2014. július 22., kedd

A nándorfehérvári diadal


Ma van kerek 558 éve, hogy a Hunyadi János, Kapisztrán János és Szilágyi Mihály vezette keresztény sereg 1456. július 22-én világra szóló győzelmet aratott a délvidéki, ma rác kézen lévő és Belgrádnak csúfolt Nándorfehérvár, az „Ország Kapuja” alatt (gyengébbek kedvéért: Magyarország). A diadalnak óriási szerepe volt abban, hogy a török hetven évig nem vezetett nagyobb hadjáratot Magyarhon ellen.

A vár védelmének legendás alakja, az idős katona, Dugonics Titusz, hogy megakadályozza a török lófarkas jelvény kitűzését, magával rántotta a mélybe a vár fokára kapaszkodó török katonát.

Hunyadi János – néhány héttel a győzelem után – a táborban kitört pestisjárvány áldozata lett. Még ugyanebben az évben elhunyt Kapisztrán János, az itáliai ferences barát is.

A pápa, III. Calixtus még a csata előtt rendelte el, hogy déli harangszó szólítsa imára a híveket Magyarországért szerte a keresztény világban. A pápai bulla kihirdetésének idejére azonban már a győzelem híre is megérkezett az európai városokba.

Emlékezzünk dicső eleinkre tisztelettel!

2014. július 4., péntek

Mostanság illene emlékezni rá! - A POZSONYI DIADAL

Hogy a Kárpát-medencébe visszatérő és azt ősi jogon birtokba vevő magyarokat más népek folyamatosan el akarták pusztítani, arra számtalan történelmi példát hozhatnék fel. Ezek egyikét azonban olyan sikerrel verte vissza Árpád nagyfejedelem, hogy utána száz évig nem merték háborgatni Magyarhont! A szívében is magyar ember e napokban a pozsonyi csatára emlékezik!

A pozsonyi csata 907. július 4. és 7. közé tehetően zajlott, a mai Pozsony alatt. A kora középkor egyik legjelentősebb ütközetéről van szó, ugyanis a korhoz mérten hatalmas hadseregek csaptak össze. A 2. honfoglalás,- de helyénvalóbb  Árpádi Hazatérésnek nevezni e sorsdöntő csatával fejeződött be.


Tehát 907 július havának elején egyesült európai haderő gyűlt össze a bécsi medencében (Bécs akkor még nem létezett).

A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg és az akkori német római császár rendelete szerint azzal a céllal, hogy idézem: "... decretum... Ugros eliminandos esse..." azaz " elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak".

Ezt a "nemes" célt extra adag erő koncentrálásával akarták megvalósítani mai szóval élve, "biztosra mentek". Az akkori Európa viszonyai között szinte elképzelhetetlen 100.000 fő körüli létszámban gyűlt össze a csapásmérõ erő. (Még a jóval későbbi keresztes hadjáratok idejére sem tudtak ilyen létszámú hadsereget megszervezni!)

907 júniusában tehát megindult a támadás, amely három oszlopban nyomult előre a Duna vonalán. A déli parton a "gyengébb", kb. 40 ezres szárny; a Dunán hajókon egy kb. 10-12 ezres inváziós csoport+hadtáp míg az északi parton egy jó 45 ezres fõerõ, vagyis az elit.

A pozsonyi sík (Pozsony felől nézve)

Árpád, a magyari törzsszövetség fejedelme az egész Európára kiterjedő felderítő hálózata miatt jó előre tudott a készülő pusztító háborúról. A törzsszövetség egyesült főerejét - 40.000 lovas - négy részre osztotta. Az egyenként 10ezer fős lovas egység neve tűmén azaz újmagyarul: tömény, régi sztyeppei hadszervezési szokás. Az elsőt Õ maga vezette,a többit pedig fiaira bízta: Tarhos(43), Üllő(41), Jutas(35). Emellett természetesen az egész hadműveletet irányította.

Az ellenség átkelésének és ezzel egyesülésének megakadályozására elsőként az inváziós flotta sorsa pecsételődött meg: gyújtólövedékekkel tűzijáték és viziparádé keretében szenvedett technikában 100%-os, élõerõben kb. 95%os veszteséget a hajóhad.

Másnap az elsáncolt déli szárny kapott koncentrált többirányú lovasrohamokat amelyek hatására maradéktalanul elpusztult /40.000 ember/ A csata utáni éjjel Árpád elrendelte az átkelést teljes csendben. Tehát átkelés a Dunán kb. 35.000 lovassal az ellenséges sereg orra előtt', éjszaka, tökéletes csöndben!! (A fantáziátokra bízom ez mit jelenthetett mind egyéni mind közösségi teljesítményben két napnyi öldöklő csata után!...)

Az átkelés annyira jól sikerült, hogy hajnalban az ellenség a felkelő napból záporozó több tízezres nyílfelhőre ébredt, majd túlereje ellenére ismét két nap öldöklő ütközet után, szó szerint halomra pusztult a Pozsony körüli síkságon. A néhány ezer fős túlélő csoport menekülés közben próbált rendeződni, de a magyar könnyűlovasság üldözésben is hatékony: Ennsburg váráig meglepően kevesen jutottak el. A vár alatti síkon felvonuló magyar haderõre rátört a királyi őrség és tartalék de a színlelt visszavonulással magyar részről a német üldözők csapdába futottak mert a környezõ erdőkből kitörő magyar lovasság a megforduló fõerõkkel õket is legázolta. A német király olyan gyorsan menekült, hogy minden értékét /még a trónszékét is!/ hátrahagyta, seregvezéreibõl pedig a flottavezetőn kívül mindenki meghalt (grófok, püspökök tucatjai).

A csata következménye, hogy a magyar határ az Enns folyó lett (Ober Enns - innen a meséink Óperenciás tengere) valamint hogy idegen sereg 130 évig nem mert Magyarország felé fordulni. (Szent István királyunk idején először, de akkor ugyanígy jártak csak a Vértes hegységben.)

Árpád fejedelem két (más feljegyzések szerin mind három) fiát vesztette és Õ maga is halálos sebet kapott, majd pár hét múlva meghalt - a hazáért.

Eltemették tisztességgel titkos sírba õse, Atilla közelébe - a mai Nagykevély hegy rejtett völgyébe - nyugodjék örök békében!

A 907 -es pozsonyi csata hivatalos tananyag a világrabló (valamint átlagpolgárait tekintve: síkhülye) Amerikai Egyesült Államok összhaderõnemi katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point -on. Tehát minden amerikai hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik belõle.

Magyarországon nem tanítják… Legfeljebb az általános suliban kottyintanak valamit népmesei szinten... Hát, magyarok... EZ (is) gyalázat!
Magyarhon egyik ékköve: Pozsony, a Pozsonyi Vár - ma a senkiházi tótok fővárosa
(De lesz ez még máshogy!)

2014. június 4., szerda

Trianon 94

Június 4-én, vagyis ma van az évfordulója Európa Szégyenének, a gyalázatos trianoni rablásnak, mikoris az I. Világháború után a győztes ANTANT hatalmak úgy határoztak, felosztják Szép Magyarhon nagyobb részét különböző sehonnai és senkiházi rablónépek-nemzetségek (rácok, tótok, oláhok, stb.) között!
A Párizs melletti un. Nagy Trianon-kastély, ahol a gyalázatos szerződést aláírták.

Ha már gyalázatot emlegettem fentebb, hát gyalázat volt ez saját magunkra nézve is! Gyalázat a rendszerváltás óta regnáló kormányokra nézve (mindegy, hogy az urizáló Antall-rezsim, a vörös-kapitalista, EU-libsi Horn-Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kúrmányt, de akár a korábbi, ill. most ismét regnáló Likud-Orbán Viktor vezette áljobboldali FIDESZ érát nézzük), szégyen azon agymosott magyarokra nézve is, akik kikeredett szemmel kérdezik: "Miért? Mi van június 4-én?", és azokra is, akik lemondóan legyintenek, hogy: "Ugyan, mit számít már?"

Egész egyszerűen szégyenletes és gyalázatos, hogy olyan fokon próbálták kiíratni belőlünk (belőlünk = az agymosásnak ellenálló, még lelkükben is MAGYAR emberek) azt, hogy szétrabolták az országunkat, mitöbb: ahhoz már nekünk semmi közünk, felejtsük el! - hogy 20 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ha nem is nemzeti gyásznappá, de legalább emléknappá és a Nemzeti Összetartozás napjává legyen nyilvánítva a Magyarhonra tragikus következményekkel járó, 1920 június 4-én aláírt békediktátum évfordulója!

Hozzáteszem, én nem tartom a Nemzeti Összetartozás napját egyenrangúnak egy nemzeti gyásznappal! Miért? Lássuk csak, mit is mond a törvény ezzel kapcsolatban?

"A nemzeti gyász a társadalom jelentős részét érintő megrendülés, a kormány 237/2001. számú december 10-én hozott rendeletének értelmében. A nemzeti gyásznap nem munkaszüneti nap, a szórakozó helyeken a zene- és egyéb szolgáltatások korlátozhatóak, az iskolákban méltó megemlékezést kell tartani, a középületeken a nemzeti lobogó mellé fekete zászlót kell kitűzni."

Jelenlegi gyásznapjaink:

# 1989. június 16. - A nemzeti gyász és a megemlékezés napján Nagy Imrére és mártírtársaira, valamint az 1956-ot követő megtorlás áldozataira emlékezett az ország.

# 1993. december 18. - Antall József miniszterelnök temetésének napját országos gyásznappá nyilvánította az Országgyűlés. (317 szavazattal 1 ellenében

# 1999. január 31. - Orbán Viktor miniszterelnök határozatában nemzeti gyásznappá nyilvánította a 18 halálos áldozatot követelő deutschlandsbergi busztragédia napját.

# 2002. május 17. - A móri bankrablás áldozatainak emlékére a kormány nemzeti gyásznappá nyilvánította ezt a napot.

# 2002. október 6. - Magyarországon első alkalommal emlékeztek meg nemzeti gyásznapon az aradi vértanúkról.

# 2005. április 8. - A kormány gyásznappá nyilvánította II. János Pál pápa temetésének napját.

Tehát, még a sok szempontból támadható Antall József halála is lehet a nemzet hivatalos gyásznapja, de a trianoni országrablás nem, csak emléknap! Pedig, lehet-e gyászosabb, sötétebb nap, mint június 4.? Az az 1920. június 4-i nap, mikor a magyar nép elveszítette anyaföldjének ölelését, és ezzel elválasztották több mint 3 millió testvérétől is?... Trianon a legsötétebb szimbólum a magyar történelemben! Szimbóluma az igazságtalanságnak, mellyel az I. világháborús győztes hatalmak sújtották az országunkat. Elítéltek egy népet, elítéltek minket anélkül, hogy figyelembe vették volna világháborús szerepvállalásunk okait! Számbavették-e kötelezettségünket a Habsburgok felé (és miatt!), amely következményeként az Osztrák-Magyar Monarchia oldalán kellett teljesítenünk? Nem! Csak ítélkeztek vakon, kegyetlenül és igazságtalanul!... EZ a dátum lett hát - Muhi és Mohács mellett - történelmünk legsötétebb napja!


