklő csata után!...)

Az átkelés annyira jól sikerült, hogy hajnalban az ellenség a felkelő napból záporozó több tízezres nyílfelhőre ébredt, majd túlereje ellenére ismét két nap öldöklő ütközet után, szó szerint halomra pusztult a Pozsony körüli síkságon. A néhány ezer fős túlélő csoport menekülés közben próbált rendeződni, de a magyar könnyűlovasság üldözésben is hatékony: Ennsburg váráig meglepően kevesen jutottak el. A vár alatti síkon felvonuló magyar haderõre rátört a királyi őrség és tartalék de a színlelt visszavonulással magyar részről a német üldözők csapdába futottak mert a környezõ erdőkből kitörő magyar lovasság a megforduló fõerõkkel õket is legázolta. A német király olyan gyorsan menekült, hogy minden értékét /még a trónszékét is!/ hátrahagyta, seregvezéreibõl pedig a flottavezetőn kívül mindenki meghalt (grófok, püspökök tucatjai).

A csata következménye, hogy a magyar határ az Enns folyó lett (Ober Enns - innen a meséink Óperenciás tengere) valamint hogy idegen sereg 130 évig nem mert Magyarország felé fordulni. (Szent István királyunk idején először, de akkor ugyanígy jártak csak a Vértes hegységben.)

Árpád fejedelem két (más feljegyzések szerin mind három) fiát vesztette és Õ maga is halálos sebet kapott, majd pár hét múlva meghalt - a hazáért.

Eltemették tisztességgel titkos sírba õse, Atilla közelébe - a mai Nagykevély hegy rejtett völgyébe - nyugodjék örök békében!

A 907 -es pozsonyi csata hivatalos tananyag a világrabló (valamint átlagpolgárait tekintve: síkhülye) Amerikai Egyesült Államok összhaderõnemi katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point -on. Tehát minden amerikai hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik belõle.

Magyarországon nem tanítják… Legfeljebb az általános suliban kottyintanak valamit népmesei szinten... Hát, magyarok... EZ (is) gyalázat!
Magyarhon egyik ékköve: Pozsony, a Pozsonyi Vár - ma a senkiházi tótok fővárosa
(De lesz ez még máshogy!)