És most tekintsünk vissza, mi is történt, mi vezetett kerek 93 esztendővel ezelőtt, ott, a Párizs melletti (Versailles-hez tartozó) Nagy-Trianon kastélyban lezajlott vérlázító eseményig! (Kell ez, mert bár szégyen, de sokaknak csak halovány, történelem órai emlékfoszlány, vagy az se!)
Szép Magyarhon évszázadokon keresztül volt Európa Bástyája, megfékezve előbb a tatár hordákat, később az oszmán Török Birodalom terjeszkedését, amelynek győzelme az egész európai kultúra végét jelenthette volna!... A magyarság akkor sem hátrált meg, mikor az ország három darabra szakadt és emberéletek ezreivel fizetett a pusztító háborúskodásért. A magyar nép végül ismét egy országba egyesült 150 év után, mikoris európai összefogással (!) legyőzte a törököket, igaz, Habsburgok "áldásos segítségének” következménye újfent, osztrák rabigát eredményezett. Magyarországnak, Európa Bástyájának a köszönet az elnyomás lett. Az új elnyomás azonban új ellenszegülést szült. Kétszer kelt fel a féreg német ellen a magyar! Kétszer mutattuk meg a Habsburgoknak, a Rákóczi-szabadságharc, illetve az 1848-1849-es szabadságharc alkalmával, hogy sohasem fogjuk elfogadni az alávetettséget! Európa nagyhatalmai azonban mind a kétszer megtagadták a magyar néptől a segítséget, hogy kivívhassa függetlenségét, és bár a harc elveszett így, a hit sosem!

Az Első Világháborúba Magyarország nem mint szuverén ország lépett fel agresszorként, hanem mint a Habsburg császári trón alattvalója. Nem a magyar nép választotta a háborús utat, de nem volt más választása, mint hogy ezen az úton, fegyverben meneteljen előre.

Lehetne vitatkozni azon, hogy pontosan milyen okok vezettek az I. Világháború kirobbanásig, hogy milyen célok és törekvések határozták meg az egyes oldalak háborús erőfeszítéseit, miközben Európa lángba borult. De az vitathatatlan tény, hogy Magyarországot sújtotta a legtragikusabban ennek a háborúnak a lezárása, anélkül, hogy a kirobbantásához bármi érdek fűzte volna.

Az Első Világháború befejeződése után, 1920. június 4-én azoknak az európai nagyhatalmaknak az örökösei mondták ki felettünk a verdiktet, akik szemet hunytak afelett, hogy a magyarság az elmúlt századokban milyen erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy ők (A rohadék franciák és a többi "fejlett, modern és polgárosodott" európai ország) nyugodtan épülhessen-szépülhessen! Nem érdekelte őket, mi, magyarok mekkora véráldozatot adtunk érákon át az ő nyugalmukért! Azt se vették figyelmbe, mennyit véreztünk azért, hogy megszabaduljunk a Habsburgoktól! Hagyták kivérezni a magyar népet tatár ellen, török ellen, forradalmaiban, szabadságharcaiban, mégis az I. világháború lezárásaként cinikusan rótták fel Magyarországnak a németek és a Habsburgok mellet való háborús szereplést, amelyet nem tagadhattunk meg a Habsburg-ház regnálása alatt!

Trianon tehát nem egy békeszerződés helyszíne volt, hanem egy nép igazságtalan meghurcolásának, megbüntetésének, megcsonkításának koncepciós pere, ahol anélkül született ítélet, hogy a magyarság érdemben képviselhette volna védekező álláspontját.

A szerzõdés következtében Magyarország területi elcsatolása az alábbiak szerint történt:

- Romániához: 103. 093 km2 (31, 8%),- 5. 256. 451 fõ (25, 2%)

- Horvátország (Jugoszláviához): 42. 541 km2 (13, 1%), 2. 621. 954 fõ (12, 6%)

- Jugoszláviához: 20. 551 km2 (6, 3%), 1. 510. 897 fõ (7, 2%)

- Csehszlovákiához: 61. 633 km2 (18, 9%), 3. 515. 351 fõ (16, 8%)

- Ausztriához: 4. 026 km2 (1, 2%), 292. 031 fõ (1, 4%)

- Lengyelországhoz: 589 km2 (0, 2%), 24. 880 fõ (0, 1%)

- Olaszországhoz: 21 km2 (0%), 49. 806 fõ (0, 8%)

Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232. 448 km2 (71, 5%), 13. 271. 370 fő (63, 5%)

Elcsatolás után megmaradt terület és lakosság: 92. 963 km2 (28, 6%), 7. 615. 117 fõ (36, 5%)


Az elcsatolásokon túl, további súlyos veszteségeink voltak:

- az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája,
- a szénbányák 80 %-a,
- az erdõk 90 %-a,
- vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények,
- a felbecsülhetetlen értékû mûkincsek,
- Fiume, az egyetlen tengeri kikötõ elvétele,
- az összes tengeri és folyami hajók.


A XX. század történelme a magyarság számára Trianonnal kezdődött, amely meghatározta az elkövetkező évtizedekre az egész nemzet sorsát és a mai napig érezteti hatását. Trianont, Szép Magyarhon megcsonkítását és elbitorlását nem lehet kitörölni a magyar történelemből! Nem felejthetünk, és le sem mondhatunk (!) elcsatolt országrészeinkről! Őrvidék, Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék... mindig magyar föld volt, és az is marad!

Magyarország a Török Birodalom hódítása alatt 150 évre szakadt szét három részre, majd újra egyesült. Trianon gyalázata 93 éve történt. Emlékezni kell Trianonra, mert nem lehet elfelejteni, hogy azt a földet, amit évszázadokon át gondozott a magyarság, amelyre épített, ha kellett, harcolt és a vérével áztatta, igazságtalanul, egy tollvonással szakították el tőle. Nem lehet elfelejteni, hogy a magyarság egy része a trianoni határokon kívül rekedt, kitéve megaláztatásnak és politikai, kulturális elnyomásnak azon a földön, amely egykoron az övé volt.

Az állampolgárság immár minden magyart megillet, de nem állhatunk meg itt! Kötelességünk hogy emlékezzünk, de ugyanakkor tüntessünk a trianoni határok valósága ellen, hogy harcoljunk a teljes(!) területi revízióért! És kötelességünk az is, hogy továbbadjuk az eljövendő generációinknak ezt a hagyományt, ezt a feladatot, addig a pillanatig, amíg egy nap újra nem egyesülhet a magyarság a Kárpát-Hazában!


Kérek minden igaz magyar embert, hogy emlékezzen 1920. június 4-re, a dátumra, amikor igazságtalanul szétszakították Magyarországot! Aki teheti, jelenjen meg a sok közül valamelyik megemlékezésen, tüntetésen, koncerten vagy tiltakozáson! Legyen ez a szomorú emlékű nap a vezérlőcsillagunk, hogy újfent kivívjuk, hogy Szép Magyarhon újra egy és egész legyen!

Adjon az Isten nekünk szebb jövőt! PAX HUNGARICA!

2014. május 4., vasárnap

Anyák Napja

Anyámnak nem gyújtottam gyertyát. A fényt nem lehet megvilágítani.
(Szabó Magda)

Aki még teheti, ne merje felejteni!

2014. április 21., hétfő

Húsvét másnapja,- HÚSVÉT HÉTFŐ

Locsolkodás Hollókőn

Húsvéthétfő, egyes vidékeken vízbevető hétfő, másként húsvét másnapja már a profán emberi örömnek, elsősorban a fiatalságnak ünnepe.

A világias jellegű öntözés, locsolkodás tulajdonképpen egyfajta termékenységfokozó varázsrítus. Az öntözés tehát kétségtelenül a tavaszi lustratio egyik erotikus, termékenységre utaló változata, amelynek eredete még nem egészen tisztázott. Mindenesetre keresztény hagyományok is szövődnek bele, hiszen hajdan a vízbemerítéssel, leöntéssel történő keresztelés húsvét táján volt. Amikor az egyház már az esztendő bármelyik napján keresztelt, az ősi gyakorlatot a nép tartotta fönn, alkalmazván a maga sajátos szemlélete és igényei szerint.

Az erdélyi Nyárád mentén a múlt század végén minden valamirevaló székely legény kötelességének tartotta, hogy húsvét napjára virradóra kedvesének kapujára vagy más feltűnő helyre szép fenyőágat tűzzön. Ha a falunak nem volt fenyvese, elmentek érte a negyedik, ötödik határba is. Ha pénzért vagy szép szóért nem kaphatták meg, ellopták. Két-három fenyőágat szépen összekötöttek, és papírszalagokkal, tojásokkal díszítették föl. A legjobb táncosoknak vőfély volt a neve, az ő feladatuk volt húsvéthétfőn a hajnalozás. Minden házba, ahol fenyőágat találtak, bementek a legények, és a lányokat derekasan megöntözték. Azt mondogatták, hogy ez azért történt, hogy a ház virágszála el ne hervadjon.

Álljon még itt egy háromszéki beköszöntő, azaz: "locsolóvers", de nem egy amolyan, manapság divatos, bugyuta. Íme:

Feltámadt a Jézus, mondják az írások,
Vízöntő hétfűre buzognak források.
Eljöttem hezzátok ifiú létemre,
Hogy harmatot öntsek egy szép növendékre,
Mert ha meg nem öntöm ezen esztendőben,
Nem virágzik szépet nekünk jövendőben.
Virágozzék szépet, ékes virágokat,
Nyerjen az egekben fényes koronákat.

Locsolkodni induló sóvidéki (Parajd) székely kisfiú

2014. április 20., vasárnap

Christos aneste! Alethos aneste! - Feltámadott!

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!


Szombat elmúltával, a hét első napján pirkadatkor Mária Magdolna és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. És íme, nagy földrengés támadt: Az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Olyan volt a tekintete, mint a villám, a ruhája pedig fehér, mint a hó. Az őrök reszketni kezdtek félelmükben, és szinte halálra váltak. Ekkor megszólalt az angyal, és ezt mondta az asszonyoknak: „Ne féljetek! Tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek Ő nincs itt, mert feltámadt, amint megígérte. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt! És siessetek, mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába. Ott viszontláthatjátok őt! Íme, én megmondtam nektek!” Erre elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre csak Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!” Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.” (Mt 28, 1–10)

2014. április 19., szombat

Nagyszombat

Az ősegyházban a nagyhét három utolsó napján Krisztus halálának emlékezetére eloltották a gyertyákat és csak a föltámadás ünnepére gyújtották meg újra.

Az újtűz nagyszombati kultuszát előmozdította a pogány szakralizmus hagyatéka is. A germánok isteneik tiszteletére tavaszi tüzet gyújtottak, hogy elégessék a tél, sötétség, pusztulás démonait, és így földjeiknek termékenységét biztosítsák. Bonifác, a németek apostola, ezt az ősi szokást a nagyszombati tűzszenteléssel, és annak egyházias értelmezésével helyettesítette. Az egyházi szimbolikában a kialvó, majd újra fellángoló tűz jelképezi Krisztust. Más magyarázat szerint a kovakő, amelyből tüzet csiholnak: Krisztus, a tűz pedig: a Szentlélek, amelynek útját, kiáradását a Megváltó előkészítette.

A liturgikus gyakorlat ma is él: a gyertyát, a feltámadó Krisztus jelképét megszentelt tűz lángjánál gyújtják meg. Ez általában úgy történik, hogy a tavaly szentelt barkára tüzet csiholnak, és ennél gyújtják meg a gyertyákat, illetőleg az örökmécset. A templomi hagyománynak sajátos népi fejleményeként az istensegítsi asszonyok pimpóval, vagyis virágvasárnap szentelt ággal gyújtanak tüzet az elkészítendő húsvéti eledelek alá.

Nagyszombaton a keresztény hitben élő ember lélekben Krisztus sírjánál időzik el. A Megváltó szenvedéséről és haláláról, a Halálról elmélkedik. A templomok oltára ilyenkor minden díszétől megfosztva áll. Nincs szentmise, az Eucharisztiát is csak a haldoklóknak viszik el.

Csend van. A lélek csendje. Ilyenkor értheted meg, hogy kell a hit! És minden a hiten múlik! De ne feledd, ahogy a hitet lehet választani, úgy el is lehet veszíteni! Elveszítheti egy ember, egy angyal... de még maga, az Úrjézus is! ("Éli, éli, lama sabaktani?!")

De ne gondold, hogy a hit azt jelenti, hogy megértjük Isten tervét! Nem... De talán, ha csak egy kicsit megértünk belőle, a mi részünket, akkor ráébredünk, hogy van lelkünk. És talán mindennek a végén, ettől leszünk emberek.

Hitben élő, keresztény embernél ez a nap a csend napja.

2014. április 18., péntek

Nagypéntek

Nagypéntek van, Krisztus Urunk Pilátus általi halálra ítélésének, megostorozásának és kereszthalálának az emléknapja.

Elvitték Jézust az úgynevezett Koponyahegyre (amelyet héberül Golgotának neveznek), hogy megfeszítsék. Megfeszítették őt, és vele együtt két gonosztevőt, az egyiket jobbról, a másikat balról. Jézus pedig így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek!” Elosztották ruháit, és sorsot vetettek rá. Az ítélet okát is felírták: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” Akik arra jártak, csúfolták őt. Hasonlóképpen a főpapok és az írástudók is ezt mondták: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni.”

A megfeszített gonosztevők egyike is szidalmazta őt: „Ugye te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is!” Megszólalt a másik, és ezt mondta: „Nem féled az Istent? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy! És mi jogosan szenvedünk, de ő semmi rosszat nem tett.” Ezt is mondta: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor bemész országodba!” Jézus így válaszolt neki: „Bizony mondom néked: ma velem leszel a Paradicsomban.”

A keresztfa mellett ott állt Jézus anyja és az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Amikor Jézus meglátta őt, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” A tanítványnak pedig ezt mondta: „Íme, a te anyád!” És ettől az órától magához fogadta anyját az a tanítvány. Hat órától kezdve sötétség lett az egész földön kilenc óráig. Kilenc óra tájban felkiáltott Jézus: „Éli, Éli, lámmá sabaktáni!” Ez azt jelenti: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Jézus pedig tudván, hogy minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjúhozom!” Ekkor a körülötte állók közül egy valaki odafutott, szivacsot töltött meg ecettel, nádszálra tűzte, és inni adott neki. Amikor Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Elvégeztetett.” És hangos szóval felkiáltott: „Atyám, kezedbe teszem lelkemet!” És lehajtotta fejét, és kilehelte lelkét.

Ma, Nagypénteken az Anyaszentegyház templomaiban nincs mise, mert ezen a napon maga Jézus, az örök főpap mutatja be az áldozatot. Téves és kerülendő kifejezés a csonka mise. Nagypénteken csak igeliturgia van, áldoztatással. A pap a szertartást piros öltözékben végzi – a piros a vértanúság liturgikus színe. A papság és a segítők teljes csendben vonulnak be a templomba, s az üres oltárszekrény (tabernákulum) előtt arcra borulnak. Ezt követi az igeliturgia: az olvasmány Isten szenvedő szolgájáról szól, majd a szentlecke után János evangéliumából olvassák fel Jézus szenvedéstörténetét, a passiót. Ezután következnek ünnepélyes formában az egyetemes könyörgések. Majd körmenetben behozzák a keresztet, amely előtt tisztelegve minden hívő kifejezheti háláját és imádatát a megfeszített Krisztus iránt. Az igeliturgiát áldoztatás követi, a nagycsütörtöki misén konszekrált kenyérrel. A szertartást egyszerű könyörgés zárja, nincs áldás, nincs elbocsátás.
.

2014. április 17., csütörtök

Nagycsütörtök

Nagycsütörtök (zöldcsütörtök) van, mikoris Krisztust Urunkat elfogták az Olajfák-hegyén. Ezek már az elcsendesülés napjai...


Giotto - Júdás csókja

"...Jézus kiment tanítványaival a Kidron-patakon túlra. Ott volt egy kert. Odament tanítványaival. Ezt a helyet Júdás is ismerte, aki elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott egy csapat katonát, és a főpapoktól és a farizeusoktól pedig szolgákat, és kiment velük, lámpákkal, fáklyákkal és fegyverekkel fölszerelve. Jézus tudta, mi vár rá. Eléjük ment hát, és megszólította őket: "Kit kerestek?" "A názáreti Jézust" - felelték. Jézus megmondta nekik: "Én vagyok." Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Amikor azt mondta: "Én vagyok", meghátráltak, és földre rogytak. Jézus ezért újra megkérdezte: "Kit kerestek?" "A názáreti Jézust" - felelték. Erre Jézus így folytatta: "Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el." Így beteljesedett, amit mondott: "Senkit sem vesztettem el azok közül, akiket nekem adtál.” Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, a főpap szolgájára sújtott, s levágta a jobb fülét. A szolgát Malkusnak hívták. Jézus rászólt Péterre: "Tedd hüvelyedbe kardodat! Ne ürítsem ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?" (János evangéliuma)



Az Olajfák hegye, a Gecsemáne kertben a (képközép) Népek temploma -jobbra, szélen a Szt. Mária Magdolna templom

2014. április 13., vasárnap

Virágvasárnap

Elérkezett hát Virágvasárnap! Virágvasárnap, mely a keresztényeknek a húsvét előtti vasárnapon köszönt be, s a nagyhét kezdete a kereszténység legnagyobb ünnepének körében.


Virágvasárnap ünnepli az Anyaszentegyház Jézus Urunk szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Az előttejáró és utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Mt 21, 8). Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa tájain pedig a barkás körmenet.

Magyariak földjén, széles Kárpát-Hazában rengeteg népszokás, varázs járja ilyenkor. A "varázspálca" az e naphoz köthető tavaszi szokásokban a zöld ág, ami a villőzés, a virágvasárnapi zöldág-hordás, májusfa állítás, pünkösdölés elengedhetetlen kelléke.



Sok helyt, virágvasárnap, litánia után jártak villőzni a lányok. Egyikük színes pántlikákkal ékesített fűzfaágat visz ilyenkor. Házról-házra mennek. Estefelé készítenek egy szalmabábot, felöltöztetik rossz kabátba, régi kalap is akad rá. Ez a ,kicevice' (kice: zsupszalma). Néhányan felkapják, megkerülik a falut, kert megől is, utcán is. Azután kiviszik a határba. A többi lány velük, közben folyton énekelnek. Kint elégetik a bábot, imádkoznak egy Miatyánkot és Üdvözlégyet, majd persze, egy varázséneket is.

Ez ki háza? Jámbor Gál János háza.
Kireleiszom.
Vár' meg kereszt, vár' meg mind ruzsás pallagon.
Kireleiszom.
Hagy fonjam be sárhajam, hagy vegyem rám gyócsingem.
Kireleiszom.
Kicevice villő,
gyüjjön rád a himlő.
Behoztuk a zöld ágat,
Kivisszük a kicevicét.
Kicevice villő,
gyüjjön rád a himlő.
Határainkat a jégeső el ne verje!
Kicevice villő,
gyüjjön rád a himlő!

Palócainknál is való szokás (volt) ez, de náluk a leányok egy szalmabábut menyecskeruhába öltöztettek, és azt vitték énekelve végig a falun. Aztán a bábot levetkőztették, majd vízbe dobták vagy elégették. A szalmabábut kisze, kiszi, kicevice, villő, banya stb. névvel illették, a szokást kiszehajtásnak mondták. A kisze szláv eredetű szó, a jellegzetes böjti ételnek, a savanyúlevesnek, a korpaciberének a neve. A kiszebábu magát a böjtöt szimbolizálta, „kihajtása” pedig a böjt örömteli kiűzését, ami együtt jár a visszatérő húsos napok köszöntésével:

„Haj kisze, kiszéce,
gyöjj be sódar, gömböce!”




A kiszehajtás a farsangtemetés tükörképe, korai húsvét esetén téltemetés is (jó példa erre a tavalyi év, mikor nagyon korán köszöntött ránk Húsvét), hiszen virágvasárnap lehető legkorábbi időpontja, március idusa, még a csillagászati tél idejére esik. A szokás északi szláv és német párhuzama a „halálkihordás”. A halál jelképi szinten, az éves körben mindig a télhez kapcsolódott.

A kiszebábu másik neve, a banya ugyancsak a telet asszociálja. Banya, vagyis öregasszony volt a földistennő téli alakja, aki tavasszal újította meg önmagát, nyerte vissza ifjúságát és szüzességét. Az antik mitológiában az istennők az élet forrásában vett fürdővel újultak meg, meséinkben a hős segítőtársa adja vissza a tündérhősnő télen elvesztett szépségét.

Töltse mindenki szíve, hite, kedve szerint ezt a verőfényes, szép vasárnapot, Virágvasárnapot!:)

2014. március 15., szombat

ÉLJEN MÁRCIUS 15.-e!


Wass Albert üzenete március 15-re

Fiatal véreim, határokon innen és túl, idegen föld elhagyatottságában, az otthoni kényszerűségek sivárságában, rabságban, elnyomatásban, ahol csak vagytok: hozzátok szólok. Súlyos idők nyomása nehezedik lelkemre s mondanivalómat hosszú esztendők gondja s tudása érlelte. Ti vagytok a nemzet jövendője. Veletek él vagy pusztul a magyar. Amit ehhez az egyszerű történelmi tényhez hozzáfűzni kívánok, azt fogadjátok szeretettel, mint ahogy szeretettel csordul a szivemből.

Életrevalók vagytok. Életrevalóbbak, mint mi voltunk a ti korotokban. Okosabbak is vagytok, óvatosabbak és mérsékletesebbek. Megértőbbek egymással és idegenajkú embertársaitokkal szemben. Az élet tanított meg erre. Látókörötök szélesebbre tágult a történelem viharverése folytán. Minden lehetőségtek megvan ahhoz, hogy egy okosabb, emberiebb és talán szebb világot építsetek föl magatok köré, mint amilyen a mienk volt. Adja az Úristen, hogy így legyen. Mindaz azonban azon múlik, hogy megtudjátok-e őrizni és hajlandók vagytok-e vállalni azt a magyar lelki és szellemi örökséget, amit mi vért izzadva átmentettünk valahogy a különböző "izmusok" özönvizén a ti számotokra, hogy ne legyetek lelki koldusok egy özönvíz-utáni új világban. Ez az örökség a tietek egyedül és senki másé nem lehet ezen a földön. Ha ti eldobjátok magatoktól, örökre elvész. És nem csak önmagatokat fosztjátok meg valamitől, ami pótolhatatlan, de nélküle szegényebb lesz az emberiség is.

Nekünk magyaroknak az Úristen különösen gazdag és színes nemzeti örökséget adott. Az egész világon egyedül ez a mienk. Senki nem veheti el tőlünk, mint ahogy mi sem vehetjük át senkitől azt, ami nem illet meg minket. Hiába beszélünk angolul, franciául, spanyolul, németül, attól még nem leszünk sem angolok, sem franciák, sem spanyolok, sem németek. Az ő örökségük nem a mienk s ha majmolni próbálnánk őket, könyökkel betörni közéjük, mindössze a magunk egyéniségét, a magunk örökségét veszíthetjük el, az övéket soha sem vehetjük át. Gyökértelen idegenek leszünk az emberi világban s lelkileg elpusztulunk benne, mint a gyökerét vesztett fa.

Véreim, fiatal magyarok, jól-rosszul, de valahogy átmentettük számotokra azt a nemzeti örökséget, ami Isten rendelése folytán a tietek. Átmentettük azt földrengésen, világégésen, nemzetpusztító, lélekgyilkoló nemzetköziség mesterséges tanainak szennyes özönvizén keresztül. Ha egyebet nem tudtunk értetek tenni, de ezt megtettük s becsülettel őrködünk fölötte, ameddig élünk. De a többi már a ti dolgotok és a ti felelősségetek. Egyet ne feledjetek el: amig magyarok vagytok s az ősi kultur-örökség erkölcsi alapján álltok, addig Isten által kijelölt helyetek és szerepetek van a világban. De ha eldobjátok magatoktól ezt az örökséget, ha magyarságotokból kivetkőztök, akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide-oda sodor a szél, míg végül is elmerültök a semmiben.

Én bízom bennetek. Áldjon meg mindannyiatokat az egy igaz Isten, kőszikla-örökségünk magyar Istene!



Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!


(Pest, 1848. március 13.)

2014. március 8., szombat

"Nőnap"



Kedves Hölgyeim, Magyar Lányok és Asszonyok!

Ezúton szeretnék Boldog-szép Nőnapot kívánni Nektek!:) Isten tartson Mindannyiótokat szépségben, boldogságban!

- mondanám, de mégse teszem, mert bár minden tiszteletem a nőké, akik gyakran erőn felül vállalnak és tartják össze a családot (persze, nem az ultralibsi, karrierhajhász, emancipanci, pumpált szájú, botoxolt nőstényekre gondolok), de ez, az un. "nemzetközi nőnap" egy kommunista zsidó nő, Clara Zetkin (Eissner) "találmánya" és így erősen kötődik a civilizációnknak legnagyobb károkat és emberveszteséget okozó kommunista-szocialista világrendhez és eszmeiséghez, mely mint egy rákos daganat áttételei, még manapság is jelenlevő és hol itt, hol ott üti fel a fejét a világban!... Másrészt pedig úgy vélem, a nők tisztelete evidencia kell hogy legyen, minden, a hagyományos értékrendet követő férfiemberben, ami nem korlátozódik az év egyetlen napjára!
Végezetül hozzátenném, hogy aki mégis kedveskedni akar hölgyének e napon, mondjuk egy csokor hóvirággal, az kertészetben, vagy virágüzletben szerezze be ezt a szerény, de magyar szívnek kedves növénykét, mert a mindent fölélő, elpusztító és letaroló, agresszív és élősködő kisebbségünk (értsd: a mocskos cigányállatok) gyakorlatilag letarolta és kipusztította azt erdeinkből! NE VEGYÉL HÓVIRÁGOT (meg semmit se!) CIGÁNYTÓL!!

2014. január 31., péntek

Jávor Pál

Szeretnék megemlékezni arról, hogy 1902-ben, azaz mához pontosan 113 éve, Aradon megszületett egy kedves, szeretetreméltó ember, Jávor Pál (eredeti nevén: Jermann Pál). Tehetséges színész volt, egyik első, igazi filmsztárunk, ki megannyi régi, kedves filmből köszön vissza ránk... Hippolit a lakáj, Havi 200 fix, Fizessen, nagysád!, Halálos tavasz, Egy csók és más semmi, A beszélő köntös, stb. Népszerűségét kezdetben jó megjelenésének, a filmekben eljátszott erős karakterű figuráinak köszönhette. Később azonban felismerték drámai tehetségét, mély jellemábrázoló képességét is, de ezért meg kellett küzdenie...

Élete...

Jávor Pál, Jermann Pál 53 éves városi pénztáros és Spannenberg Katalin 17 éves cselédlány szerelemgyerekeként született Aradon, a rácvárosi Kis Molnár utca 11. szám alatti házban. Szülei csak az ő születése után házasodtak össze, ezért az anyakönyvbe, édesanyja után, Spannenberger Pál Gusztáv néven jegyezték be.

A háromgyerekessé növő család nehezen élt meg, sokszor költözködtek lakbérgondok miatt, amíg édesanyjuk a Kossuth utcában fűszer- és gyümölcsboltot nyitott. A kis Jermann Palit édesanyja az Állami Főreálba íratta be, de a kisfiú iskola helyett szívesebben járt az Uránia és az Apolló mozikba.

Az első világháború alatt kiszökött a frontra és leveleket kézbesített a katonáknak. Édesanyja kerestette és hónapok múlva a tábori csendőrök szállították haza.

1918-ban az Aradi Hírlap újságíró gyakornoka lett, de kiutasíttatta magát az újdonsült Romániából és Dániában akart letelepedni. A vasúti jegyét azonban Budapesten érvénytelenítették, így ittragadt, és kisvártatva beiratkozott a Színművészeti Akadémiára. De oklevelet már az Országos Színiegyesület színiiskolában szerzett, 1922-ben. Először a Várszínházban állt a nagyérdemű elé...

Jávor Pál harmincas-negyvenes évek magyar amorózója, aki botrányairól, lovagiasságáról és emberszeretetéről volt ismert. Híres "cigányozó", bor mellett, cigányzenére mulatozó és nótázó budapesti úr volt, és még ezzel a szokásával is növelte a személyét övező rajongást.

"Filmjeiben akár grófot, akár mezei gazdát játszott Jávor Pál, a ruhája tökéletes szabású volt, csizmája fényes, autója és bajsza elegáns, ő maga snájdig, a legszebb nőkkel csókolózott, sokat énekelt, és akár búsongva, akár szilajul, mindig példás szakértelemmel cigányozott." – írja róla Lukácsy Sándor (Filmvilág, 1987/10)

1944-ben a németek Sopronkőhidára hurcolták... 1945-ben a Magyar Színházban, 1946-ban a Művész Színházban kapott egy-egy szerepet.

1946-ban Sárossy Süle Mihály társulatával az Egyesült Államokban turnézott, 1950-ben és 1951-ben kisebb filmszerepeket kapott Hollywoodban. Az itthon ünnepelt sztár sokat szerepelt amerikai magyarok előtt nagy sikerrel, rögtönzött, szegényesen díszletezett színpadokon. Az amerikai életszakasza egészében véve azonban sikertelen volt, és honvágyát sem tudta leküzdeni sokáig. 1956-ban még Izraelben vendégszerepelt, de a következő évben hazatért.

Itthon kitörő lelkesedéssel fogadták, elhalmozták szerepekkel (Először a Petőfi Színházban, majd a Jókai Színházban játszott.), de betegsége ekkor már egyre inkább elhatalmasodott rajta. Várkonyi Zoltán Sóbálvány című filmjében a próbafelvételek után Mohai dr. szerepét kénytelen volt átadni az akkor hazatért Páger Antalnak. 1959-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, ami nagy elégtétel volt számára, hiszen a háború után az elvakult kommunista Major Tamás nem fogadta be a színházba. De betegsége miatt szerepet már nem kapott.

1959 augusztusában a János kórház kertjének egy félreeső zugában egy hófehér klinikai asztal mellett Jávor Pálnak utoljára húzták legkedvesebb nótáit a budapesti muzsikus cigányok. Az egykori filmsztár utolsó kívánsága volt, hogy halála előtt még egyszer mulathasson úgy, ahogyan azt éveken át tette a székesfőváros ezüst tükrös kávéházaiban, majd néhány esztendővel később az Egyesült Államok magyarlakta vidékein.

Jávor Pál 1959. augusztus 14-én búcsúzott el ettől a világtól. Temetésére a Farkasréti temetőben tízezrek kísérték. Igaz magyar ember volt. Nyugodjon békében.

(Zárójelben pedig még egyetlen gondolat, mely elsősorban a sok, magát magyarnak tartó, de valójában idegenszívű féregnek és persze, a hazánkban ajvékoló, Jordán-pozitív tetűhintásoknak szól, akik ontják rám, ill. blogomra a mocskolódó, rasszistafasisztanácizó fröcsögésüket: Igenis volt már néhány - és remélhetőleg akad még - olyan, magyar földön élő zsidó származású ember, aki szívében magyarként élt és kivívta a magyarok tiszteletét, sőt megbecsülését! Ők a Nemzet testének részei! De a többi, élősködő, kaftános magyargyűlölő tetűhintásnak nincs helye magyaroknak földjén!)

2014. január 25., szombat

Ma lenne 114 éves Fekete István...


Ma, ezen az idén szürke és cidris téli napon van kerek 114 esztendeje, hogy az Úr 1900. évében, a Somogy megyei Göllén, január 25-én meglátta a napvilágot Vuk, Lutra, Hu, Kele, Bogáncs, Csí (- és még sorolhatnám hosszan), későbbi megálmodója, Fekete István. Egy igazlelkű magyar ember, aki csodálatos tehetségű író és vadásszá lett majdan. Aki rajongva szerette a természetet, és ezt Isten adta tehetséggel láttatni is tudta! Fekete István új műfajt teremtett irodalmunkban, amellyel a civilizáció révén a természettől eltávolodott embert újra természetközelbe tudta hozni. Úgy vélem, sokunk meghatározó élménye volt egy-egy csodálatos regényének olvasása... Életútját, munkásságát talán az alábbi, tőle származó idézettel jellemezhetnénk:" Kerestem az utat, a patakot, a nádast, a cserszagú erdőt...s közben megtaláltam a Hazámat." - Kevés, ennél szebb gondolatot ismerek...

Életrajzát nem illesztem ide, akit érdekel, sok helyen elolvashatja. Én inkább itt és most, gyönyörű-szépséges életrajzi ihletésű könyvét ajánlanám azok figyelmébe, akiket érdekel, ki is volt ez az igaz magyar ember. A könyv címe, a: Ballagó idő.

Fontos még elmondani és kevesen tudják, hogy A Királyi Magyar Egyetemi Nyomda regénypályázatának 1940-ben Fekete István lett a nyertese Zsellérek című, nemzeti sorstragédiánkat bemutató regényével, mely 1946-ban felkerült a Fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek II. számú jegyzék-ére és "természetesen" a fellelhető példányait bezúzták. Íme, három kiragadott részlet a regényből, melyek olvasatán valaki áthallásokat vélne felfedezni jelen korunkkal, az nem véletlen! Ugyanis az évszázados métely még köztünk munkál!

„Megmondom Tamás bácsinak, hogy én szívesen leszek egyforma minden emberrel, aki magyar, de nekem a cigány nem kell, miként azok sem, akik magyarul beszélnek, furcsa, idegen szavakat keverve, de – a lelkem legmélyén tisztán éreztem – nem magyarok”

– Nem tudsz a gabonaárakról semmit, fiam?
– Ez a tőzsde dolga, édesapám. Ott irányítják…
– Tudom, fiam. Irányítják… Itt megveszi a Kaufmann, az eladja a városba a Braunnak, a Braun eladja a pesti Strasszernek, az eladja a malomnak. Sokan irányítják. Csak mi nem, akik a földet túrjuk…"

„–Azt hiszed, ezt a háborút mi vesztettük el 1918-ban? Fenét. Azt hiszed, Trianont Trianonban csinálták? Ne hidd. A kiegyezéstől csinálták a forradalomig. Kivándorló irodákat állítottak fel állami segédlettel, nemzetrontó újságokat pénzeltek verejtékes adókból, megölték a kisipart és a céheket, pedig ezekből kellett volna a kivénhedt, földje vesztett középosztály helyett egy új, gerinces középosztályt kinöveszteni. Ehelyett csináltak egy hazátlan, vallástalan, nemzetközi proletár munkásságot, mely az első alkalommal belemart az országba."

Végül még egy (nekem) fontos idézet tőle:

"Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget.
Csak egy tűzhelyet kívánok.
Hívó lámpafényt, meleget azoknak, akiket szeretek.
Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet, és kevés embert.
De az aztán Ember legyen!"

2014. január 24., péntek

554 éve választották királlyá "Hollós" Corvin Mátyást

Egész pontosan ma van 556 éve, hogy a befagyott Duna jegén királlyá kiáltották ki, és trónra emelték Szép Magyarhon egyik legnagyobb uralkodóját, az ifjú, alig 15 éves Hunyadi Mátyást. Nagy királyunk kormányzása alatt Magyarország megerősödött és kiteljesedett. Teret nyert a reneszánsz, és gyönyörű alkotások születtek a művészetek gyakorlatilag minden ágában. Mátyás művelt, humanista, reneszánsz ember és az akkori világ egyik legnagyobb uralkodója volt. Alakja népünk, a magyar nép emlékezetében hősként őrződött meg, tetteihez legendák fűződnek. Számos mese, monda szól a király igazságosságáról, arról, hogy uralkodása során mindig a szegény emberek pártjára állt. A valóságban a magyar jobbágyok sokkal több adót fizettek, mint bármikor korábban. Az ország népe azonban békében élt, és ellenség, különösen a török nem tudta a határokat átlépni. A későbbi korok szenvedései, háborúi tükrében úgy érezték az emberek: Mátyás uralma aranykor (és valóban az!) volt. Jól jelzi ezt a régi mondás is: „Meghalt Mátyás, oda az igazság!”

Élete röviden összefoglalva

Hunyadi Mátyás, azaz Corvin Mátyás (Matthias Corvinus), vagyis Mátyás királyunk, „az igazságos Mátyás király”, Kolozsvárott, született 1443. február 23-án., és Bécs városában, 1490. április 6-án halt meg. Nagy királyunk I. Mátyás néven uralkodott 1458 és 1490 között. 1469-től cseh (ellen-) király, 1486-tól Ausztria hercege is volt.

Kolozsvár, Mátyás királyunk szülőháza (az országrabló oláhok ocsmány zászlójával "díszítve"...)

Mátyás, Hunyadi János kisebbik fia volt. Hatéves koráig anyja és dajkája nevelte, majd tanítók felügyelete alá került. Hunyadi János nem lovagi műveltséget szánt a fiának (ő a kisebbik fiú volt), így előbb Szánoki Gergely lengyel humanista, majd Vitéz János vezette be e tudás birodalmába. Humanista szellemben Mátyást sokoldalú érdeklődő emberré nevelték, tanították egyház és államjogra, művészetekre és latinra. Vitéz János a váradi könyvtár ritkaságait adta az ifjú Mátyás kezébe, az antik írók műveit. Eredetiben olvasta Nagy Sándor bátorságát, Hannibál ravaszságáról szóló elbeszéléseket (Ez utóbbiból sokat profitált később, hadjáratai során.). Az olvasmányokat Vitéz János válogatta meg: a történelem gyakorlati hasznára igyekezett rábeszélni a fogékony gyermeket. Életének e korszakát főként Vajdahunyadon a családi fészekben töltötte.

Bátyja kivégzése után, a Hunyadi párt zászlójára Mátyás neve került, aki V. László foglyaként, az István nevű toronyban várta szabadulását. A testvérétől támogatott Szilágyi Mihály, támadásai következtében zűrzavar támadt az országban, a nagyobb bárók javainak pusztulását okozták, a király hatalma és népszerűsége egyre csökkent, ezért, hogy helyzetét és maga javát kihasználja, elhagyta az országot. Bécsbe, majd Prágába vonult, túszként magával vitte Hunyadi Mátyást. Bár V. László anarchiát hagyott maga mögött, lecsillapodván a kedélyek, a véres bosszú elmaradt. Mikor az esküvőjére készülő királyt váratlanul a halál elragadta, Mátyás esélyei megnövekedtek.

A király halála után nagybátyja Szilágyi Mihály és a Hunyadi párt fegyveres erejének nyomására az összehívott országnagyok és bárók 1458. január 24-én királlyá választják az ifjú Hunyadi Mátyást,- ám a valós hatalmat öt évig Szilágyi Mihály gyakorolja, akit öt évre kormányzóvá tesznek mellé.

Díszes küldöttség indult 1458 januárjában Csehországba, hogy Budára kísérje a magyarok ifjú királyát. A követséget Vitéz János vezette, de a Hunyadiak számos híve is csatlakozott. Az előre kialkudott váltságdíj lefizetése után a fogoly Mátyás végképp megszabadult a fogságból és Buda fele vette az útját. A díszes csapat, Esztergomnál kelt át a repedező jégen, és 1458. február 15-én megérkezett a fővárosba.


1463-ban Mátyás megköti Frigyessel a bécsújhelyi megállapodást, melynek értelmében a.) 80.000 aranyforint váltságdíj ellenében visszaszerzi Frigyestől a Szentkoronát, amellyel 1464. március 29-én, Székesfehérváron meg is koronáztatja magát. Ezen kívül b.) a török elleni harc közös célként jelenik meg az egyezségben, valamint c.) ha Mátyás fiú utód nélkül halna meg, a magyar trónt Frigyes fia, Miksa örökli majd. Később a Habsburgoknak ez a kitétel szolgáltatta az első jogalapot hatalmi igényükhöz. (A megállapodás ezen része óriási, évszázadokra visszarúgó szarvashiba volt!!...)

Azonban uralkodása kezdetén Mátyás leszámolt mindkét főúri párttal. (Rokonát, Szilágyit, akinek valójában a koronáját köszönhette, be is záratta.) Központosított királyi hatalmat épített ki, amelynek alapját az első magyar állandó zsoldoshadsereg, a Fekete Sereg képezte. A főurakat, azaz a bárókat korlátozó intézkedései vetették meg az „Igazságos Mátyás„ máig élő népi legenda alapját.

Mátyás, apjával ellentétben, nem vezetett nagyobb hadjáratokat a török ellen. Az uralkodó jobban bízott a határ megerősítésében, ezért a Zsigmond által kialakított végvárvonalat újabb erődökkel egészítette ki. Elgondolását igazolta, hogy a törökök támadásait sikerrel védték ki. A legnagyobb győzelmet 1479 őszén, Kenyérmezőnél aratták. A legendás erejéről híres egykori molnár, Kinizsi Pál parancsnoksága alatt a magyar sereg az utolsó pillanatban meg tudta fordítani a csata menetét.

(Itt jegyezném meg, hogy Visegrádon a törökhöz való átpártolása miatt Mátyás tartotta fogva a hírhedt III. Vlad (Ţepeş) havasalföldi fejedelmet, akinek személye később Drakula legendájának alapjává vált,- és jelenleg módfelett büszkék fajtájuk "nagy fiára" az oláhok!...)

Első felesége, Podjebrád Katalin halála után Aragóniai Beatrixot vette feleségül, és III. Frigyes német-római császárral megállapodott, hogy amelyikük gyermektelenül hal meg, annak a másik örökli a trónját.

Uralkodása idején budai, illetve visegrádi udvara az európai reneszánsz egyik központja. Világhírűvé vált könyvtára (Corvinák), amely több mint 5000 kötetből állt, és a kódexek darabonkénti értéke meghaladta az 1000 aranyat.

1490. április 6-án Bécsben, váratlanul halt meg (ti. meggyilkolják méreggel). Az egyre növekvő török fenyegetettségre való tekintettel olyan királyra volt szükség, aki Mátyás nyugati figyelmű politikája után ezt a problémát is orvosolni tudja. Trónkövetelőként lépett fel Mátyás törvénytelen fia, Corvin János, Jagelló Ulászló cseh király, valamint János Albert lengyel királyfi. Az ország bárói ezek köré csoportosultak. Corvin János az újjáalakuló ligákkal alkudozva lemondott a trónról, Mátyás III. Frigyessel kötött megállapodását figyelmen kívül hagyták, végül a pesti országgyűlés 1490. július 15-én II. Ulászlót (1490-1516) választotta királlyá. Mátyás király hatalmának alapját, a Fekete Sereget feloszlatták, rablóbandává fajult maradékát a sereg legendás hadvezére, Kinizsi Pál és Báthory csatában szórták szét. Mátyás halála véget vetett a központosított nemzeti királyságnak. Ezzel (ill. Mátyás királyunk halálával) kezdetét vette Szép Magyarhon hanyatlása...

Emlékezzünk utolsó, szakrális nagy királyunkra, I. (Corvin) Mátyásra, azaz Mátyás királyra tisztelettel!

Nagy királyunk szobra Kolozsvárott, háttérben az "elmaradhatatlan" ocsmány oláh zászlókkal

Szeretnék még annyit hozzátenni, hogy ha van időtök, látogassatok el erre a honlapra: Visegrádmúzeum ! Hátha kedvet kaptok egy visegrádi kirándulásra is!:)

2014. január 12., vasárnap

A jéghideg pokol fogságában


1943. január. 12. Ezen a napon indított támadást a 2. Magyar Hadsereg, melynek létszáma 200 ezer fő. Az időjárás kegyetlen: -40 fokos hideg, így nemcsak a vörös hadsereg, hanem a tél is a magyar hősök ellen van. A fegyverek korszerűtlenek, a ruházat alig melegít valamit, a puskák befagytak, élelem és ivóvíz szinte semmi, csak azt lehet enni amit találnak. Nyers krumpli, csalán gyökere, lóhús, ez van. A bakancsok átáztak, de nincs megállás. Előre csak előre! Szovjet harckocsik hangjától és tüzelésétől hangos a Don. Robbannak a gránátok, aknák, puskaropogásoktól zeng az egész havas táj. A havat vér borítja. Nem orosz, hanem magyar. A magyar vére, ami évszázadokon át egyfolytában folyt a Hazáért, Európáért, Családért. Kíméletlen a harc, itt az a szabály, hogy nincs szabály. A túlélésért kell küzdeni. Ha valaki annyira megsérült, hogy nem lehet rajta segíteni, azt hátrahagyják, fájó szívvel. Mert ha szomorú is, inkább 1, mintsem 150-en... A katonaorvosok szintén nehéz helyzetben vannak: a sérülteket kezelni kell, és akinek nincs súlyos sérülése, azt máris visszaviszik a frontra. Sok sebesült utoljára szeretne feleségétől, családjától, gyermekeiktől elbúcsúzni. Sokaknak e pillanat nem fog eljönni, mert várja őket az örökkévalóság.

1943. január. 17. A 2. Magyar Hadsereg teljesen megsemmisül. Aki túlélte a harcot, egy másik ellenséggel kell szembenéznie: a téllel. Messze van a haza. Rengetegen odavesznek visszatéréskor, mert elviszi őket a hideg, az éhség, szomjúság, és a súlyos betegségek. Vannak olyanok kik szovjet hadifogolytáborokba kerülnek. Szenvedések sokaságát kell elviselniük, már ha el lehet. A szovjet katonák sok foglyot lelőnek, ki tudja miért: barbárságért, bosszúért, vagy csak azért hogy a betegség ne terjedjen annyira, hogy akiknek még van esélyük a túlélésre, azoknak ne kelljen meghalniuk. Voltak olyanok kik megszöktek és úgy tértek haza, Magyarországra. Aki hazatért, az vagy tovább harcolt de már itthon, vagy az összeszedett betegségben elhunyt. 125 ezren vesztek oda a jéghideg pokolban, és több tízezren kerültek fogságba és tűntek el, kiket ma sem találtak meg. Akik hazatértek és ma is élnek, tudják, ha eljön újra az a dátum, újra felelevenedik a múlt: maguk előtt látják halott bajtársaikat, a frontot, és a vérrel borított havas tájat. Mert soha sem felejtenek, hiszen magyarok, magyar hősök, kik sohase feledik el a szenvedést, a pokolt, a vörös rém kíméletlen csapását, az elképesztő hideget, a fegyverek zaját, sebesült bajtársaik haldokló hangjait.

Napjainkban sajnos sokan nem tudják mit is jelent ez a szó: Don-kanyar. A televíziócsatornák nem számolnak be róla, a rádióadások szintén nem, újságok sem, internetes oldalakon ellenben lehet látni. De csak az olyan helyeken ahol nem veszett el a nemzeti öntudat, ahol lemerik az igazságot írni és azt nem félnek kimondani. Szerencsére sok zenekar írt dalt e tragikus eseményről (Kárpátia, Vádló Bitófák stb), ez tán némi vigaszt jelent. Gyújtsunk egy gyertyát a hősi halált halt katonák emlékére, kik lehettek vagy apáink, vagy nagyapáink, vagy valamely családtagunk, rokonunk. Mert legalább ennyit megérdemelnek!

Tisztelet a hősöknek!


.

2014. január 8., szerda

Ma 106 éve született író-költőfejedelmünk, Wass Albert


Wass Albert 106. születésnapját ünnepeljük ma, január 8-án.

Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert író-költőfejedelmünk Erdélyországban, Mezőség szívében, a Kolozs megyei Válaszúton született 1908. január 8-án, és a floridai (USA) Astor-ban, 1998. február 17-én lépett az öröklét végtelenségébe.

*

Elég szégyenletes módon, az erdélyi magyar irodalomunk e kiemelkedő alakja (csonka) Magyarországon csak halála után lett "felfedezve". Talán leghíresebb könyve a Kard és kasza (1974), amely több generációs családi életrajz formájában áttekinti a történelmünket 1050-től egészen a mai korig.

1944-től Németországba volt kénytelen távozni, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt.

Az oláh féreg, Nicolae Ceauşescu uralmának éveiben Romániában könyveit betiltották. Műveit Magyarországon is csak a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban itt szinte ismeretlen volt. Népszerűsége azóta - az erdélyi olvasók mellett - folyamatosan növekszik a magyarországi olvasóközönség körében is. 2005-ben A Nagy Könyv című magyarországi felmérésben az egyik legkedveltebb magyar írónak bizonyult: A funtineli boszorkány című művét az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, az 50 legnépszerűbb magyar regény között pedig további két műve is szerepel: az Adjátok vissza a hegyeimet! és a Kard és kasza.

Fontos itt elmondani, hogy Wass Albert gróf számára az irodalmi sikert az 1934-ben megjelent A farkasverem című regénye hozta meg, aminek köszönhetően Baumgarten-díjban részesült és több irodalmi társaság is tagjává fogadta. Molter Károly az 1941-ben megjelent Erdélyi elbeszélők című antológiában így méltatta:

"Természetérzéke, tájmegidéző képessége csodálatos. Művei szélesen hömpölygő, robbanó erejű, nagyvonalú alkotások. A fiatal erdélyi prózaírók közül kiválik egyéni hangjával, látásmódjával; izgalmas történetei úgy áradnak belénk, mint egy forró vérhullám."

**

Írófejedelmünk, hat gyermek apja, akik közül egy korán meghalt. Fiai közül Wass Huba jelentős karriert futott be az amerikai hadseregben. Dandártábornoki rangot ért el, és részt vett egyebek között az 1991-es Sivatagi vihar hadművelet harcászati terveinek kidolgozásában.

Wass Albert tanulmányait Debrecenben, a németországi Hohenheimban és Párizsban végezte. Erdélybe apja betegsége miatt 1932-ben tért vissza, egy ideig azonban nem tudott még a családi ügyekkel foglalkozni, mert a román hadseregben a kötelező sorkatonai szolgálati idejét töltötte. Nagyapja halála után, 1936-ban átvette az egyházi tisztségét, így az erdélyi magyar református egyház kerületének főgondnoka lett.

A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) alapján Erdély északi része visszakerült Magyarországhoz. A következő év elején Wass Albertet a magyar Mezőgazdasági Minisztérium erdészfelügyelőnek nevezte ki Dés településre. Két hónappal később pedig a kolozsvári Ellenzék című lap irodalmi szerkesztője lett.

Mint tartalékos tiszthelyettes 1942 májusától három hónapos katonai kiképzésen vett részt, melynek végeztével a Magyar Királyi Lovasság zászlósi rangját kapta meg. A következő év márciusában a lap főszerkesztőjét behívták a hadseregbe, Wass megbízott helyettes lett. Wass Albert saját életrajzában meséli el, hogy alig három hónap után „két német a Gestapótól behatolt a szerkesztőségbe, felmutatva a parancsot, hogy a német hadsereg megbízásából »felügyelniük« kell a lapot, egyszerűen kisétáltam az irodámból, és felmentem a hegyekbe. Két hét múlva édesapám régi barátja, Veress Lajos tábornok üzent, hogy a németek »keresnek« engem. Hogy elkerülje a kellemetlenségeket, Veress tábornok, aki az Erdélyben állomásozó magyar hadsereg parancsnoka volt, egyenruhát adott nekem, s mint alhadnagyot Ukrajnába küldött a 9. Magyar Királyi Lovassággal, ahonnan csak karácsonykor tértem vissza." Ezt a feladatot olyan jól látta el, hogy kétszer is megkapta a vaskeresztet.

Wass különböző beosztásokat látott el a hadseregben, majd 1944 áprilisától Veress Lajos tábornok szárnysegédje lett. A háború vége felé közeledvén a szovjet csapatok (majd később a románok is) egyre beljebb nyomultak. 1944 decemberében mutatták volna be egy drámáját a Nemzeti Színházban, de a bemutató a szovjet megszállás miatt elmaradt.

A II. világháború utolsó szakaszát katonatisztként élte át. Nem várta meg Észak-Erdély újbóli román elfoglalását, 1945 húsvétján lépte át a nyugati határt, az emigrációt választotta. Először Sopronba utazott, majd 1952-ig Németországban élt, majd onnan 1951. szeptember 21-én az Egyesült Államokba utazott, ahol nyugdíjaztatásáig, a floridai egyetemen a nyelvi laborban dolgozott, mint technikai segédszemélyzet (ő kezelte a magnószalagokat).

A román Néptörvényszék 1946 tavaszán Wass Albertet távollétében halálra ítélte háborús bűnökért és gyilkosságért. Azzal vádolták, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatoknak parancsba adta egy ortodox pap családjának és néhány románnak, a helyi zsidó kereskedőnek és családjának, valamint az ortodox román pópának és annak magyar szolgálójának a kivégzését.

A román hatóságok többször is kérték kiadatását, 1979-ben az USA Igazságügyi Minisztériuma többszöri átvizsgálás után, nem kellő megalapozottságára hivatkozva elutasította a kérelmet. Ez történt akkor is, amikor a Wiesenthal alapítvány tett feljelentést ellene, mivel azok között az emberek között, akiknek kivégzésére állítólag parancsot adott, két zsidó is volt. Az USA az ügy átvizsgálása után ejtette a vádakat.

Nagy írónk, saját vadászpuskájával végzett magával... szájába vette a puska csövét, s elsütötte a fegyvert. Ez a floridai Astorban történt 1998-ban. Az öngyilkosságba nehéz anyagi helyzete kergette. Szélhámosok kiforgatták a vagyonából (ami leginkább temérdek könyvének szerzői joga volt). Kívánsága teljesült azzal, hogy hamvainak egy része Erdélyben, a marosvécsi (az egykori Kemény-) kastély kertjében, Kemény János mellett nyugszanak. A hamvak egy másik része Floridában maradt, és – fiának elmondása szerint - az erdélyi Istenszéke ormán szórták szét a harmadik részt.

***

Wass Albert:
Ébredj magyar!

Nemzetemet dúlta már tatár,
harácsolta török,
uralkodott fölötte osztrák,
lopta oláh, rabolta cseh.

Minden szomszédja irigyelte mégis,
mert keserű sorsa
istenfélő nemzetté kovácsolta.

Becsület, tisztesség, emberszeretet
példaképe volt egy céda
Európa közepén!

Mivé lett most?
Koldussá vált felszabadult honában,
züllött idegen eszmék napszámosa!

Megtagadva dicső őseit,
idegen rongyokba öltözve
árulja magát minden utcasarkon
dollárért, frankért, márkáért,
amit idegen gazdái odalöknek neki!

Hát magyar földön már nem maradt magyar
ki ráncba szedné
ezt az ősi portán tobzódó
sok-száz idegent?

Ébredj magyar!
Termőfölded másoknak terem!
Gonosz irányba sodor
ez a megveszekedett új történelem!

Gróf Czegei Wass Albert igazszívű magyar ember volt és tisztánlátó, nagyszerű író. Én csak egyetlen citátumát illeszteném most ide, megfontolásul: "Aki nem tud országáért küzdeni, az nem érdemel országot." Szíveljétek meg. És... olvassatok minél többet Wass Alberttől!

.

2014. január 7., kedd

In memoriam Szálasi Ferenc

Rettenetesen bosszant, hogy még magukat jobboldalinak valló emberek is ferdén néznek rám, mikor azt mondom: hungarista vagyok! A második világháború óta eltelt több évtizedes, agymosó szocializmusa, de a gengszterváltás óta eltelt bő húsz év, ajvékoló judeó-liberalizmusa is megtette a magáét! Az emberek túlnyomó többsége - kimondva, vagy kimondatlanul - úgy gondolja, hogy a hungarizmus nem szól másról, mint: " A gonosz nyilasok belelövöldözték a szegény zsidókat a Dunába!" - Hát kérem, ez az emberi tudatlanság Csomolungmája! Ideje lenne már helyretenni a fogalmakat, ideje lenne már úgy visszanézni történelmünkre (és annak szereplőire!) hogy az megfeleljen a történeti valóságnak és igazságnak!

Idén, most február 6-án, Vízkereszt napján lenne 117 éves az utolsó, valóban nagyformátumú politikusunk, egy népéért tenni vágyó, igaz magyar ember, akinek életét, tetteit alávaló módon a mai napig torzan, hamisan tanítják: ő Szálasi Ferenc. Időszerű volna már objektíven megítélni személyét és tetteit! Sajnos azonban, erre csekély esély van, míg kifordult világunkban tombol és pusztít a fékevesztett liberalizmus és a cionizmus! Ennek ellenére én hiszem, hogy az elhazudott, eltakart igazság egyszer úgyis napvilágra kerül, így Szálasi Ferenc is elfoglalja majd megérdemelt helyét a Magyar Nemzet nagyjainak sorában!

Az elfogulatlan tisztesség mindenkitől azt kívánja, ismerje meg (legalább a kivonatolt!) igazságot, mielőtt ítéletet alkot bárkiről, vagy bármiről!

Szálasi Ferenc élete

Szálasi (1935-ös önkéntes névváltoztatása előtt: Szálasy) Ferenc Kassán, 1897. január 6-án született. Apai ági felmenői még Apafi Mihály idejében települtek le a Kis-Küküllő vármegyei Ebesfalván (ma Erzsébetváros). Az 1848–49-es szabadságharcban küzdő nagyapja Világosnál esett orosz hadifogságba, innen került a szabadságharcot követő büntető intézkedések során Ausztriába, ahol is katonai szolgálatot kellett teljesítenie. E közben ismerkedett meg egy bécsi nővel, akit azután feleségül vett. Házasságból született Szálasi édesapja, aki a nagyapa viszonylag korai halála után a katonai árvaiskolába került. Egy rendelkezés nyomán, amelynek értelmében mindenki, akinek apja 1849 után került Ausztriába, Magyarországra kényszerült települni, Szálasi édesapja katonai iskolai tanulmányait így Pozsonyban folytatta. E tanulmányok befejezését követően Szálasi apja katonai tisztviselőként dolgozott.Mind a négy fia követte példáját: Béla, Károly és Ferenc tényleges tiszt, Rezső pedig tüzérszertári tisztviselő lett.

Szálasi - ma úgy mondanánk - sokgyermekes családban nőtt fel. Az első gyermek lány volt, a többi fiú. Ferenc volt a legidősebb közülük. Szálasiék bensőséges családi életet éltek. Édesanyja, Szakmár Erzsébet mélyen vallásos görög katolikus nő volt. A fiatal Szálasi Ferenc, (aki egészen 1944-ig édesanyjával egy háztartásban élt), tőle kapta erőteljes hitét. Mint maga Szálasi mondta: „Az istenhit erejét és meggyőződését az anyatejjel szívtam magamba. Anyám keresztül-kasul itatott engem a hittel.”

Itt kell elmondani, hogy Sulyok Dezső, a Horthy-korszak ismert magyar ellenzéki, de németellenes beállítottságú, az akkori baloldalhoz közelálló politikusa Szálasi lejáratása céljából - Bethlen István ösztönzésére és a tőle kapott hamisított származási iratok alapján - a 30-as évek végén azzal a történettel állt elő, hogy Szálasi Ferenc valójában nem is magyar, hanem örmény származású ember, akit (vagy akinek felmenőjét) eredetileg Szalosjánnak hívták. A lejárató akció csütörtököt mondott: a budapesti törvényszék Lengyel-tanácsa megállapította, hogy Szálasi Ferenc apai nagyapai ágon tiszta magyar származású ember, akit csupán távoli oldalági rokonság fűz az örménységhez, és a Szalosján név a Szálasi-név örményre fordításából származik. (Egyébként az örmény származás egyáltalán nem szégyellnivaló! Ti. az aradi vértanúk közül kettőben is csörgedezett örmény vér: Kiss Ernő h. altábornagyban és Lázár Vilmos honvédezredesben.)

Az igazság annyi, ebből a gyalázatos lejárató kampányból, hogy a míg Szálasi apai nagyanyja német nő volt, addig édesanyjában tót vagy ruszin vér is folyt. Összességében tehát Szálasi korántsem volt "tisztán" magyar származású ember, amint hogy egyébként a magyar emberek tetemes hányada sem az! Valószínű, hogy - erkölcsi emelkedettségén, keresztény hitén túlmenően ez a körülmény is befolyásolta a Nemzetvezetőnek azt a türelmes és a Kárpát-medence vérségi sajátosságaival szemben körültekintő, realisztikus nemzetiségi politikáját, amely az ő hungarizmusára oly jellemző volt.

Visszatérve Szálasi ifjúkorához, fontos megjegyezni, hogy Ferenc fiukat szülei katonai pályára szánták. Így került a hungarizmus majdani megalapítója a kőszegi katonai reáliskolába, amelynek elvégzése után katonai pályára lépett. Részt vett az I. világháborúban. 1915-ben hadnagyként került ki a frontra, ahol 36 hónapot szolgált. Csapattisztként egy rohamozó alakulatot is vezetett.

A Nagy Háború után Magyarországra költözött és az ún. őszirózsás forradalom idején külügyi futárszolgálatot teljesített. A következő évtizedben sokoldalúan képezte magát és ennek során - még mielőtt felvették volna a Hadiakadémiára, amelyet egyébként 1923-1925-ben végez el -, számításokkal igazolja a munkásság termelő tevékenysége és a hadi sikerek közötti egyenes összefüggést. Innen csak egy lépés nézetrendszerének egyik legfőbb eleméhez: sikeres nemzetpolitika nem lehetséges a munkásság gazdasági és társadalmi súlyának megértése, kívánatos szerepének elismerése nélkül.

1925-ben a vezérkarhoz kerül, 1926-1929-ben a Vezérkari Főnökségnek Tábornoki és Vezérkari Továbbképzés, ill. Vezérkari Személyi Ügyek osztályán szolgált. A 20-as évek végén, a 30-as évek elején hazai és külföldi tanulmányutakon vett részt. Ebben az időben különböző politikai, katonapolitikai dolgozatokat írt. Nézeteivel, írásaival a vezérkar egyik középponti alakjává, a tiszti viták afféle politikai fenegyerekévé nőtte ki magát. Írásait Gömbös Gyula is ismeri, aki olykor elismeréssel nyilatkozott ezekről (sőt, amikor már miniszterelnök volt, Szálasiról mint egyik lehetséges utódáról tett említést). Szálasit 1933-ban vezérkari őrnaggyá léptették elő. Ő viszont 1935. március 1-jén nyugállományba vonult és megalapította a Nemzet Akaratának Pártját (a NAP-ot). Ez a Nemzetvezető és a hungarizmus első pártalapítása Magyarországon.

A NAP eszméit, a politikai cselekvésre vonatkozó elgondolásait az 1935 márciusában írt munkája, a Cél és követelések tartalmazza. Korábbi írásaihoz képest e munkájában jelentős lépést tesz előre: kidolgozza az Ősföld (a Kárpát-Duna medence, vagyis a történelmi Magyarország) megújhodásának, újjáépítésének, átszervezésének, szerves és egységes irányításának, a Hungária Egyesült Földek létrehozásának a tervét.

A Cél és követelések c. írást felfoghatjuk úgy is mint egy rövid - de lényegre törő - bevezető tanulmányt Szálasi legjelentősebb ideológiai munkájához, az Út és cél c. tanulmányhoz. A két tanulmány megírása között azonban évek teltek el. A NAP megalakulását a pártszervezés, pártépítés nehéz időszaka, egy sok időt és energiát igénylő munka követte, mégpedig a szinte minden oldalú támadások kereszttüzében. (Ezek a támadások azután állandósulnak, Szálasi Ferencnek és mozgalmának mondhatni egy perc nyugta sem volt, majd a vesztes háború után, amikor őt és mozgalmát teszik meg a legfőbb bűnbaknak, minden rossz legfőbb okozójának, Szálasi egy rendkívüli erkölcsi, szellemi és fizikai tortúra szenvedő alanyává vált, halála után pedig egy - mind a mai napig véget nem érő gyalázkodás folyik ellene és hungarista mártírtársai ellen.)

1936. október 6-án Gömbös Gyula váratlanul meghal és reformtörekvéseinek leginkább értő továbbfejlesztőjét, Szálasit Keresztes-Fischer Lajos, Horthy katonai irodájának főnöke (a későbbi belügyminiszternek, a nemzeti szocializmus következetes ellenségének a fivére) egy országos helyzetjelentés megírására kéri. Szálasi - országjárása, elmélyült vizsgálódásai után - ún. Emlékeztetőt ír, amelyben honi állapotaink felett alapos bírálatot gyakorol, hangsúlyozván: a nemzet válságban van.

Egyszersmind kihallgatást kér Horthytól. Keresztes-Fischer Szálasi írását elsüllyeszti, az államfő és Szálasi kapcsolatfelvételét pedig megakadályozza. A kabinetfőnök e tettével egy sorozatot indít el: a következő években Szálasi számtalanszor keresi a kapcsolatot a Kormányzóhoz, ebbeli igyekezetében azonban egészen 1944 májusáig minduntalan elgáncsolják. 1937 tavaszán megindul a NAP első lapja, az Új Magyar Munkás. A lapban megjelent cikkek bírálják a kormányzatot, a liberális világszemléletet, a nemzetközi nagytőkét és a kommunista internacionálét és taglalják a hungarizmus politikáját és programját. A következmény: a kormányzat gyorsan feloszlatja Szálasi pártját (ez ebben a "műfajban", tehát a hungarista pártok feloszlatásának sorában az első eset) és 1937. április 15-én, szinte hajszálra 100 évvel azután, hogy Kossuth Lajost bebörtönzik - és ugyancsak egy sorozat nyitányaként - letartóztatják magát Szálasi Ferencet is. A bírói szabadlábra helyezést nem sokkal követően még ugyanez év augusztusában egy röpirat miatt újból letartóztatják, majd szabadlábra helyezik, de vádat emelnek ellene. 1937 nyarán Szálasit britek keresik fel azzal az ajánlattal, hogy hajlandók támogatni a hungarista mozgalmat, ha az elkötelezi magát egy délkelet-európai konföderáció mellett. Szálasi nemet mond, viszont rájön arra, hogy a Hungária Egyesült Földek elnevezés zavarba ejtő lehet (ő sem konföderáció, sem föderáció formájában nem tartotta volna helyesnek a Kárpát-Duna medence állami feldaraboltságának tartósítását), ezért ettől kezdve a Hungarista Magyar Birodalom kifejezést használja.

Mindezen közben a hungarista pártépítés nem szűnik meg: 1937 augusztusában Szálasi megegyezik vitéz Endre Lászlóval, hogy a hungaristák új pártot hoznak létre, amelybe belép Endre is pártjával, a Magyar Fajvédő Szocialista Párttal. Az új párt, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt 1937. okt. 24-én a Budai Vigadóban tartja alakuló nagygyűlését, amelyen kimondják: a párt a teljes hatalmat akarja átvenni, mégpedig egyrészt az államfő, másrészt a nemzet akaratából.

Mint Szálasi kifejti: a hatalomhoz vezető úton a börtön és a szabadság édestestvérek, az első az utat jelöli, a második a célt. A cél a teljes rendszerváltozás, mert csak ez hozza meg a kívánt új valóságot, az ezt tükröző új igazságot és az új - és igazi - szabadságot. Ez a rendszerváltozás csak forradalomban születhet, ez a forradalom azonban tudatos és nemes szándékú népmozgalom. Jól vezetett és építő szellemű, nem az alacsony rendű ösztönöktől vezérelt és nem egy romboló szenvedélyű tömeg hajtja végre. Ha mármost csupán a nemzet akaratából - az államfő és az alkotmányosság ellenében - akarnák a hatalmat átvenni, akkor nem az említett igazi forradalmat hajtanák végre, hanem a tömegek terrorisztikus és anarchista lázadása előtt köveznék ki az utat, ha viszont a hatalom átvételében pusztán az államfő akaratára támaszkodnának, akkor ez diktatúrára vezetne, ami elfogadhatatlan és nem tévesztendő össze a - hivatalos felhatalmazáson alapuló - tekintélyre építő rendszerrel.

A hungarista eszme a hónapok, az évek során egyre szélesebb körben hódít. 1938-ban az uralkodó körök úgy döntenek, hogy - a nemzeti szocializmus további előretörését megakadályozandó - az elnyomás eszközéhez nyúlnak. A hungaristáknak is helyet adni kívánó és puhakezűnek mondott Darányit menesztik. (Szálasi véleménye szerint Sztójay előtt Darányi volt az utolsó magyar kormányfő, aki tisztességesen viszonyult a hungarista mozgalomhoz.) Ugyanakkor az új miniszterelnök, Imrédy Béla vezetésével nagyarányú támadást indítanak a hungarizmus ellen. Ún. rendtörvényeket hoznak, amelyekkel korlátozzák az egyesülési jogot, megszigorítják a sajtórendészetet, nagy internálótáborokat alakítanak ki, az ítélőtáblák székhelyén öttagú ún. különbíróságokat állítanak fel a politikai perek meggyorsítására és az államfogházbüntetéseket börtön- és fegyházbüntetésekkel váltják fel. (Ebben az időben a börtönbe zárt politikai foglyok csaknem mindegyike hungarista!) 1938 tavaszán a hungarista vezetőket rendőri felügyelet alá helyezik, majd betiltják a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot is.

Szálasi értékelése szerint Horthyt egy olyan klikk szigetelte el a nemzettől, amely 1938-ban hozzákezdett a hungarizmus megsemmisítéséhez. Ennek érdekében a szóban forgó klikk természetesen nemcsak szigorító intézkedéseket foganatosított, de nagyszabású politikai propagandaakcióba is kezdett. Másfelől a hungarizmus állhatatosságára jellemzően az egyik időközi választás során a parlamentbe is bekerülő Hubay Kálmán bejelenti az újabb - immár harmadik - hungarista párt: a Nemzeti Szocialista Magyar Párt - Hungarista Mozgalom megalakulását. (Az új párt 1938 augusztusában egy újabb nemzeti szocialista párttal egészül ki.) Az államhatalom fokozódó nyomásának körülményei között Szálasi érzi, hogy már nem sokáig maradhat szabadlábon. Hozzákezd tehát eszmerendszerének írásos rögzítéséhez, az Út és cél megírásához.

Előérzetei nem csalják meg, az államhatalom Szálasi egyik árulóvá lett munkatársának közreműködésével "bizonyítékot" gyárt ellene s ezzel a korábban megfogalmazott vádat tárgyalhatóvá teszi. Ezután 1938. július 6-án másodfokon három évi fegyházbüntetésre ítélik s az ítéletet augusztus 16-án a Kúria is helybenhagyja, ami után Szálasi Ferencet azonnal a szegedi Csillagbörtönbe szállítják.

Ezekben az években a külső mintákat (Mussolini fasizmusát, a hitleri népi mozgalmat, Franco falangizmusát, stb.) is erőteljesen figyelő, magukat nemzeti szocialistának nevező hazai áramlatokat Szálasi hungarizmusa át- meg áthatja, és kétségtelen, hogy e táboron belül neki lett a legnagyobb tekintélye, mind erkölcsi, mind szellemi vonatkozásban. E tekintélyét azután bebörtönzése csak fokozza. Ez a körülmény is közrejátszik abban, hogy az államhatalomnak a hungarista mozgalom elleni támadásai nem csitulnak: Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter 1939. febr. 24-én betiltja még egy esztendőt sem megélt hungarista pártot, valamint egy hasonló nevű kisebb pártot. Igaz, mindez Hubay Kálmánt nem zavarja abban, hogy a közelgő választások hírére - Szálasi nevével fémjelezve, az ő eszméit hirdetve - új és immár tartósan életben maradt pártot alapítson. Ez volt a Nyilaskeresztes Párt, amely az 1939-es országgyűlési választásokon meglepően jól szerepelt, minden elnyomó intézkedés ellenére - kis szövetségeseivel együtt - a képviselői helyek közel 20%-át szerezte meg s különösen jelentős sikert ért el Budapest munkáskerületeiben és a földműves nép szegényebbjeinek körében, ékesszólóan bizonyítva, hogy Magyarországon égetővé vált a szociális kérdés, de azt is, hogy a margóra szorított hungarizmus az egyetlen igazi reménysége a "három millió koldus országának". Mindez összefüggött azzal is, hogy a nép jelentős csoportjai Szálasiban nem bűnöst, hanem mártírt láttak. Beigazolódott az Út és cél híres jelmondata: "Nem az a hatalmas, aki üldöz, hanem az, akit üldöznek!"

A II. Világháborúban a német megszállók csak 1944 augusztusában, a román kiugrás és Horthy hasonló irányba tett lépései hatására álltak végül a hungaristák mögé. Hitler külön parancsára szeptember folyamán a nyilasok megkezdték a hatalomátvétel megszervezését. Ez október 15-én történt meg: a kormányzó kiugrási kísérletét követően a német és nyilas csapatok megszállták a főváros stratégiai fontosságú pontjait, este pedig Szálasi bejelentette a rádióban a hatalomátvételt és a háború folytatását.

Nemzetvezetőként november 4-én felesküdött a Szent Koronára, és másnap megalakította a Nemzeti Összefogás Kormányát. A nyilas kormányzat azonnal elrendelte a magyar társadalom hivatásrendi átalakítását, és minden erőforrást az előrenyomuló szovjetek elleni harc folytatására rendeltek. Szálasi és a hungaristák (a sulykolt hazugságokkal ellentétben) azért hirdették meg a totális háborút, mert az átmeneti német hatalom, - a primitív és vérszomjas szovjet-orosz hordák várható dúlásához mérten -, a kisebbik rossz volt.

A hungarista nyilasmozgalom és németek által ellenőrzött területen anarchia és terror tombolt. Tény, hogy ezek az atrocitások egy része (elsősorban Budapesten) a zsidó lakossággal szemben nyilvánult meg. Ezeket azonban egyrészt nem meggyőződéses hungaristák követték el jórészt, hanem olyan csőcselékelemek, akik újonnan csatlakoztak a nyilasokhoz („zöld ár”), mert úgy gondolták: a fegyveres hatalomhoz való csatlakozásuk örve alatt fosztogathatnak, erőszakoskodhatnak. Persze, sajnálatos módon, olyan valóban nyilas érzelmű fiatalok és némely veterán párttagok is részt vettek (például ideológiai képzettségük hiányánál fogva, avagy a küzdelmi évek keserűsége során fölhalmozódott indulatok folytán) egyes atrocitásokban, akiket a közeledő, állatias szovjet-orosz horda kegyetlensége nihilista fanatizmussal töltött el, s ebben az eltorzult pszichés állapotban úgy gondolták, bosszút állhatnak az ellenséggel rokonszenvező, sőt, cimboráló(!) zsidóságon.

Ezeket az atrocitásokat azonban a hungarista kormányzat nem tűrhette, és nem is tűrte! Adott esetekben drákói ellenlépésekkel igyekezett az ilyesmiknek útját állni, ami a fölbomló, fronthoz közeli helyeken, helyzetekben sajnos már nem mindig volt lehetséges.

És hogy ki lövette, kik lőtték a zsidók egy részét a Dunába?

A zsidók Dunába lövését Nidosi Imre rendelte el, aki nyilas kiskirályként egy önálló "uradalmat" épített ki az ostromlott fővárosban. Nidosi Imre parancsaihoz semmi köze nem volt Szálasi Ferencnek, aki már ekkor nem tartózkodott a fővárosban. Nidosi valójában parancsmegtagadást követett el, mivel ahelyett hogy az alája tartozó amúgy számos nyilas pártszolgálatost elküldte volna a főváros védelmére, azok élén rabolt, fosztogatott és gyilkolt.
(részletesen: Szekeres József - A pesti gettók 1945 januári megmentése)

Ma már egyes zsidó történészek, mint pl. Karsai László véleménye is az, hogy Szálasi Ferencről (ergo: a hungarizmusról) kialakult kép némi átértékelésre szorul. Szálasit politikai ellenfelei gyakran dilettáns kalandornak, vallási hóborttól szenvedő vagy tébolyodott személynek próbálták beállítani. Az un. "holokausztról" valóban tudott, de Sztójay Dömével szemben ő vonakodva, kényszerűségből deportálta a magyar zsidóságot! Ugyan a Nemzetvezető antiszemitizmusa vitathatatlan tény, de a németek erőteljes nyomása ellenére ő mégis 1944 novemberében létrehozatta a védett pesti gettót!!! A német fél felhívta Szálasi figyelmét a védlevelek nemzetközi jog szerinti érvénytelenségére, ő azonban mégis elfogadta azokat!

Az előrenyomuló szovjet csapatok miatt a későbbiekben a nyilas vezetőség – miközben jelentős erőket hagyott Budapesten, hogy a német ígéretekben bízva egy ellentámadást indítva visszavegyék a főváros környékét – a nyugati országrészbe tette át székhelyét 1944 végén. Szálasi először Farkasgyepűn (Gyepű I.), majd Brennbergbányán, végül Kőszegen (Gyepű II.) állította fel főhadiszállását, majd Ausztriába, Mattseebe menekült 1945. március 27-én, ahol április 29-én feleségül vette Lutz Gizella tisztviselőnőt, akivel 1927 óta jegyben járt. A Nemzetvezető május 5-én esett amerikai fogságba.

Az amerikaiak október 3-án adták ki Magyarországnak Szálasit, hasonlóan a nyilas vezérkar zöméhez. Ellene 1946. február 5-én népbírósági eljárás indult, amelynek keretében végül március 1-jén halálra ítélte a Jankó Péter által vezetett bíróság emberiség elleni és háborús bűntettekért. Szálasi Ferencet március 12-én 15:24-kor akasztották fel, egy napon Vajna Gábor nyilas belügyminiszterrel, Beregfy Károly hadügyminiszterrel, Rajniss Ferenc nyilas vallás- és közoktatási miniszterrel és dr. Gera József ideológussal és propagandistával, nem várva meg a kegyelmi kérvényük elbírálását.

Cinikus módon, Szálasi Ferenc és társai kegyelmi kérvényét a Népbíróságok Országos Tanácsa március 13-án (tehát már egy nappal a kivégzésük után!) tárgyalta, és az igazságügyminiszternek javasolta elutasítását. Dr. Ries István igazságügyminiszter, Tildy Zoltán köztársasági elnöknek 1946. március 14-én küldött előterjesztésében nem javasolta a kegyelmet, egyben megjegyezte, hogy 4 elítéltet – az élen Szálasival – a népbíróság kegyelemre méltónak nem találta, így esetükben a halálos ítéletet már végrehajtották. Tildy Zoltán az előterjesztésre 1946. március 15-én írta rá a halálos ítélet végrehajtását megengedő döntését.

A volt Nemzetvezetőt ismeretlen helyen temették el. 2008-ban egy történész azt állította, hogy 1946-ban a rendőrség politikai osztálya meghamisította a nevét és halotti anyakönyvi kivonatát, s valójában „Lukács Ferenc” álnéven a Rákoskeresztúri temető 298-as parcellájában nyugszik. A felvetést a történésztársadalom megütközve fogadta, arra semmilyen forrást eddig nem leltek fel, és a felvetés eddig nem nyert kétséget kizáróan igazolást. Akárhogy is, legyen neki könnyű a föld!

(Írásomat Szálasi Ferenc: A Cél c. műve, ill a Wikipédia alapjaira építve állítottam össze)